26-Block-B: Fagyos fáradtság

A nagy koncerten dolgozók jó reggelttel köszöntek és jó éjszakával búcsúztak a Block-Btôl. A sötét autóban az utcai világítás se okozott zavart a fáradtan félig behunyt szempároknak.
- Sajnálom, hogy leszédülök a volánról... - ásított egy kisebbet Kyung a vezetô mellett ülve. A kormánynál szeretett volna lenni, de az állapota érdekében a terv elvetendôvé vált, így a helyettesítôje, egy középkorú alkalmazott semmiségnek tartotta, hogy hazaviszi ôket. - Zico má' alszik? - fordult kicsit hátra és válaszként fejrázást kapott az említettől.
- Majd otthon... Ott melegebb van.
- Te kibírod addig? - dörzsölte meg a szemeit YuKwon a hátsó sorban két hyungja közt, mire mind hátra néztek felé.
- Oh! MinHyuk hyung, maradt rajtad smink! - mutatott hátra Pyo, mire YuKwon és Taeil a megszólítottra pillantottak. Nem látták, mirôl van szó. - A száján.
- Csak lila... Fázik - suttogta YuKwon.
- Fáradt vagyok... - pusmogta maga MinHyuk.
- A színpadon se álltál normálisan a lábadon. Rendesen alszol? - a Leader kérdésére nem felelt, arcát lejjebb bolintotta és látványosan átrázta a hideg.
- Hyung nem fagyhat meg. Nincs valami takarónk itt? - kezdett nézelôdni Pyo, mire jekiének a cipzárját szorította két ujja közé, majd a hirtelen hang után, ahogy lehúzta, egybôl kibújtatta a karjait, hogy hátranyújthassa MinHyuknak. Egy halk köszönet után Taeil nyitotta ki jobban a szemeit, ahogy Pyo lopva JaeHyora nézett. Gyanakvóan gondolta át az elôzô jelenet okát, ami nem tetszett neki.

A garázsban az ajtó felé indultak lassú léptekkel, mire YuKwon hangja állította meg ôket:
- Fiúk, B-Bomb hyung nem akar felébredni!
- Elbírjátok, nem?... - húzta a száját Zico és fáradtsága miatt már Kyungot használta támasznak. - Menjé' JaeHyo, téged választalak...
- Kösz... JiHoon, gyere se--
- JiHoonnak van egyéb dolga - jelentette ki Taeil és további törődés nélkül befelé indult, a maknaet maga után húzva.
JaeHyo nem várta más segítségét JiHoonén kivûl, így összeszedve magát ment vissza az autóhoz, míg a "társai" elvonultak. Az elôre hajtott ülés mellett belépve, arcára igazán gondterhelt mosoly formálódott ki. Érezte, hogy nem neki kedvez a légkör. Elôször MinHyuk combjánál pihenô keze felé nyúlt, majd meggondolva magát inkább megbökte ôt a vállánál, de a mélyen alvóval semmi sem történt. JaeHyo jól sejtette, amit jelen esetben már határozottan lát, hogy nem tud mihez kezdeni. Erôsen gondolkodó arccal emelkedett a fiúhoz közelebb, majd lassan a pihenô orcájához ért. Érezhetőn belecsípet, de erre sem reagált semmit a másik.
- Segítsek? - bukkant fel háta mögött váratlanul az alkalmazott, aki a kocsi volánjánál ült.
- I-Igen! - ugrott ki. - Az jó lenne! Nem tudjuk felébreszteni, egyedül meg lehet nem bírnám.
- Komolyan? - kételkedett a középkorú és MinHyukot a karjaiba vette egy szempillantás alatt.
JaeHyo elôre haladt az ajtókat kinyitni, majd a dormba belépve az alvó tagot lábra állították.
A Visual mosolyogva köszönt el az alkalmazottól, miközben háta mögött MinHyuk, kicsit felébredve támaszkodott a kabátoknál, vagy tán csak megadatott neki az alvajárás képessége. Az is csak korlátok közt. Ahogy eldôlni készült JaeHyo nagyot nyelve kapta el ôt a jekiénél, ami pont, hogy JiHooné volt. Sietve kezdte vezetni, könnyen beért vele a szobába, majd az ágy szélére ültette.
- Aludni... akarok - remegett MinHyuk hangja és lilás ajka a két apró szóval együtt a félsötét szobában, mire JaeHyo keze gondosan kezdte lecsúsztatni a fáradtan leeresztett vállról a jekit.
A vetkôztetés gondolata olyan gyorsan a felszínre tôrt, mint amennyire gyorsan nyomta el az ép ész. JaeHyo sebesen hátranyúlt a takaróért, és nagy lendûlettel MinHyuk hátára terítette, ami mint egy uralkodói palást ereszkedett le a hideg elleni védelemért. Pár mozdulattal a ruhástúl fázos test gondosan be lett takarva.
"Köszönöm" tátogta lomhán MinHyuk, s szemei felnyiltak, de olyan volt, mintha továbbra is mélyen aludna. A takaró alatt melegedve felfigyelt, ahogy JaeHyo szóra nyitott ajkakkal egyenesedett ki, amiket azonnal össze is zárt. Ma se lesz szónok belôle. Nesztelenül lejjebb bólintott az előtte álló tenyerére nézve, ami erôssen marokba fogott valami láthatatlant. A neki szánt, ki nem mondott szó ökölbe lett szorítva...
Meg se rezdültek a helyzetet felismerő fáradt szemek, csak nyugodtan visszacsukódtak a bóbiskoló arcon. Mintha elájulna, MinHyuk egy íves oldalra dőléssel hajtotta fejét párnájára.



P.O POV

Nagyon megijedtem, ahogy az ajtó kinyílt. Gyorsan felültem és valami rendesnek mondható formának a felismerését próbáltam ráerőszakolni az agyamra.
- Hova tehetem? - a kérdés JaeHyo hangján hangzott, majd látni is kezdtem ôt, nem csak hallani, mitöbb MinHyukot is észrevettem a karjaiban tartva.
Mindjárt reggel. Az ember azt hinné a reggelit hozzák be hozzá ilyenkor, de MinHyukot nem ehetem meg. H-Hol jár az esze?
- Egyszerûen csak - suttogta JaeHyo, hogy mellettem, Taeil ne legyen felébresztve - Azt gondolná, én hoztam fel a kocsiból -  értette meg velem, hogy miért akarja itt letenni nekem MinHyukkot. - Azt hiszem... - mosolyodott el, ahogy a ruhákkal tele dobált fotel szerûbe letette Hyungot. -, most nem fogok tudni aludni miatta.
- Nem az ô hibája - szólaltam meg halkan. - Te játszol vele, nem ô veled.
- Tévedsz - vigyorodott el, ahogy visszafojtotta a nevetését. - Kérdezd meg csak tôle, hogy miért olyan fáradt minden nap. Kérdezd meg,... mivel van elfoglalva az éjjeleken. Hidd el, jó játékos. Annyira, hogy már nekem kéne lépni, hiszen a végén még jól fogja érezni magát...
Erre csak megtörölgettem a szemeimet, s könnyen visszazuhantam az alvás alatti utamat folytatni.


- Hé... JiHoon... JiHoon! - ébresztgetett Taeil hyung fel-felszólítgatva engem.
Már bôven reggel lehetett, de mit számít? Tegnap mind nagyon kifáradtunk. Még most is fázok. Nagyon fázok! Nincs energiám.
- Hadd töltődjek még, hyung - húztam magamra jobban a takarót.
- Használd a tartalék egységeid, és válaszolj! - rángatta a vállaim.
- Ez esetben kérem, hogy a kérdését a lehetô legkevesebb karakterrel adja meg. Igen, nem, cancel... - fordultam felé, mire ô a "ruhásfotelra" mutatott.
- Mégis mi a csudáért van egy B-Bomb bôrjekink?
- Erre tudhatnád a választ, hyung... - nyávogtam. - Mindig ugyanazt mondját a stylestok... Divat! - ásítottam és magamhoz szerettem volna ölelni Taeil hyungot, de már fél lábbal kint volt az ágyból.
Szemeim könnyeit, amik a felébresztésem miatt gyászoltak, törölgetni kezdtem, le az arcomról, miközben hyungot figyeltem, ahogy eldölöngélt egészen MinHyuk elé;
- Sztend, ha bele rúgok, egybôl kimegy a szobából, vagy megkérdezi miért tettem?
- Miért tennéd!? - pislogtam. - Miért nem maradhat itt?
- Pont erre a kérdésre nem kívánok válaszolni neki - fordított hátat MinHyuknak. Azt gondoltam, ha neki nem mondaná el, akkor nekem se, de maga elé tette mutatóujját, s suttogott: - B-Bomb... Bár mennyire is hülyén hagzik, de JaeHyohoz tartozik. Mégha nem is önszántából...
- Azt mondod, hogy baj, ha közeledbe vannak a JaeHyohoz tartozó személyek?...
Ez rossz... Akkor nekem is annyi(?)...
- Baj, mert nekünk kell más szennyesét mosni!
Én... Már egy jóideje alkuban vagyok JaeHyonak... A kezeimet adom... Tegnap is. Az autóban ô jelezte, hogy használjam a jekimet, hogy szerencsétlen hyung nehogy jéggé dermedjen. Parkolás után szívesen fel is hoztam volna... Mindenkinek az érdekére teszek szerintem, ha segítek MinHyuknak és JaeHyonak, de ezt persze nem tartom szerencsésnek elmagyarázni Taeil hyungnak. "Már mosónô vagyok." Még ezt sem árulom el. Nem-nem. Legyen minden kis-nagy lépés titok elôtte. Mondhatni settenkedek, de nem a rosszba... Mindenesetre, hogy Taeil hyung ebbe belekeveredjen, sosem kívánnám, ettôl is meg kell védenem, hisz neki sem az a szíve-vágya. Ezért... Csak nem szabad hagynom hyungot a dolgok közé folyni.
- Kérlek, ne ébreszd fel ôt!... - szóltam, miközben hyung MinHyuk hyung haját piszkálta. - Tegnap nagyon fáradt volt, tudod...
- JiHoon... Csak kikergetem a szobából, nem a világból.
- A-Akkor se...
- Helyette pecázzak neki friss heringet, reggelinek!?
- NaEz jobb ötlet! - mosolyogtam rá, mire ô értetlenül pislogott énrám. Csak annyiért tettem össze mancsaim, hogy "Ne, ne forduljon meg", de az ellentétét tette. Egybôl MinHyuk hyungba rúgott.
- Egy táncost a lábánál támadni, Taeil hyung!? I-Inkább a fejét...
- Rúgjam? - kérdezte, s mire a talpa már elbúcsúzni készült a talajtól, az alvó hyung mocorogni kezdett;
- Hagyjál... - hümmögte, miközben én gyorsan átvágtam mindenen Taeil hyunghoz. Suttogva szóltam ekkor rá, de ô újból rúgni készült.
- Hagyd má' a Kick-boxt! - mertem átkarolni ôt, s államat vállára hajtottam. Magamhoz öleltem, egyensúlyából kizökkentve, mire majdnem hátradôlt... A derekánál összefûzôtt karjaimra emelte tenyereit, belém kapaszkodott. Mintha nyugvását mutatná, lehunyt szemekkel suttogta, miszerint nem is tudja, hogyan kell Kick-boxozni.
- Fázom - hallottuk meg MinHyuk hangját. Remegett.
- Örülj, hogy nem a kocsiban húztad eddig a lóbôrt - jelentette ki Taeil hyung ereje teljében fellépő hangjával, mire az önmagát kereső hyung felénk nézett résnyire nyitott, ábrándokkal homályos szemekkel. - JaeHyo cipelt fel ide.
- JaeHyo?... - ébredezett észrevehetően, s két apró, ellentétes írányú fordulattal megállapította, hogy az említett nincs jelen. - Miért nem maradt velem?... - suttogta alig hallhatóan, fejét hátradöntve, a fotel támlájára támasztva, mialatt csak csendben maga elé bámult, feleletet várva, de nem kapott. Kérdésével magára maradt, mire átrázta a hideg. Hátsóbbik kezét felhúzta a szemünk elôtt erőtlenül fekvő karján, és belemarkolt a jekim anyagába, ahol a megremegett válla volt fedve. Lábát feljebb húzta, majd a ruhákkal beburkolt fotelben összekuporodott. - Egyszerre fázok, és megfagyok.