(még ismeretlen személy szemszöge)
JongKook POV
Hideg a tavasz. Úgy érzem, hideg és sötét. Késő délután már nem kíván az ablakon át besütni a Nap, ezért a bekapcsolt sütőnél ültem. Csak az adott fényt, és jóesô meleget a számomra, mivel tárva nyitva hagytam az üvegajtaját. Ellőtte űztem az időt, lent a padlón szokásom szerint kínlódva.
- Érj haza, vagy fáradtabb leszek!
Hangosan kimondott gondolatomat a kis konyha erőtlenül visszhangozta, miközben én még kisebbnek éreztem magam, mint ez az elnyúlt és kopott hely, apró konyha pulttal meg tűzhellyel. Törpének láttam magam képzeletemben, mire homlokomat le is hajtottam felhúzott térdeimre. Tudatomban itt élősködöm, vagy inkább... Lassan már elalszom. Nincs erőm feltápászkodni. Semmi energia, hogy ne itt dobjam be a törölközött. Mindegy. Majd JungWoo felébreszt.
Ami az aluszékonyságomat segíti, vagy mondhatni okozza, az egy kialakult beteges állapot, még a neve is fárasztóan hosszú; krónikus fáradtság szindróma. Angolul rövidítve CFS, de ha valaki rákérdez, csak annyit mondok helyette, hogy 'extrém fáradt vagyok'. Bár nem is szoktak rákérdezni... Nem szoktam társaságba keveredni. Csak itthon vagyok, de sajnos ezzel az állítással az is egyenlô, hogy párom nyakán csüngök. Ha változtatni szeretnék ezen, s egyedül élni, nem hagyja. JungWoo figyel rám. Ô tudja, hogy a szindrómám pihenéssel és ágynyugalommal nem tud enyhülni... Igen, tudja, és azt is, hogy túlzottan aktív mozgással súlyosbodik a helyzetem, mégis... Jó, igaz... Melyik szerelmespár bírja ki szeretkezés nélkül?... Mi se. Ennek fényében is nagyon-nagyon figyel rám, nem hagyja, hogy stesszeshelyzetbe kerüljek, de mégis abba vagyok mindennap, hiszen a minket körülvett szituációnk nem épp sziporkázó, s emiatt... JungWoo kutya szorítóba gürcöl éjjel-nappal... Annyira aggódok érte, hogy állva is elalszom, ami vicces talán, de az én egészségemet teszem kockára. Mindig csak várni tudom ôt, és nem tüntethetem ki magam, mint nagy segítôtárs a számára... JungWoo...
- Született Csipkerózsikám - hallottam meg hangját, ahogy felkeltem. Meglepődtem, hogy a súlyom olyan egyenetlen... Ingadozom és messze érzem magam a földtől, mire észre vettem, hogy JungWoo a karjaiban visz be éppen a szobába. - Máskor ne aludj el a konyhában. Itt mégis csak kényelmesebb lenni - kapott ajkaimra, ahogy ráültetett az ágyként kihúzott fotel szélére. Itt vagyunk a háló és egyben dolgozó szobában. JungWoo igazából igazán gyöngéd és szerelmes érzését ízekre szedve nyújtja át nekem. Kivétel itt... Itt mindig olyan vad... - Tudod, hogy nem szívesen szeretnélek leteperni a konyhacsempéjén. Mikor hazajövök, miért nem itt vársz? Úgy lenne a legtökéletesebb.
Kétségtelenül az számít, hogy itt amennyire csak lehet, készségesen kínáljam fel magam mindenegyes érintésére. Miért is ellenkeznék ez ellen... Ellene? Ô nekem a legértékesebb. S ezt olyan tisztán biztosra tudhatom... Megcáfolhatatlan, hogy imádom, mikor szemei élesen engem figyelnek. Pont, mint most. Selymes tenyerei mélye és agyonhasznált ujjbegyei ahogy arcom kétoldalára simulnak, mindig úgy érzem, hozzám tartoznak. Az én birtokom alatt létezik. Ez talán a hatalom? Csókokat kapok kérés nélkül. Édes ajkain kiüt a szín, csak azért, hogy megállás nélkül, éhesen a kielégítésért mozgassa... Nem tudom csak úgy figyelmen kívül hagyni. Támogatom.
Egy személyként megyünk egy úton egy irányba.
Szárazságot és éhínséget ügyesen enyhítő csókok félbeszakíthatatlanul szaporodtak, miközben lábaimat egy szélesebb terpesz adás erejéig megkértem ôket a mozgásra; Sikeresen, mire JungWoo fel is tudott mászni az ágyunkra, két térde közé zárni egyikszáll lábam. Ahogy voltam, hátra akart dönteni, de a kényelem iránti sóvárgás elfogott engem, sokkal jobb volt egyenesen ülve, és erôlkôdni a célért, a perzselő összesimulásért. Hajába túrtam és játékosan eljátszottam a nyelvével, ameddig szóhoz nem szeretett volna jutni;
- Mindennap itt meg így várnál és vágynál rám...
- Vágyakozni, mi? - sóhajtottam közvetlen utána egy lágy kuncogással együtt, majd kicsit oldalra néztem, miközben két karomat szerelmem nyakában lepihentettem. - Sajnos, igazából mindig csak aggódom érted...
- T-Tudom... Hát... Most... Elég kritikus a helyzet azt kell, hogy mondjam - sóhajtott, mire lassacskán elengedtem. Lelógatott fejjel szállt le az ágyról, és a számítógépek felé nézett, ahol az éjjele nagy részét tölti.
- Mesélj! Mi a felállás? Nagyon sakkban tartanak?
- Woo TaeWoon részvényébôl is lecsípett a medve. Igaz, hogy hirtelen volt a hajnali támadás hadüzenet nélkül, de az ázsiai árfolyamot, ha nem szemből vesszük figyelembe, akkor az a kicsi is nagy. Többre kéne törekednem. Az összes csúcson lévő értékpapírt be kéne gyűjtenem egy bevásárlókocsiba, és legurítani a lejtőn... Medvével kell megismertetnem a befektetőt meg a brókerét.
- Állatkertet nyitsz?...
- Medveparkot másoknak, Csipkerózsikám - simogatta meg az arcom, és íróasztala felé vette az irányt.
Ha rákapcsolja magát a munkára, és bekapcsolja a gépeit, innen hátulról, csak két óriási monitort látok, amiken grafikonok percenként váltakoznak, és mindegyiken megannyi bonyolult adat jelenik meg egyszerre. JungWoo háttal van nekem és két laptopja meg a nyomtatógép között gurul ide-oda. Sebesen veri a billentyûzetet, és az egérrel tekerget fel, le, oda s vissza, miközben figyelnie kell a feje fölött cikcakozó grafikonokat.
Ô egy bróker. Bár magát nem csak úgy 'sima bróker'nek hívja, hanem... Valahogy hosszabban.
- Milyen bróker is vagy te, JungWoo?...
- Én technikai elméleteket használok. Egyesével veszem figyelembe a részvényeket, hogy megtudjam, melyik mennyit és hogy keresett. Milyen valószínûséggel mozdulhatnak el és hogy mégis merre. Ha mindegyiknél ráérzek erre, én leszek a tôzsdepiac királya.
I-Igen, így már hosszabb... Csak az a sajnálatos, hogy alig értem, mit csinál. Bonyolult láthatatlan pénzzel foglalkozni. Ha a kezembe van az sokkal egyszerűbb, és persze biztosabb! Csak úgy nem sokasodik. A tôzsdepiacnak nevezett harcpályán viszont igen. Ott a vagyon mások hatására növekszik, de csökken is. Persze én ezeket mire fel tudom fogni, hogy miképp történik ez a bika-medve viadal, addigra még az 'extrém fáradtság'omból is kigyógyulok.
- Már azért sem lehetek csak 'sima bróker', mert nincs bejelentett cég mögöttem, de ezt TaeWoon bazi ügyesen megoldotta... Errôl ennyit! Most ideje egy bottom-up megközelítésnek! - szólt magának hangosan, és jobban a képernyôhôz hajolt. - Válasszuk hát ki a legbikabarátabb részvényt - motyogott, akár egy öregasszony a piacon, mikor válogatja a zöldségeket a legjobbat keresve. - Tudod, mi az a bottom-up, ugye?
- K-Kéne? - kérdeztem vissza sziszegve. Biztosan már elmagyarázta egyszer, csak a fáradt agyamban nem maradt benne az információ.
- A részvénynek a startban kialakult farkincájától nézzük át egészen a jelen percben felépített testéig.
- Hát... Kövér fehérrépákat is lehet így nézegetni... Alulról felfelé.
- Jól mondod! - fordult felém a székkel egyetlen egy lendülettel, és hevesen bólogatott. - Alulról felfelé. Fôleg a piacon! Legelőször be kell mérni a legnegatívabbat, s onnantól meg kell keresnünk a létra lépcsôeit.
- É-Értem... - bámultam rá, holott a képzeletemben csak egy létra formálódott ki, aminek a fokain sovány és kövér fehérrépák fekszenek, amiket JungWoo nézeget, én pedig ôt. De... Míg ô okos, én tehetetlen... Nem... Távol vagyok a csôdtömeg becenévtől! Egy valamiben állandóan a segítségére vagyok.
Ahogy ez az eszembe jutott, már kúsztam is az ágyunk szélén a négy lábon álló alacsony íróasztalhoz, és kisujjból felnyomtam a kellemesen meleg fényű lámpa kapcsolóját. Magam elé kaptam a filcemet meg a vonalzót, és feladatomra készen álltam.
- JungWoo! - szóltam, mire hátra, felém fordult. - Jöhet most kétszáz is! - emeltem fel az íróeszközöm, mire elmosolyodott;
- Margókat szeretnél vonalazni?
- I-Igen... Ha te csinálnád, nagyon sok időd elmenne vele - válaszoltam, mire a gépe mellett várakozó kinyomtatott grafinokból bőven kétszázat vett a kezébe, s gurult velük együtt hozzám.
- A legtöbbet a hatos vonalon kell behúznod, de figyelj az ötösre is.
- Meg a többire, tudom. Ezt tudom - néztem fel rá, ahogy kiterítette elém a grafikonokat. - Hülye leszek elrontani neked.
- Oke... - suttogta lelógatott fejjel, és már hagyott is ott engem.
A melegfényû villanykörte alatt csuklóból húzogattam a vastag vonalakat, amik csak annyit jelöltek, hogy mínusz négy alatt, hol lenne a csúcsérték. Egyszerűbben mondva, átrajzolom a grafikont, hogy JungWoonak könnyebben legyen átlátható. Minden papírlapnak egy gyors és precíz pillantás kell, hogy helyesen tüntessem fel a mínusz négyes margót. Görnyedek, akár csak JungWoo, s aktívan járatom a szemem, az agyam, meg a kezem. Mégha ural is a fáradtság, erre képes vagyok koncentrálni. JungWooért. A lényeg, hogy ô legyen előttem az ok.
- JongKook... - visszafogott hangon mondott nevem elvonta a figyelmem a munkáról...
- I-Igen?... - kérdeztem vissza, majd pár gyors lépésnek oly hangosan hangzott a találkozása a padlóval, hogy felkaptam a tekintetem.
- JongKook, annyira szeretlek!
JungWoo megragadta a csuklóim, mire kiesett a filc a kezembôl. Hogy az kárt tett-e az előbbi grafikonon, vagy nem, az a látóteremen kívülre esett... Az én vaddá vált párom egész súlyával elérte a váratlan s sikeres ledöntésem. Lábaival mozgástelenné tette alsó részeimet, ránehezedett, és felső végtagjaimat is fogságban tartotta fejem fölé fogva, csupán két erős markával. Nem tudtam szólni. Ajkaimat ô zárta és nyitotta a csókjai ütemére.
Így nekem esni... Valami hirtelen rögeszme elfoghatta...
Szája balról, majd rögtön jobbról vette az irányt, sokszor váltakozva, majd zihálni kezdett. Ezzel a kéjtől eltorzult hangjával csúszott a nyakamba. Jeget olvasztó leheletei érzetére oldalra emeltem fejem, s kényszerből hagytam, hadd járva be a kívánt útját, de jelen esetbe nagyon úgy tűnt, hogy annak a hossza végtelen. Nem akarja abba- vagy félbehagyni. Tisztában ezzel a ténnyel szemeimet lehunytam, amikkel már párásan bámultam magam elé, miközben ajkaim tátva maradtak. Fura érzés; Még mindig csípik ôket az előbbi vad csókok. Mindenem bizseregni kezdett.
- Nagyon szeretlek, JongKook! - kívánkoztak ki belőle a szavak hozzám, miközben egyik kezével lefelé vándorolt. Pólómat tépni, nyúzni kezdte csak hogy ajkaihoz közel esô vállamra akadály nélkül ráharapjon.
- JungWoo! - remegtem meg, mikor hideg fogaival megtámadott. Szólni akartam, hogy finomabban, ésszel, de mire energiát nyertem ehhez, ô rögtön elszívta. Ajkait bôrômre szorítva szívni kezdte fehér színemet kedve szerint.
Nem menekülni szerettem volna, csak legalább felhúzni a lábamat, amibôl már kiszökött a vér ott, lent a padlót súrolva, de JungWoo elhelyezkedése miatt csekélynyi igényem teljesítése képtelenség volt.
- Kérlek, hagyd... Ne segíts a munkába - suttogta, s tenyerét óvatosan emelte orcámra, hogy szemeimmel ôrá nézzek. - Felejtsd el, és légy jobban a kedvemre - cselekedett tovább vágyakozó ajkaival, s hozzám simulva, nedves nyelvét ráérősen átcsúsztatta, ízlelgetve szájam belsejét, miközben mindkettőnk szemevilága a vaksötétre hagyakozott héjaik alatt. Éreztem, hogy találomra vetkőztetni kezd, pólóm alját felgyűrte, míg nadrágomat, ahogy lehetett, lejjebb tolta. Én viszont szabad kezemmel csak arra koncentráltam, hogy ajkait magamnál tartsam, ezért dús hajába kaptam, s nyomtam le magamhoz.
Hiába zsibbadtak be testrészeim, így akartam maradni, de... Ha a számítógépek és az asztali lámpa fényei még bőven behálózzák ezt a szobát, akkor addig amire figyelni kéne az nem az, hogy egymáson feküdjünk... Nem... Sajnos az nem lehet...
- JongKook... Ülj az ölembe. Nem kell itt szarakodnod a grafikonokkal. Helyette légy ott velem egy kicsit... - suttogta, s feltámaszkodott .- Vetkőzz le, vagy... Ahogy kényelmes - simított lábaim közé, majd le végig a combomon. - Kérlek, Szerelmem - szállt le rólam, s kezemet megfogva segített felülni. - Jobb lenne, ha te lennél ott előttem, az ölemben. Akkor nem kéne állandóan TaeWoonra és a bajokra gondolnom.
Együtt már jó sok mindenbe belekeveredtünk. Volt, hogy csak én, volt, hogy csak ô, s volt olyan is, hogy másnak a hibájából... Régóta egy pár vagyunk már, és ezen az idômércén talán most vagyunk a legnagyobb kellemetlenségben.
Színtiszta balszerencse okából.
Bors került az orrunk alá, mikor ugyan azon a napon, és ugyan abban az órában, lehet az is, hogy percre pontosan, egyszerre küldtek be két különböző feladatot a hivatali nyomdába. JungWoo részvény adatokat a voltcége vezetőségének, míg egy másik személy, TaeWoon olyan fényképeket, amik az egyik legismertebb pletyka magazinhoz kellettek. Ô fényképészként dolgozott. Rendes, biztos és még bejelentett is volt az a munkája, de... Határozottan múltidőben, mivel történt valami tévedésből elkövetett sajnálatos baklövés. Nem figyeltek a nyomdában; Kevertek, kavartak, faxoltak, halogattak össze-vissza. Ennek eredményeként kiömlött a bors tartó. Nem csak JungWoo szerzett exmunkahelyet, hanem TaeWon is. Kirugták a fényképészt attól a hatalmas cégtôl, mivel nem tudott határidőre javított példányokkal előrukkolni.
Sajnáltuk ôt, mivel mi is ugyan abba a hajóban eveztünk, de ahogy hibáztatni kezdte JungWoot, láttuk, mégis csak más hullámzású folyóra szállt a két kárpotolatlanul maradt szerencsétlen áldozatból az egyik. Úgy véltük, az exfényképész egy haragtelibb pályára úszott át. Azonnal el is felejtettük a részvétet. Én is ideges lettem...
Akkor már gondoltuk, hogy nem egy szelíd cinke fog a nyakunkra szállni, hanem annál jóval élesebb csôrû madár. S nem is csalódtunk kellemeset... A keze alá kerültünk. Már nem is tudom, hogyan fajultak oda a dolgok, hogy az adósai lettünk. Mi befolyásolta ezt?... Nem tudom.
JongKook POV
Hideg a tavasz. Úgy érzem, hideg és sötét. Késő délután már nem kíván az ablakon át besütni a Nap, ezért a bekapcsolt sütőnél ültem. Csak az adott fényt, és jóesô meleget a számomra, mivel tárva nyitva hagytam az üvegajtaját. Ellőtte űztem az időt, lent a padlón szokásom szerint kínlódva.
- Érj haza, vagy fáradtabb leszek!
Hangosan kimondott gondolatomat a kis konyha erőtlenül visszhangozta, miközben én még kisebbnek éreztem magam, mint ez az elnyúlt és kopott hely, apró konyha pulttal meg tűzhellyel. Törpének láttam magam képzeletemben, mire homlokomat le is hajtottam felhúzott térdeimre. Tudatomban itt élősködöm, vagy inkább... Lassan már elalszom. Nincs erőm feltápászkodni. Semmi energia, hogy ne itt dobjam be a törölközött. Mindegy. Majd JungWoo felébreszt.
Ami az aluszékonyságomat segíti, vagy mondhatni okozza, az egy kialakult beteges állapot, még a neve is fárasztóan hosszú; krónikus fáradtság szindróma. Angolul rövidítve CFS, de ha valaki rákérdez, csak annyit mondok helyette, hogy 'extrém fáradt vagyok'. Bár nem is szoktak rákérdezni... Nem szoktam társaságba keveredni. Csak itthon vagyok, de sajnos ezzel az állítással az is egyenlô, hogy párom nyakán csüngök. Ha változtatni szeretnék ezen, s egyedül élni, nem hagyja. JungWoo figyel rám. Ô tudja, hogy a szindrómám pihenéssel és ágynyugalommal nem tud enyhülni... Igen, tudja, és azt is, hogy túlzottan aktív mozgással súlyosbodik a helyzetem, mégis... Jó, igaz... Melyik szerelmespár bírja ki szeretkezés nélkül?... Mi se. Ennek fényében is nagyon-nagyon figyel rám, nem hagyja, hogy stesszeshelyzetbe kerüljek, de mégis abba vagyok mindennap, hiszen a minket körülvett szituációnk nem épp sziporkázó, s emiatt... JungWoo kutya szorítóba gürcöl éjjel-nappal... Annyira aggódok érte, hogy állva is elalszom, ami vicces talán, de az én egészségemet teszem kockára. Mindig csak várni tudom ôt, és nem tüntethetem ki magam, mint nagy segítôtárs a számára... JungWoo...
- Született Csipkerózsikám - hallottam meg hangját, ahogy felkeltem. Meglepődtem, hogy a súlyom olyan egyenetlen... Ingadozom és messze érzem magam a földtől, mire észre vettem, hogy JungWoo a karjaiban visz be éppen a szobába. - Máskor ne aludj el a konyhában. Itt mégis csak kényelmesebb lenni - kapott ajkaimra, ahogy ráültetett az ágyként kihúzott fotel szélére. Itt vagyunk a háló és egyben dolgozó szobában. JungWoo igazából igazán gyöngéd és szerelmes érzését ízekre szedve nyújtja át nekem. Kivétel itt... Itt mindig olyan vad... - Tudod, hogy nem szívesen szeretnélek leteperni a konyhacsempéjén. Mikor hazajövök, miért nem itt vársz? Úgy lenne a legtökéletesebb.
Kétségtelenül az számít, hogy itt amennyire csak lehet, készségesen kínáljam fel magam mindenegyes érintésére. Miért is ellenkeznék ez ellen... Ellene? Ô nekem a legértékesebb. S ezt olyan tisztán biztosra tudhatom... Megcáfolhatatlan, hogy imádom, mikor szemei élesen engem figyelnek. Pont, mint most. Selymes tenyerei mélye és agyonhasznált ujjbegyei ahogy arcom kétoldalára simulnak, mindig úgy érzem, hozzám tartoznak. Az én birtokom alatt létezik. Ez talán a hatalom? Csókokat kapok kérés nélkül. Édes ajkain kiüt a szín, csak azért, hogy megállás nélkül, éhesen a kielégítésért mozgassa... Nem tudom csak úgy figyelmen kívül hagyni. Támogatom.
Egy személyként megyünk egy úton egy irányba.
Szárazságot és éhínséget ügyesen enyhítő csókok félbeszakíthatatlanul szaporodtak, miközben lábaimat egy szélesebb terpesz adás erejéig megkértem ôket a mozgásra; Sikeresen, mire JungWoo fel is tudott mászni az ágyunkra, két térde közé zárni egyikszáll lábam. Ahogy voltam, hátra akart dönteni, de a kényelem iránti sóvárgás elfogott engem, sokkal jobb volt egyenesen ülve, és erôlkôdni a célért, a perzselő összesimulásért. Hajába túrtam és játékosan eljátszottam a nyelvével, ameddig szóhoz nem szeretett volna jutni;
- Mindennap itt meg így várnál és vágynál rám...
- Vágyakozni, mi? - sóhajtottam közvetlen utána egy lágy kuncogással együtt, majd kicsit oldalra néztem, miközben két karomat szerelmem nyakában lepihentettem. - Sajnos, igazából mindig csak aggódom érted...
- T-Tudom... Hát... Most... Elég kritikus a helyzet azt kell, hogy mondjam - sóhajtott, mire lassacskán elengedtem. Lelógatott fejjel szállt le az ágyról, és a számítógépek felé nézett, ahol az éjjele nagy részét tölti.
- Mesélj! Mi a felállás? Nagyon sakkban tartanak?
- Woo TaeWoon részvényébôl is lecsípett a medve. Igaz, hogy hirtelen volt a hajnali támadás hadüzenet nélkül, de az ázsiai árfolyamot, ha nem szemből vesszük figyelembe, akkor az a kicsi is nagy. Többre kéne törekednem. Az összes csúcson lévő értékpapírt be kéne gyűjtenem egy bevásárlókocsiba, és legurítani a lejtőn... Medvével kell megismertetnem a befektetőt meg a brókerét.
- Állatkertet nyitsz?...
- Medveparkot másoknak, Csipkerózsikám - simogatta meg az arcom, és íróasztala felé vette az irányt.
Ha rákapcsolja magát a munkára, és bekapcsolja a gépeit, innen hátulról, csak két óriási monitort látok, amiken grafikonok percenként váltakoznak, és mindegyiken megannyi bonyolult adat jelenik meg egyszerre. JungWoo háttal van nekem és két laptopja meg a nyomtatógép között gurul ide-oda. Sebesen veri a billentyûzetet, és az egérrel tekerget fel, le, oda s vissza, miközben figyelnie kell a feje fölött cikcakozó grafikonokat.
Ô egy bróker. Bár magát nem csak úgy 'sima bróker'nek hívja, hanem... Valahogy hosszabban.
- Milyen bróker is vagy te, JungWoo?...
- Én technikai elméleteket használok. Egyesével veszem figyelembe a részvényeket, hogy megtudjam, melyik mennyit és hogy keresett. Milyen valószínûséggel mozdulhatnak el és hogy mégis merre. Ha mindegyiknél ráérzek erre, én leszek a tôzsdepiac királya.
I-Igen, így már hosszabb... Csak az a sajnálatos, hogy alig értem, mit csinál. Bonyolult láthatatlan pénzzel foglalkozni. Ha a kezembe van az sokkal egyszerűbb, és persze biztosabb! Csak úgy nem sokasodik. A tôzsdepiacnak nevezett harcpályán viszont igen. Ott a vagyon mások hatására növekszik, de csökken is. Persze én ezeket mire fel tudom fogni, hogy miképp történik ez a bika-medve viadal, addigra még az 'extrém fáradtság'omból is kigyógyulok.
- Már azért sem lehetek csak 'sima bróker', mert nincs bejelentett cég mögöttem, de ezt TaeWoon bazi ügyesen megoldotta... Errôl ennyit! Most ideje egy bottom-up megközelítésnek! - szólt magának hangosan, és jobban a képernyôhôz hajolt. - Válasszuk hát ki a legbikabarátabb részvényt - motyogott, akár egy öregasszony a piacon, mikor válogatja a zöldségeket a legjobbat keresve. - Tudod, mi az a bottom-up, ugye?
- K-Kéne? - kérdeztem vissza sziszegve. Biztosan már elmagyarázta egyszer, csak a fáradt agyamban nem maradt benne az információ.
- A részvénynek a startban kialakult farkincájától nézzük át egészen a jelen percben felépített testéig.
- Hát... Kövér fehérrépákat is lehet így nézegetni... Alulról felfelé.
- Jól mondod! - fordult felém a székkel egyetlen egy lendülettel, és hevesen bólogatott. - Alulról felfelé. Fôleg a piacon! Legelőször be kell mérni a legnegatívabbat, s onnantól meg kell keresnünk a létra lépcsôeit.
- É-Értem... - bámultam rá, holott a képzeletemben csak egy létra formálódott ki, aminek a fokain sovány és kövér fehérrépák fekszenek, amiket JungWoo nézeget, én pedig ôt. De... Míg ô okos, én tehetetlen... Nem... Távol vagyok a csôdtömeg becenévtől! Egy valamiben állandóan a segítségére vagyok.
Ahogy ez az eszembe jutott, már kúsztam is az ágyunk szélén a négy lábon álló alacsony íróasztalhoz, és kisujjból felnyomtam a kellemesen meleg fényű lámpa kapcsolóját. Magam elé kaptam a filcemet meg a vonalzót, és feladatomra készen álltam.
- JungWoo! - szóltam, mire hátra, felém fordult. - Jöhet most kétszáz is! - emeltem fel az íróeszközöm, mire elmosolyodott;
- Margókat szeretnél vonalazni?
- I-Igen... Ha te csinálnád, nagyon sok időd elmenne vele - válaszoltam, mire a gépe mellett várakozó kinyomtatott grafinokból bőven kétszázat vett a kezébe, s gurult velük együtt hozzám.
- A legtöbbet a hatos vonalon kell behúznod, de figyelj az ötösre is.
- Meg a többire, tudom. Ezt tudom - néztem fel rá, ahogy kiterítette elém a grafikonokat. - Hülye leszek elrontani neked.
- Oke... - suttogta lelógatott fejjel, és már hagyott is ott engem.
A melegfényû villanykörte alatt csuklóból húzogattam a vastag vonalakat, amik csak annyit jelöltek, hogy mínusz négy alatt, hol lenne a csúcsérték. Egyszerűbben mondva, átrajzolom a grafikont, hogy JungWoonak könnyebben legyen átlátható. Minden papírlapnak egy gyors és precíz pillantás kell, hogy helyesen tüntessem fel a mínusz négyes margót. Görnyedek, akár csak JungWoo, s aktívan járatom a szemem, az agyam, meg a kezem. Mégha ural is a fáradtság, erre képes vagyok koncentrálni. JungWooért. A lényeg, hogy ô legyen előttem az ok.
- JongKook... - visszafogott hangon mondott nevem elvonta a figyelmem a munkáról...
- I-Igen?... - kérdeztem vissza, majd pár gyors lépésnek oly hangosan hangzott a találkozása a padlóval, hogy felkaptam a tekintetem.
- JongKook, annyira szeretlek!
JungWoo megragadta a csuklóim, mire kiesett a filc a kezembôl. Hogy az kárt tett-e az előbbi grafikonon, vagy nem, az a látóteremen kívülre esett... Az én vaddá vált párom egész súlyával elérte a váratlan s sikeres ledöntésem. Lábaival mozgástelenné tette alsó részeimet, ránehezedett, és felső végtagjaimat is fogságban tartotta fejem fölé fogva, csupán két erős markával. Nem tudtam szólni. Ajkaimat ô zárta és nyitotta a csókjai ütemére.
Így nekem esni... Valami hirtelen rögeszme elfoghatta...
Szája balról, majd rögtön jobbról vette az irányt, sokszor váltakozva, majd zihálni kezdett. Ezzel a kéjtől eltorzult hangjával csúszott a nyakamba. Jeget olvasztó leheletei érzetére oldalra emeltem fejem, s kényszerből hagytam, hadd járva be a kívánt útját, de jelen esetbe nagyon úgy tűnt, hogy annak a hossza végtelen. Nem akarja abba- vagy félbehagyni. Tisztában ezzel a ténnyel szemeimet lehunytam, amikkel már párásan bámultam magam elé, miközben ajkaim tátva maradtak. Fura érzés; Még mindig csípik ôket az előbbi vad csókok. Mindenem bizseregni kezdett.
- Nagyon szeretlek, JongKook! - kívánkoztak ki belőle a szavak hozzám, miközben egyik kezével lefelé vándorolt. Pólómat tépni, nyúzni kezdte csak hogy ajkaihoz közel esô vállamra akadály nélkül ráharapjon.
- JungWoo! - remegtem meg, mikor hideg fogaival megtámadott. Szólni akartam, hogy finomabban, ésszel, de mire energiát nyertem ehhez, ô rögtön elszívta. Ajkait bôrômre szorítva szívni kezdte fehér színemet kedve szerint.
Nem menekülni szerettem volna, csak legalább felhúzni a lábamat, amibôl már kiszökött a vér ott, lent a padlót súrolva, de JungWoo elhelyezkedése miatt csekélynyi igényem teljesítése képtelenség volt.
- Kérlek, hagyd... Ne segíts a munkába - suttogta, s tenyerét óvatosan emelte orcámra, hogy szemeimmel ôrá nézzek. - Felejtsd el, és légy jobban a kedvemre - cselekedett tovább vágyakozó ajkaival, s hozzám simulva, nedves nyelvét ráérősen átcsúsztatta, ízlelgetve szájam belsejét, miközben mindkettőnk szemevilága a vaksötétre hagyakozott héjaik alatt. Éreztem, hogy találomra vetkőztetni kezd, pólóm alját felgyűrte, míg nadrágomat, ahogy lehetett, lejjebb tolta. Én viszont szabad kezemmel csak arra koncentráltam, hogy ajkait magamnál tartsam, ezért dús hajába kaptam, s nyomtam le magamhoz.
Hiába zsibbadtak be testrészeim, így akartam maradni, de... Ha a számítógépek és az asztali lámpa fényei még bőven behálózzák ezt a szobát, akkor addig amire figyelni kéne az nem az, hogy egymáson feküdjünk... Nem... Sajnos az nem lehet...
- JongKook... Ülj az ölembe. Nem kell itt szarakodnod a grafikonokkal. Helyette légy ott velem egy kicsit... - suttogta, s feltámaszkodott .- Vetkőzz le, vagy... Ahogy kényelmes - simított lábaim közé, majd le végig a combomon. - Kérlek, Szerelmem - szállt le rólam, s kezemet megfogva segített felülni. - Jobb lenne, ha te lennél ott előttem, az ölemben. Akkor nem kéne állandóan TaeWoonra és a bajokra gondolnom.
Együtt már jó sok mindenbe belekeveredtünk. Volt, hogy csak én, volt, hogy csak ô, s volt olyan is, hogy másnak a hibájából... Régóta egy pár vagyunk már, és ezen az idômércén talán most vagyunk a legnagyobb kellemetlenségben.
Színtiszta balszerencse okából.
Bors került az orrunk alá, mikor ugyan azon a napon, és ugyan abban az órában, lehet az is, hogy percre pontosan, egyszerre küldtek be két különböző feladatot a hivatali nyomdába. JungWoo részvény adatokat a voltcége vezetőségének, míg egy másik személy, TaeWoon olyan fényképeket, amik az egyik legismertebb pletyka magazinhoz kellettek. Ô fényképészként dolgozott. Rendes, biztos és még bejelentett is volt az a munkája, de... Határozottan múltidőben, mivel történt valami tévedésből elkövetett sajnálatos baklövés. Nem figyeltek a nyomdában; Kevertek, kavartak, faxoltak, halogattak össze-vissza. Ennek eredményeként kiömlött a bors tartó. Nem csak JungWoo szerzett exmunkahelyet, hanem TaeWon is. Kirugták a fényképészt attól a hatalmas cégtôl, mivel nem tudott határidőre javított példányokkal előrukkolni.
Sajnáltuk ôt, mivel mi is ugyan abba a hajóban eveztünk, de ahogy hibáztatni kezdte JungWoot, láttuk, mégis csak más hullámzású folyóra szállt a két kárpotolatlanul maradt szerencsétlen áldozatból az egyik. Úgy véltük, az exfényképész egy haragtelibb pályára úszott át. Azonnal el is felejtettük a részvétet. Én is ideges lettem...
Akkor már gondoltuk, hogy nem egy szelíd cinke fog a nyakunkra szállni, hanem annál jóval élesebb csôrû madár. S nem is csalódtunk kellemeset... A keze alá kerültünk. Már nem is tudom, hogyan fajultak oda a dolgok, hogy az adósai lettünk. Mi befolyásolta ezt?... Nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése