25-Block-B: Ferdült tizenegyes...

Taeil POV

- Szoktad számolni az éveket, hogy milyen gyorsan veszed észre mások érzelmeit?... - kérdezte JaeHyo, miközben a kabátját húzta fel a kijárat előtt. - Taeil-ah, mindig csak a felszínt figyeled, és hamar kialakítasz egy véleményt az emberről. Nem azt mondom, hogy szívtelen vagy, de lehetnél nyitottabb, s nem olyan, mint MinHyuk... Azaz ha valaki tényleg szeret, vedd észre!
- Milyen valakiről beszélsz?
- Most csak teszed a hülyét. Tudod, hogy JiHoon így is remekül el van veled, de foglalkozhatnál az érzelmeivel. Azzal a központtal, ahonnan a te number one rajongód szeretete jön...
- Igazán elkezdhetnél oroszul is beszélni hozzám, nem fogok érteni a mély pszichológiához. Menj el tanárnak, ha ennyire értesz hozzá, és ne engem oktass az éjszaka kellős közepén.
- Nem érted, hogy milyen szerencsés lehetsz JiHoonnal.
- Most mi? Féltékeny vagy a kapcsolataimra? - vigyorogtam, de JaeHyo nem reagált. - Mazohista kedvedben vagy? - érdeklődtem. - Amúgy mire jó, hogy nemtörödömséget színlel--
- Nem vagyok mazochista kedvemben, ezért nincs szükségem a véleményedre sem, hogy miket teszek.
- Milyen kellemetlen egy emberke vagy - legyeztem magam. - Fárasztó.
- Inkább menj szépen suki Taeilt játszani JiHoonnak. Vagy... Talán azért vagy itt? El akarsz csalni?
- Kínáltasd csak magad, mint kínai az occó árút. Az se, meg te se kellesz senkinek.
- Hazudsz. Ki akarod próbálni mennyire bírod még.
- Nehogy oda menjek, azt' ott legyek!


Az este csendje és sötétje, vagy csak nevezetesen az éjjel szaka nem más, mit a naptól származó unalmas szidás. A vaksötét rosszindulata szememre hányja a kérdését; "Miért nem alszol?"
Mert nem akarok, nincs kedvem(?) Ha ki is kapcsoltak a fények, én nem tudok úgy tenni(?) Kényelmetlen. Mikor JaeHyoval voltam, nem éreztem ilyet. Szívből alvást kívántam testileg-lelkileg kifárasztva. Nem mintha az kényelmesebb lett volna!
- Nem!... Nem vágyok vissza! - ültem fel egyből, mintha a derekamba nyilallt volna az a régi fájdalom.
Ölembe gyûrôdôtt takarómba markoltam, elbambult arccal, és kántáltam magamban, hogy nem akarom vissza. Még annak ellenére sem, ha kétségtelenül élvezném is. Jobb lenne újból, mint itt tizenegyes pózban feküdni, ezt gondolom? Dehogy. JiHoon azt teszi, amit szeretnék, nem akarhatok ennél többet tôle. Boldogságot kellene mutatnom, hogy ôt mindig magam mellett találom.
- Taeil hyung, betörtek, hogy felkeltél?
- M-Maradj csak! - intettem, amiért utánozni szeretett volna engem. Akkor már meghajlott tizenegyesek lennénk... Inkább én is visszafeküdtem hátamra. - Nem törtek be... - feleltem sóhajtva.
- Megvédtelek volna - mondta egy zsáknyi őszinteséggel, és hatalmas szívébe épített radar bemérte, merre talál. Felém fordult, és közelebb bújt. Karját megszokásból tette át csípőmnél a takaró sötétje alatt, és közelebb éreztem mély lélegzetét.
Ilyenkor mindig hasonló kérdések rángatnak meg; "Mire vágyik? Rám?... De akkor nekem mit kéne tennem?" Semmit... Csak hagyom, amit csinál, mivel... nem vagyok egy válaszban sem biztos. Semmiben sem vagyok biztos... De... Talán valamiben igen... Ha elvesznék a bizonytalanságban, a senkiföldjén, JiHoon.... Biztosan megtalálna. Velem lenne. Lehet, hogy még várna is ott... Oda tart ô, ahova én sodródok, míg ôt semmi sem éri nyomorítóan. Teli zsákban, a hátán cipeli a tonnányi érzelmeit, s ha ennek a nagyja tényleg az irántam érzet szeretete lenne... Nem tartja kínosnak. Folytatja, amit. Cipeli tovább, amit.
Vándort nem éri zsákutca.
- Hyung, fázom - simogató hangon szólalt, és melegséget keresve lejjebb emelte a fejét, a nyakamba. Mozgolódott. Térdeit behajtotta, mire hideg talpait lábszáramon éreztem, de nem tûnt fagyosan hidegnek... Lehet, mert az én testhôm is alacsony ebben a hajnali pillanatban. - Te nem fázol? - lehelt akaratlanul állam alatt, ellepve bőröm felületét. Komolyan... Megszédítenek a leheletei, és ingerel a közelsége.
"Nem szabad a merevségre gondolnom!" - haraptam alsó ajkamra, mire elhanyagolt kezeimet mozgásra bírtam, egyiket a fejem alá csúsztattam, kényelemmel szolgálva magamnak, míg a másikkal átkaroltam JiHoont, és vállánál fogva közelembe tartottam. Nem mintha félnék, hogy eltávolodna. Most egyszerűen csak melegítjük egymást.
"Nem kering a vér... Mozognunk kéne..."
Erre a gondolatra egy perc múltán az emlegetett vérem felszivárgott a fejemben, arcomnál igazi melegséget hagyva, tán még meg is mutatta magát, hogy aktív... Miért kellett a szexre gondolnom?...Nem lehetne oltást kapni ez ellen? Csak ideiglenesen. Vagy... JiHoon észvesztô hatása miatt nem érne semmit?...
"Mit kéne most tennem!?"

Érzem... Úgy önt el a feltörő érzelem, mint száraz utcákat a váratlan árvíz. Ahogyan a macskaköves út is csúszóssá válik az esőben, én is úgy válok mássá JiHoon közelében.
JaeHyo biztosan értene ehhez a szituációhoz... Ô mást tenne, mint amit én. Ô képes lenne aludni, miközben egy másik személy öleli ôt... Én nem. Amit tehetek csak az, hogy virrasztok. Játszom a megferdült tizenegyesünket az ágyban, míg a kezem véletlenül se tervezi a lecsúszást JiHoon válláról.



Kora reggel olyan volt, mintha sámánok táncolnának a hálószobánk ajtaja előtt. Rituális zenét hallottam. S nem is képzelődtem. Pár óra múlva kiderült, hogy Kyung hangosan nézte a televíziót a nappaliban.
- S akkor úgy volt, hogy az elefánt felmászott a fára.
- És az oroszlán meg elrepült...
- Honnét tudtad?
- Uhhhh - forgattam szemeim - Lehet, hogy józanító műsort közvetítettek, de nálad sajnálatos módon nem vált be - ráztam fejem, mire hallottam, hogy egyszerre nyílik két ajtó. JaeHyo felöltözve, és felfelé nyújtozkodva lépett ki a hálójából, míg JiHoon a miénkből random énekelve;
- Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, és...
Nekem enyhén szemet szúrt, hogy mi okból nem látom még MinHyukot itt-ott aktívan tömeg gyártást folytatni a selfie-ibôl, pedig--
- Mindjárt dél, ugye!? Ugye!? - ugrált Kyung, s mielőtt JiHoon a nappaliba lépett volna, tisztelegve a bejárati ajtó felé fordult, míg nekem csak a zár kattanása jutott el a fülemig. - Zico visszatalált! - üvöltött Kyung, de nem úgy, mint egy német hadsereget elindító fôvezér, hanem egy szûlei érkezésére várt óvodai gyerek, aki azzal se törődött már, hogy elveszik-e a játékát, vagy hagyják a három emeletes játékautómosó felszerelés és a négy darabos puzzle kirakó között. Zico mosolyogva hajolt be, felmérni a nappali helyzetét, majd lépet is egyet hozzá, de akkor már Kyung ugrott felé. Katapultált pár csempe kocka távolságból, és hatalmas lendülettel ölelte át a leadert.
Az óvodából szökött körözött motyogásba kezdett az imént megérkezett fáradt leader nyakában maradva, de nem értettem belőle egy fikarcnyit sem, pedig csönd volt, Zico meg se tudott szólni, bár lehet, velem volt a baj. Mégha előttem Kyungék is töltötték be látótérem központját, egy másik szögből a settenkedéshez hasonítható mozgást igen csak észre vettem. JiHoon és JaeHyo együtt, határozottan egyszerre léptek. Sántikálnak, de miben?... JiHoon, ugye nem hozzol hülye döntéseket? Hát mégis csak jobban kéne figyelnem rád?...