Méltatlankodásra nem volt nagy oka, már kezeit sem fogták bilincsek, mégis otrombán méricskélt, s játszott Lee HongKi tûrôképességével.
- Miattad! Miattad zártak cellába!
- Csak átmenetileg - felelt. - Nem fognak bent tartani minket. Biztos vagyok benne, YongHwa.
- Jobb lenne lehiggadnod, YongHwa. Így csak magadra tereled az ôrök figyelmét - nézett ki JungKook a rácsokon kívülre, ahol egy testes alak háttal állt.
- Hjaj, de baromi meleg van!
- Valamelyikötök nekem is vegye le a pólóm!
- Szomjas vagyok... Ha izzadtságot kezdenék inni, vágjatok kupán.
- Annyira ural a fáradtság, bár lemondana a rohadék!
- Aludnod kell, Mark. Vállaljam a te kifárasztásodat is? BamBam már sikeresen alszik.
- Jackson! Ha Mark-ot is ugyan olyan módszerben akarod részesíteni, akkor csavarj rongyot a szájába! Én már azt se tudom, ki vagyok, de az biztos, hogy ki vagyok. Kicsit túl sokáig tartott BamBam 'elaltatása'.
- Tágítani kellett, bocsánat! Vele nem szoktam rendszeresen.
- Nem szoktad, ez az. Most se kellett volna!
Hat alak hangos beszéde, illetve ordítása és sóhajtozása töltötte be HongKiék celláját. Az ismeretlenek közé tartozott a már egy ideje a falnak dőlve alvó, fiatalosan kinéző fiú is. Ô csak néha-néha szisszent fel. Oka lehetett a kényelmetlen fájdalom érzete hátsófele és további megerôltett porcikái felôl. Meztelen alsó testére Jackson pólója volt ráterítve.
Aki a kifárasztását véghez vitte, most a sarokban duzzogó csapattársuk előbbi kérését teljesítette. Levette a fiú felsôjét a fülledtségben, de az nem is mondott köszönetet.
Nem furcsa. Kalózok voltak, s kalózok módján is viselkedtek egymással.
- Most miért vagy magadba roskadva? - suttogta Jackson az előtte kuporodónak. - Elismerlek téged, mint leader... Talán meg kellett volna kérdeznem tôled, hogy segíthetek-e BamBam-nak? Kicsit sok, hogy mindenki előtt keféltem meg? Vagy csak téged zavar, JaeBum?
- Jackson már'!... - hajtotta le jobban a fejét, ahogy a társának tenyere hívatlanul a lába közé simult, és folytatolagos munkába kezdett.
- Kapitány! - hajolt JungKook HongKi füléhez. - Nem lehetne megkérni ôket, hogy ne csináljanak több szokatlan dolgot itt, elôttünk?
- Szerintem csak kövesd YongHwa példáját - mosolygott maga mellé mutatva. - Fordulj a falnak befogott fülekkel, és dúdolj.
Erre JaeBum feje nagyot koppant a földön. Jackson leteperte.
- Most... Szállj le rólam, melegem van!
- Hé, rühes banda! - szólt egy még nem hallott hang a rácsok tágasabb oldaláról. - Bírjátok ki az itt létet. Hamarosan hurcolunk titeket egy nagyobb városba.
- Ahhh Jay Park!
- A nagy kalózok egyike, Jay Park!
- Exkalóz, chô - felelt rangjára köpve az illető.
- Hogyhogy exkalóz? - nézett fel rá HongKi.
A férfi nem tartozott azok közé, akik kimagaslottak a tömegből, de karjai az izomtól szélesedtek. Jelek s figurák díszelegtek a teste fedetlen részein, s haja is felnyírtan ábrázolta, hogy nem a kulturközpontból jött. HongKiék nem is értették, hogyan tartózkodik egy ilyen alak a cellánkívűl, közvetlen előttük.
- Kapitány, ne állj szóba vele! - pusmogta tanácsát JungKook, de HongKit a kíváncsiság, a konkrét érdekeltség jobban irányította. Az imént megjelent rosszindulatú mosolyú idegennel szembe fordult a földön törökülésben maradva;
- Mi az, hogy exkalóz? - kérdezte.
- Egy olyan kalóz, akit nem engednek vissza a hajóra, és ha nem tud felszökni se, mert fegyvertelen, akkor felveheti az exkalóz címet - sóhajtott vállat vonva.
HongKin látszott, hogy nem érti. Nem világos neki az ok; Ennyitől nem válhat egy kalóz exkalózzá. Több részletet akart tudni, s már kérdezett is volna, de a hat idétlenül viselkedő fiatal zajoskodni, búgni és fújozni kezdett. Jay Park mellett Kim HyunJoong jelent meg.
Érthető, hogy a miatta fogságba esett foglyok nem díjazzák az ő puszta létét... sem. Más szemszögből viszont viselkedésük, hogy lefelé fordított hüvelykujjal követelőznek, miközben szavaik semmilyen jogot nem képviselnek, enyhén szánalmat áraszt.
Az exkalóz jólesőn nevetést kezdett hangoztatni. Neki örültek a kölykök, HyunJoongnak meg nem. Most érzett győzedelmességet a rendőrök felett. Mindig ér valamicskét a hírnév bármelyik típusa. Csak van, hogy értéke nem becses és mosolyt adó...
HongKi ülve s akár állva is tudta érezni a levegőben, hogy milyen örvénylő hullámok vannak körülötte. Látta, ahogy előtte a rács nyílt; Szikrák szóródtak szerte szét, ahogy a bebörtönözöttek szíve dobbant a kijáratét.
HongKit és a vele együtt hozott másik kettőt HyunJoong kikérte.
- Ti bent maradtak csücsülve, csőcselék - vigyorgott Jay Park a hat meg egy alvó fiúra.
HongKiék sétáltak.
- Az a helyzet, hogy sok rossz akarója van a FREEDOM Shipnek, de konkrét indokok rá nincsenek.
- Ez egyáltalán nem meglepő - szólt JungKook kihúzva magát. - Az lett volna az érdekes, ha az emberek maguk találnak ki hazugságokat Lee HongKi Kapitány ellen.
- Mindazokálltal szívesen meghallgatnék egy biztonságiőrt, aki a magas ötvenes fokozata ellenére mégsem a munkáját végzi - hangsúlyozta Kim HyunJoong a háta mögé pillantva a fiatal fiúra. - Hogyan szegődhetett a FREEDOM Shiphez, ahelyett, hogy a bejelentett helyén állna szolgálatban? - a kérdésére elővette zsebéből JungKook igazolványát, amit a fiú már a cellába bezárva nem talált magánál. Ahogy a főrendőr nézegetni kezdte a többiek előtt, a tulajdonosa ledermedten az arcára hagyta kiformálódni az ijedtséget. Izzadni kezdett, s két kezét összefogta maga előtt. Tekintetét a földre szegezte, és a lassú sétálásban megállt;
- Nekem is vallanom kéne?
- Hát környékünkön kevés a bárói, azaz királyi család - olvasgatta az igazolványra feljegyzetteket, és hármójukkal szembe fordult. -, ezért érdemesnek tartanám, ha meghallgatom, miért van Lee HongKi Kapitány keze alatt, vagy a tenyerébe.
- A FREEDOM Ship befogadott engem - felelt, miközben a két idősebb az oldalaira állt. YongHwa kíváncsian hallgatta, míg HongKi lehunyt szemekkel tenyerét kistársa vállára tette. Támaszt biztosított. Ő ismeri már JungKook történetét.
-
Már akkor tudtam, hol szeretnék szolgálni, mielőtt megkaptam volna a végzettségemet. Sok ismerősöm volt már a megyénk vezető családjánál, ezért én is hozzájuk csatlakoztam. Igaz, hogy bárók, és királyi vagyonban fürödtek, de csodálatosan jóindulatúak voltak. Mindenkivel. Engemet a magántulajdoni kikötőjükbe helyeztek, ahol a megye hercege együtt élt a beosztottaival. Én is megkaptam a rangomat a jelvényemre, mint Kim SeokJin egyik védelmezője. Hercegsége ellenére mindannyian "Hercegnônek" hívtuk és hívhattuk. Biztos vagyok benne, hogy azért, mert rendkívül kedves volt. Ha akartam, még érte szerelembe is eshettem kedvemre. Emlékszem, egyszer vele aludtam. Egy élmény volt!... Bármikor fel tudom idézni magam előtt a Hercegnőt... Olyan szívesen vele maradtam volna, ha tehettem volna...
Egyik reggel, mikor túl borús volt az idő, annyira, hogy a sűrű ködből meg is jelent a kapuban a társam és én előttem egy eddig sosem látott alak. Szekérrel, hajóval vagy gyalog jött-e, nem tudtuk meg, pedig órákat elbeszélgettünk vele ott. Városias, ruhájából is látszott, hogy nem ágról szakadt, kedve verőfényes, beszédében pedig a sok humoros kifejezés utalt rá, hogy tanult fiú. Szentül állította, hogy idősebb nálam, de akarat nélkül elláttam a feje felett. Tagathatatlanul... Alacsony volt. Jobban hasonlított egy kisöcsre, s a modora is azt az érzetet keltette. Elszórakoztunk vele, aztán megjelent mögöttünk a Hercegnőnk, és megkérdezte azt, amit őrtársam és én elfelejtettünk:
"Mi okból sodródtál hozzánk?"
"A sors küldött."
Röhejesen kevés volt a kijelentett válasza, de semmi rossz indulatot nem éreztem mögötte, amivel a Hercegnőt bánthatná. Ugyan akkor eszem ágában sem volt ezt a srácot a védelmemen átengedni. Egy vadidegent... Egy mitugrász kisöcs figurát... Maradjon csak a kerítésen kívül. Nem kell a rezidenciába.
De mondogathattam ezeket ötvenszer is magamban, mert számításaimat a Hercegnő lépése keresztül húzta. Igen, rossz vagyok sakkból. SeokJin kitárta az idegen fiú előtt a kaput, és az úgy suhant el mellettem, hogy még a nevét sem tudtam. Vele együtt jött a gyanú.
"Mihamarabb ki kell dobnom a babszemjankót" - gondoltam, de intézkedni az ügyben képtelen voltam. Jin Hercegnő nyomaiban sétálgatott, és oly közvetlen volt vele, hogy sikeresen azt az érzetet keltette, ami a beosztottakra a legnagyobb hatással van. 'Ami a Hercegnő birtokát képezi, ahhoz nem nyúlhatunk.' S ez a senki által nem ismert idegen pár röpke pillantás alatt a Hercegnőnk kegyeiben fénybe öltöztetve élvezhette az itt létet.
"Nem fog itt aludni!"
"Aludni lehet, hogy nem fog, de biztosan itt tölti az éjjelét..."
"Hogy érted ezt?..."
"Őrködj majd te, JungKook, a Hercegnő hálójánál, és megtudod."
"Miket beszélsz?... Nem tartozkodhat egy vadidegen a Hercegnő hálójában."
Mindenki a 'vendégről' beszélt egész nap, én meg nem tudtam felfogni, hogy micsoda képzeleteik vannak a társaimnak.
Késő éjszaka, úgy hagytak engem ott, Jin Hercegnő hálószobájának ajtajánál, hogy fogjam be a füleim, mert kicsi vagyok. Nem értettem, mire céloztak. Még akkor sem, mikor a szívem már mélyen a hasamban verte az ütemet...
Hallottam SeokJin hangját... De olyan furán, mint még soha. Térdeimre estem és szemeim elkerekedve bámulhattak a semmibe, ott az üres folyosón, amit szintén betöltött szeretett Hercegnőnktől származott... micsoda?
Nem tudtam mihez hasonlítani a hangot... Ráerőltettem az agyamra a gondolkodást, mire fülemet az ajtóra tapasztottam; Mégis mit hallok?... Mit csinál SeokJin? Miért nem tudom elképzelni? Megannyi kérdésem volt, miközben füleltem, és engedély nélkül hallgatóztam. Kérés szállt fel Jin Hercegnő torkán, kihangoztak az apróra zsugorított kérlelő sikításai. Kiáltani akart, de szakadozott a lélegzete s a beszéde is. Magasba emelt "lassabban", "még", "igen" szavakat hallottam az egyenetlen zihálás közben, amit nem csak SeokJin szépséges hangja hagyott maga után... Nem egyedül van bent a hálóban, hanem azzal a Valakivel.
Mit tehettem volna? Nem voltam képes fogaim alatt maradt ökölbe szorított kezemmel felnyúlni a kilincshez. Mégha belülről be is van zárva, akkor se mertem volna egy ujjal se megérinteni a befelé vezetô úthoz a nyitót. Nem tudtam, hogy mégis mit csinálnak. Miért jönnek ezek a fura hangok? Halvány porfelhő sem volt a tudatomban, hogy mit kell ilyenkor tennem. Semmi sem volt bennem! A rangom sem lebegett előttem! Azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok! Kétségbe estem! Tehetetlen voltam!... Elfutottam.
Sírva elfutottam. Mindent ott hagyva, a kikötő síkos kövén csúszva elfutottam az általam egykor védett vártól, amit... Soha nem is védtem. Hisz... Mit csináltam ott?... Ugyanazt mint az a idegen. Sütkéreztem egy királyi sarja alatt. S végül ráengedtem egy betolakodót. Még a társaim is jobban átláttàk a helyzetet, míg én csak kérdezôsködtem. Leégtem. Semmit sem értem. A nevemet is eldobhattam, olyan értéktelen voltam. Se rangom, se munkám, se életem. Lepergett minden előttem könnycseppek formájába. Azt is állíthatom, lehet, hogy egy napig csak sírva vettem nyakamba a reggeleket és estéket a tengerparton. Utána pedig csak emellett a tudat mellett ballagtam. Olyan keserves volt lélegezni az élet nélkül, hogy Tûrhetlennek kezdtem hívni magam.
Nem is tudtam akkor még, mekkora szerencsém volt, hogy a tenger mellett haladtam. Láttak a hajósok. Én pedig a kiüresedett elmémmel nem is hittem el, hogy a hullámok egyszer csak kisodornak valami reményt elém.
Mit láttam aznap délután? Tisztán emlékszem. Először egy sugárzó szempárt, ami arra kért szavak nélkül, hogy mutatkozzam be, bármi is legyen felkenve nevemre. Ordítottam hát, miképp szeretném, hogy a megjelent személy hívjon engem. Ő pedig meghallott engem, elért hozzá a kérésem. Láttam, ahogy bátorítva rám mosolyog, és visszhangozza a nevemet. Kellemesen hangsúlyozta azt, amit még az előző pillanatokban a talpam alatt hordoztam, mondván magamnak helyette, hogy Tûrhetetlen vagyok. De... A ragyogó hajókapitány keze az sötétkék égbe emelkedett, ahogy a Nap mögöttem lement. Erre a jelzésre a fedélzetről egy fiú kötélen kapaszkodva száguldott felém. A felhőket nézte, és nem engem, mégis felkapott karjaiba, majd kérte, kapaszkodjak, ha menekülni akarok a szárazföldről. Bólintottam; Azt szeretnék.
- Utána meg HongKi olyan szépen megvigasztalt, pedig tûrhetetlenül sírtam.
JungKook zokogott Kim HyunJoong fôrendôr elôtt. Két öklével dörzsölte könnyeinek a két kijáratát, mire YongHwa nem próbálkozott tovább a számára lehetetlen feladattal, elröhögte magát;
- Hogy bőg!
- Ez igen fontos - tette állához kezét HyunJoong. - Fel kéne adni egy körözést. Alacsony, városi, kisöcs babszemjankó... Pontosabb leírást tudnál adni?
- Komolyan! HongKi, mint remény! - fogta hasát YongHwa. Vajon este is még röhögni fog?...
- Nem tudsz viselkedni... - rázta fejét HongKi a kávékalózról elnézve, miközben gondosan karjaiba zárta a kisebbet. Fejét simogatta, és hátát barátian paskolgatta, hogy enyhítsen a feltört zokogáson. - Szerezzünk neked valami hûsítôt, gyere!
- Köszönöm! - ordította el magát erejeteljében, s egy nagy ugrással karjait HongKi nyakába fűzte.
Ôk ketten maguk mögött hagyták valahol az épületben YongHwat, de a FREEDOM Ship kapitánya nem zavartatta miatta magát; Tudta, hogy itt nem tud elszökni tôle. Amivel most inkább törődött az a kistársának a nagy lelke.
Miközben egy padon ücsörögtek a börtönkonyhával háttal, JungKook serényen kortyolgatta a kapott innivalót, HongKi pedig a haját simítgatta hol balra, hol jobbra;
- Erős vagy te, JungKookshii. Láttam Kim HyunJoongon, hogy téged még ma kienged. Szabad útra mehetsz.
- Mirôl beszélsz, Kapitány!? Veled maradok.
- Ha segítségemre szeretnél lenni, értesítened kéne JongHoont...
- Mirôl?
- Hogy... 'A találkozás helyszíne a FREEDOM Ship szülökikötôje.' Ebbôl már értené, hogy milyen helyzetbe keveredtem, s akkor ott várnátok... - motyogta HongKi, majd maga elé bámulva elgondolkodott. - Igazából az a kérdés, hogy te minek a segítségével jutsz el a FREEDOM Shipig... Nem merlek egyedül elengedni. Azt se tudom, milyen messze van.
- Hej! - köszönt modorához illően Jay Park, és bakancsostul tette fel a talpát a padra melléjük. - Kalózoknak segítek.
- Mi nem vagyunk kalózok! - tiltakozott JungKook, és felpattanva szembe állt vele.
- Jó va'! - tette fel tenyereit vigyorral az arcán.- Akk' te kis pisis vagy.
JungKook kibiggyesztette az ajkait, majd rövid pólójának az ujját felgyűrte;
- Gyere csak, te szétvardosott exkalóz! Megmutatom, hol keresd az X-et! - emelte maga elé karjait, mire HongKi gyengéden ráintett az ütésre felkészült öklökre. - Kapitány...
- Hjaj de mézes-mázosan mondja a zsebibaba - csúfolta szánt szándékkal a hívatlanul megjelent. - Ennyire odáig lenni egy kalózért, holott te magad egy--
- Lee HongKi kapitány a legtávolabbra áll a kalózoktól! - kiáltott. - Ô mutatta meg nekem az utat, mikor az orromra estem! Ô törődött és gondozott! Ô fogadott be magához! Mondd meg, hogy létezik-e olyan kalóz, aki segít, s kedves, meg--
- Ez a kalóz, itt na! - mutatott magára az EXkalóz. - Segítek nektek! Elmegyek veled a kikötőig!
- Miattad! Miattad zártak cellába!
- Csak átmenetileg - felelt. - Nem fognak bent tartani minket. Biztos vagyok benne, YongHwa.
- Jobb lenne lehiggadnod, YongHwa. Így csak magadra tereled az ôrök figyelmét - nézett ki JungKook a rácsokon kívülre, ahol egy testes alak háttal állt.
- Hjaj, de baromi meleg van!
- Valamelyikötök nekem is vegye le a pólóm!
- Szomjas vagyok... Ha izzadtságot kezdenék inni, vágjatok kupán.
- Annyira ural a fáradtság, bár lemondana a rohadék!
- Aludnod kell, Mark. Vállaljam a te kifárasztásodat is? BamBam már sikeresen alszik.
- Jackson! Ha Mark-ot is ugyan olyan módszerben akarod részesíteni, akkor csavarj rongyot a szájába! Én már azt se tudom, ki vagyok, de az biztos, hogy ki vagyok. Kicsit túl sokáig tartott BamBam 'elaltatása'.
- Tágítani kellett, bocsánat! Vele nem szoktam rendszeresen.
- Nem szoktad, ez az. Most se kellett volna!
Hat alak hangos beszéde, illetve ordítása és sóhajtozása töltötte be HongKiék celláját. Az ismeretlenek közé tartozott a már egy ideje a falnak dőlve alvó, fiatalosan kinéző fiú is. Ô csak néha-néha szisszent fel. Oka lehetett a kényelmetlen fájdalom érzete hátsófele és további megerôltett porcikái felôl. Meztelen alsó testére Jackson pólója volt ráterítve.
Aki a kifárasztását véghez vitte, most a sarokban duzzogó csapattársuk előbbi kérését teljesítette. Levette a fiú felsôjét a fülledtségben, de az nem is mondott köszönetet.
Nem furcsa. Kalózok voltak, s kalózok módján is viselkedtek egymással.
- Most miért vagy magadba roskadva? - suttogta Jackson az előtte kuporodónak. - Elismerlek téged, mint leader... Talán meg kellett volna kérdeznem tôled, hogy segíthetek-e BamBam-nak? Kicsit sok, hogy mindenki előtt keféltem meg? Vagy csak téged zavar, JaeBum?
- Jackson már'!... - hajtotta le jobban a fejét, ahogy a társának tenyere hívatlanul a lába közé simult, és folytatolagos munkába kezdett.
- Kapitány! - hajolt JungKook HongKi füléhez. - Nem lehetne megkérni ôket, hogy ne csináljanak több szokatlan dolgot itt, elôttünk?
- Szerintem csak kövesd YongHwa példáját - mosolygott maga mellé mutatva. - Fordulj a falnak befogott fülekkel, és dúdolj.
Erre JaeBum feje nagyot koppant a földön. Jackson leteperte.
- Most... Szállj le rólam, melegem van!
- Hé, rühes banda! - szólt egy még nem hallott hang a rácsok tágasabb oldaláról. - Bírjátok ki az itt létet. Hamarosan hurcolunk titeket egy nagyobb városba.
- Ahhh Jay Park!
- A nagy kalózok egyike, Jay Park!
- Exkalóz, chô - felelt rangjára köpve az illető.
- Hogyhogy exkalóz? - nézett fel rá HongKi.
A férfi nem tartozott azok közé, akik kimagaslottak a tömegből, de karjai az izomtól szélesedtek. Jelek s figurák díszelegtek a teste fedetlen részein, s haja is felnyírtan ábrázolta, hogy nem a kulturközpontból jött. HongKiék nem is értették, hogyan tartózkodik egy ilyen alak a cellánkívűl, közvetlen előttük.
- Kapitány, ne állj szóba vele! - pusmogta tanácsát JungKook, de HongKit a kíváncsiság, a konkrét érdekeltség jobban irányította. Az imént megjelent rosszindulatú mosolyú idegennel szembe fordult a földön törökülésben maradva;
- Mi az, hogy exkalóz? - kérdezte.
- Egy olyan kalóz, akit nem engednek vissza a hajóra, és ha nem tud felszökni se, mert fegyvertelen, akkor felveheti az exkalóz címet - sóhajtott vállat vonva.
HongKin látszott, hogy nem érti. Nem világos neki az ok; Ennyitől nem válhat egy kalóz exkalózzá. Több részletet akart tudni, s már kérdezett is volna, de a hat idétlenül viselkedő fiatal zajoskodni, búgni és fújozni kezdett. Jay Park mellett Kim HyunJoong jelent meg.
Érthető, hogy a miatta fogságba esett foglyok nem díjazzák az ő puszta létét... sem. Más szemszögből viszont viselkedésük, hogy lefelé fordított hüvelykujjal követelőznek, miközben szavaik semmilyen jogot nem képviselnek, enyhén szánalmat áraszt.
Az exkalóz jólesőn nevetést kezdett hangoztatni. Neki örültek a kölykök, HyunJoongnak meg nem. Most érzett győzedelmességet a rendőrök felett. Mindig ér valamicskét a hírnév bármelyik típusa. Csak van, hogy értéke nem becses és mosolyt adó...
HongKi ülve s akár állva is tudta érezni a levegőben, hogy milyen örvénylő hullámok vannak körülötte. Látta, ahogy előtte a rács nyílt; Szikrák szóródtak szerte szét, ahogy a bebörtönözöttek szíve dobbant a kijáratét.
HongKit és a vele együtt hozott másik kettőt HyunJoong kikérte.
- Ti bent maradtak csücsülve, csőcselék - vigyorgott Jay Park a hat meg egy alvó fiúra.
HongKiék sétáltak.
- Az a helyzet, hogy sok rossz akarója van a FREEDOM Shipnek, de konkrét indokok rá nincsenek.
- Ez egyáltalán nem meglepő - szólt JungKook kihúzva magát. - Az lett volna az érdekes, ha az emberek maguk találnak ki hazugságokat Lee HongKi Kapitány ellen.
- Mindazokálltal szívesen meghallgatnék egy biztonságiőrt, aki a magas ötvenes fokozata ellenére mégsem a munkáját végzi - hangsúlyozta Kim HyunJoong a háta mögé pillantva a fiatal fiúra. - Hogyan szegődhetett a FREEDOM Shiphez, ahelyett, hogy a bejelentett helyén állna szolgálatban? - a kérdésére elővette zsebéből JungKook igazolványát, amit a fiú már a cellába bezárva nem talált magánál. Ahogy a főrendőr nézegetni kezdte a többiek előtt, a tulajdonosa ledermedten az arcára hagyta kiformálódni az ijedtséget. Izzadni kezdett, s két kezét összefogta maga előtt. Tekintetét a földre szegezte, és a lassú sétálásban megállt;
- Nekem is vallanom kéne?
- Hát környékünkön kevés a bárói, azaz királyi család - olvasgatta az igazolványra feljegyzetteket, és hármójukkal szembe fordult. -, ezért érdemesnek tartanám, ha meghallgatom, miért van Lee HongKi Kapitány keze alatt, vagy a tenyerébe.
- A FREEDOM Ship befogadott engem - felelt, miközben a két idősebb az oldalaira állt. YongHwa kíváncsian hallgatta, míg HongKi lehunyt szemekkel tenyerét kistársa vállára tette. Támaszt biztosított. Ő ismeri már JungKook történetét.
-
Már akkor tudtam, hol szeretnék szolgálni, mielőtt megkaptam volna a végzettségemet. Sok ismerősöm volt már a megyénk vezető családjánál, ezért én is hozzájuk csatlakoztam. Igaz, hogy bárók, és királyi vagyonban fürödtek, de csodálatosan jóindulatúak voltak. Mindenkivel. Engemet a magántulajdoni kikötőjükbe helyeztek, ahol a megye hercege együtt élt a beosztottaival. Én is megkaptam a rangomat a jelvényemre, mint Kim SeokJin egyik védelmezője. Hercegsége ellenére mindannyian "Hercegnônek" hívtuk és hívhattuk. Biztos vagyok benne, hogy azért, mert rendkívül kedves volt. Ha akartam, még érte szerelembe is eshettem kedvemre. Emlékszem, egyszer vele aludtam. Egy élmény volt!... Bármikor fel tudom idézni magam előtt a Hercegnőt... Olyan szívesen vele maradtam volna, ha tehettem volna...
Egyik reggel, mikor túl borús volt az idő, annyira, hogy a sűrű ködből meg is jelent a kapuban a társam és én előttem egy eddig sosem látott alak. Szekérrel, hajóval vagy gyalog jött-e, nem tudtuk meg, pedig órákat elbeszélgettünk vele ott. Városias, ruhájából is látszott, hogy nem ágról szakadt, kedve verőfényes, beszédében pedig a sok humoros kifejezés utalt rá, hogy tanult fiú. Szentül állította, hogy idősebb nálam, de akarat nélkül elláttam a feje felett. Tagathatatlanul... Alacsony volt. Jobban hasonlított egy kisöcsre, s a modora is azt az érzetet keltette. Elszórakoztunk vele, aztán megjelent mögöttünk a Hercegnőnk, és megkérdezte azt, amit őrtársam és én elfelejtettünk:
"Mi okból sodródtál hozzánk?"
"A sors küldött."
Röhejesen kevés volt a kijelentett válasza, de semmi rossz indulatot nem éreztem mögötte, amivel a Hercegnőt bánthatná. Ugyan akkor eszem ágában sem volt ezt a srácot a védelmemen átengedni. Egy vadidegent... Egy mitugrász kisöcs figurát... Maradjon csak a kerítésen kívül. Nem kell a rezidenciába.
De mondogathattam ezeket ötvenszer is magamban, mert számításaimat a Hercegnő lépése keresztül húzta. Igen, rossz vagyok sakkból. SeokJin kitárta az idegen fiú előtt a kaput, és az úgy suhant el mellettem, hogy még a nevét sem tudtam. Vele együtt jött a gyanú.
"Mihamarabb ki kell dobnom a babszemjankót" - gondoltam, de intézkedni az ügyben képtelen voltam. Jin Hercegnő nyomaiban sétálgatott, és oly közvetlen volt vele, hogy sikeresen azt az érzetet keltette, ami a beosztottakra a legnagyobb hatással van. 'Ami a Hercegnő birtokát képezi, ahhoz nem nyúlhatunk.' S ez a senki által nem ismert idegen pár röpke pillantás alatt a Hercegnőnk kegyeiben fénybe öltöztetve élvezhette az itt létet.
"Nem fog itt aludni!"
"Aludni lehet, hogy nem fog, de biztosan itt tölti az éjjelét..."
"Hogy érted ezt?..."
"Őrködj majd te, JungKook, a Hercegnő hálójánál, és megtudod."
"Miket beszélsz?... Nem tartozkodhat egy vadidegen a Hercegnő hálójában."
Mindenki a 'vendégről' beszélt egész nap, én meg nem tudtam felfogni, hogy micsoda képzeleteik vannak a társaimnak.
Késő éjszaka, úgy hagytak engem ott, Jin Hercegnő hálószobájának ajtajánál, hogy fogjam be a füleim, mert kicsi vagyok. Nem értettem, mire céloztak. Még akkor sem, mikor a szívem már mélyen a hasamban verte az ütemet...
Hallottam SeokJin hangját... De olyan furán, mint még soha. Térdeimre estem és szemeim elkerekedve bámulhattak a semmibe, ott az üres folyosón, amit szintén betöltött szeretett Hercegnőnktől származott... micsoda?
Nem tudtam mihez hasonlítani a hangot... Ráerőltettem az agyamra a gondolkodást, mire fülemet az ajtóra tapasztottam; Mégis mit hallok?... Mit csinál SeokJin? Miért nem tudom elképzelni? Megannyi kérdésem volt, miközben füleltem, és engedély nélkül hallgatóztam. Kérés szállt fel Jin Hercegnő torkán, kihangoztak az apróra zsugorított kérlelő sikításai. Kiáltani akart, de szakadozott a lélegzete s a beszéde is. Magasba emelt "lassabban", "még", "igen" szavakat hallottam az egyenetlen zihálás közben, amit nem csak SeokJin szépséges hangja hagyott maga után... Nem egyedül van bent a hálóban, hanem azzal a Valakivel.
Mit tehettem volna? Nem voltam képes fogaim alatt maradt ökölbe szorított kezemmel felnyúlni a kilincshez. Mégha belülről be is van zárva, akkor se mertem volna egy ujjal se megérinteni a befelé vezetô úthoz a nyitót. Nem tudtam, hogy mégis mit csinálnak. Miért jönnek ezek a fura hangok? Halvány porfelhő sem volt a tudatomban, hogy mit kell ilyenkor tennem. Semmi sem volt bennem! A rangom sem lebegett előttem! Azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok! Kétségbe estem! Tehetetlen voltam!... Elfutottam.
Sírva elfutottam. Mindent ott hagyva, a kikötő síkos kövén csúszva elfutottam az általam egykor védett vártól, amit... Soha nem is védtem. Hisz... Mit csináltam ott?... Ugyanazt mint az a idegen. Sütkéreztem egy királyi sarja alatt. S végül ráengedtem egy betolakodót. Még a társaim is jobban átláttàk a helyzetet, míg én csak kérdezôsködtem. Leégtem. Semmit sem értem. A nevemet is eldobhattam, olyan értéktelen voltam. Se rangom, se munkám, se életem. Lepergett minden előttem könnycseppek formájába. Azt is állíthatom, lehet, hogy egy napig csak sírva vettem nyakamba a reggeleket és estéket a tengerparton. Utána pedig csak emellett a tudat mellett ballagtam. Olyan keserves volt lélegezni az élet nélkül, hogy Tûrhetlennek kezdtem hívni magam.Nem is tudtam akkor még, mekkora szerencsém volt, hogy a tenger mellett haladtam. Láttak a hajósok. Én pedig a kiüresedett elmémmel nem is hittem el, hogy a hullámok egyszer csak kisodornak valami reményt elém.
Mit láttam aznap délután? Tisztán emlékszem. Először egy sugárzó szempárt, ami arra kért szavak nélkül, hogy mutatkozzam be, bármi is legyen felkenve nevemre. Ordítottam hát, miképp szeretném, hogy a megjelent személy hívjon engem. Ő pedig meghallott engem, elért hozzá a kérésem. Láttam, ahogy bátorítva rám mosolyog, és visszhangozza a nevemet. Kellemesen hangsúlyozta azt, amit még az előző pillanatokban a talpam alatt hordoztam, mondván magamnak helyette, hogy Tûrhetetlen vagyok. De... A ragyogó hajókapitány keze az sötétkék égbe emelkedett, ahogy a Nap mögöttem lement. Erre a jelzésre a fedélzetről egy fiú kötélen kapaszkodva száguldott felém. A felhőket nézte, és nem engem, mégis felkapott karjaiba, majd kérte, kapaszkodjak, ha menekülni akarok a szárazföldről. Bólintottam; Azt szeretnék.
- Utána meg HongKi olyan szépen megvigasztalt, pedig tûrhetetlenül sírtam.
JungKook zokogott Kim HyunJoong fôrendôr elôtt. Két öklével dörzsölte könnyeinek a két kijáratát, mire YongHwa nem próbálkozott tovább a számára lehetetlen feladattal, elröhögte magát;
- Hogy bőg!
- Ez igen fontos - tette állához kezét HyunJoong. - Fel kéne adni egy körözést. Alacsony, városi, kisöcs babszemjankó... Pontosabb leírást tudnál adni?
- Komolyan! HongKi, mint remény! - fogta hasát YongHwa. Vajon este is még röhögni fog?...
- Nem tudsz viselkedni... - rázta fejét HongKi a kávékalózról elnézve, miközben gondosan karjaiba zárta a kisebbet. Fejét simogatta, és hátát barátian paskolgatta, hogy enyhítsen a feltört zokogáson. - Szerezzünk neked valami hûsítôt, gyere!
- Köszönöm! - ordította el magát erejeteljében, s egy nagy ugrással karjait HongKi nyakába fűzte.
Ôk ketten maguk mögött hagyták valahol az épületben YongHwat, de a FREEDOM Ship kapitánya nem zavartatta miatta magát; Tudta, hogy itt nem tud elszökni tôle. Amivel most inkább törődött az a kistársának a nagy lelke.
Miközben egy padon ücsörögtek a börtönkonyhával háttal, JungKook serényen kortyolgatta a kapott innivalót, HongKi pedig a haját simítgatta hol balra, hol jobbra;
- Erős vagy te, JungKookshii. Láttam Kim HyunJoongon, hogy téged még ma kienged. Szabad útra mehetsz.
- Mirôl beszélsz, Kapitány!? Veled maradok.
- Ha segítségemre szeretnél lenni, értesítened kéne JongHoont...
- Mirôl?
- Hogy... 'A találkozás helyszíne a FREEDOM Ship szülökikötôje.' Ebbôl már értené, hogy milyen helyzetbe keveredtem, s akkor ott várnátok... - motyogta HongKi, majd maga elé bámulva elgondolkodott. - Igazából az a kérdés, hogy te minek a segítségével jutsz el a FREEDOM Shipig... Nem merlek egyedül elengedni. Azt se tudom, milyen messze van.
- Hej! - köszönt modorához illően Jay Park, és bakancsostul tette fel a talpát a padra melléjük. - Kalózoknak segítek.
- Mi nem vagyunk kalózok! - tiltakozott JungKook, és felpattanva szembe állt vele.
- Jó va'! - tette fel tenyereit vigyorral az arcán.- Akk' te kis pisis vagy.
JungKook kibiggyesztette az ajkait, majd rövid pólójának az ujját felgyűrte;
- Gyere csak, te szétvardosott exkalóz! Megmutatom, hol keresd az X-et! - emelte maga elé karjait, mire HongKi gyengéden ráintett az ütésre felkészült öklökre. - Kapitány...
- Hjaj de mézes-mázosan mondja a zsebibaba - csúfolta szánt szándékkal a hívatlanul megjelent. - Ennyire odáig lenni egy kalózért, holott te magad egy--
- Lee HongKi kapitány a legtávolabbra áll a kalózoktól! - kiáltott. - Ô mutatta meg nekem az utat, mikor az orromra estem! Ô törődött és gondozott! Ô fogadott be magához! Mondd meg, hogy létezik-e olyan kalóz, aki segít, s kedves, meg--
- Ez a kalóz, itt na! - mutatott magára az EXkalóz. - Segítek nektek! Elmegyek veled a kikötőig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése