hyung = onii-chan = bátyus
dongsaeng = öcsi
Zico POV
Ahogy otthon benyitottam, és csak látszott örömmel az arcomon átléptem a bejárat küszöbét, Taeilshii kíméletlenül hátba csapott.
- Na de semmi "üdv itthon"? - nyögtem, ahogy agresszívan lerántott magához, de nem ijedtem meg, hiszen szemeibe nézve, semmi mérgességet nem láttam. Csak aggódást. Azt se azért, mert döntés képtelen, hogy a két közel eső kórház közül melyikbe szeretne küldeni.
- Nem az a baj, ha eltűnsz, hanem, hogy nem hívsz a nyamvadt mobilon - verte homlokát az enyémhez, mire még jobban elmosolyodtam az előbbi felvilágosítás miatt. - Ostoba - vitte le a hangsúlyt, mire én a suttogó ajkait figyelve, rögvest készen álltam a csókra.
Lehunyt szemekkel ért a számhoz, végig súrolva a felszínét, ahogy oldalra bólintotta a fejét. Segédkeztem volna az érzés mélyítésében, de a bejárati ajtó újból nyílt.
Velem ellentétben Taeil jól meglepődött. Ijedtében ellépett tőlem és a bejövő nagy árnyékot árgus szemekkel figyelte.
- Taeil hyung! - ejtett ki kezéből két táskát JiHoon, hogy támadás szerűen karolja át Taeilyat. A nyakába bújt, egyre lejjebb ereszkedve. - Nem jöttél hozzám, így én jöttem hozzád.
- Ez valami meglepetés, JiHoon? - kérdezte megilletődve.
"Nekem nem meglepetés..." - gondoltam, mire zsebre tett kezekkel magukra hagytam kettőjüket. Rendesen belegondolva, egyáltalán nem tűnik fényes helyzetnek, hogy ez a fiú, aki Taeil extársa, most itt lesz, az otthonunkban.
Hol fog aludni?
- A kaszinó főnöke azt mondta nyugodtan mehetek utamra, meg minden, mert ô most nyakig van a pácban. Azon kell törnie a fejét, hogyan fog kimászni.
Jöttek beljebb és azóta is beszélgetnek, egymással jelentősen elfoglalva, mintha én nem is lennék itt. Pedig csak pár méterre ülnek tőlem, a konyhában, én meg itt dülöngélek az ajtóban...
- Akkor ugye maradhatok?
- Persze!
Azonnal rábólintott. 'Persze, nem fogsz zavarni, Zicot majd félreteszünk' mintha ezt mondta volna, komolyan... Ütődött Taeil...
- Taeil hyung, van olyan almád vagy narancsod? Tudod... - mondta mosolyogva JiHoon, mire Taeil egy almát adott oda neki.
- Mi az, hogy olyan?... Ilyen jó?
- Pont ilyen az olyan! - vigyorgott lelkesen vissza.
Az almáról egy mozdulattal leszedte a rajta lévő kicsike matricát, és Taeil arcára nyomta, finoman rásimítva.
- Hja, már emlékszem - suttogta Taeil fura, jókedvű hanggal. - Bár sose értettem...
- Akkor csinálom, mikor nagyon-nagyon boldog vagyok.
- H-Hé... - figyeltem, ahogy JiHoon nem képes levenni a kezét Taeilrôl, még aközben se, hogy két talpra áll.
- Nagyon jó újra itt lenni veled - puszilt az arcára, a matrica fölé, én pedig falba vágtam a fejem, a villanykapcsoló fölé!
"Milyen kapcsolatban állnak ezek!?" - vesztettem el a kontrollt, s ismét zajt csaptam.
- Zico! Ne kezdj el házat bontani!
"Féltékenykedni kezdtem el, te ütőd-- Te vak helyzet-felismerő!" - gondoltam összeszorított ajkakkal, a szemeibe nézve.
- Bemutatkoztál már egyáltalán JiHoonnak!?
- Ô hozott haza! - válaszoltam szimpla "igen" helyet, és hátat fordítottam nekik, a kijárat felé indulva. - Kimegyek vásárolni.
- Éjjel van, te ostoba kölyök!
- "Kölyök"? - ez most ütött. JaeHyoék előtt szokott így hívni, itthon nem... Egyáltalán nem. Taeilya, viszonyunk van! Miért teremtesz most ilyen szituációt?...
Legalább hagynál elmenekülni, kiszellőztetni a fejem oda kint...
- Akarsz JiHoonnal aludni, vagy én feküdjek le vele?
"Hogy mondhatta így!?"
"Miért jó neki bántani most?..." - gondolkodtam, már JiHoon mellett az ágyunkban, miközben kint, Taeilnél, a fotelnél szintén le volt oltva a lámpa.
- Jó éjszakát, Zico hyung! - szólt felfoghatatlanul barátságos hangon, és szembe fordult velem, lehunyt szemekkel.
- Sz-szép álmokat - mondtam automatikusan, majd pislogva ránéztem. - A... Hyungod vagyok?
- Taeil hyung azt mondta, egy évvel idősebb vagy -ásított egy aprót. -, így szeretném, hogy a hyungom legyél - kényelmeskedett az ágyban, és közelebb került hozzám. - Leszek a dongsaenged, jó?
- J-jó - mosolyodtam el. - Az jó... - bámultam magam elé.
Csak egy bátyám van, azzal is van egy jó ideje, hogy nem találkoztam. Most egy öcsikét kapok(?) Ez nem is olyan rossz... Bár... Így... Mégis más itthon.
Zico POV's END
- Más így itthon. Nagyon más - állapította meg már nem először MinHyuk, az ágyon feküdve, a sötétben, kedvetlenül elmélkedve az alvás előtt, hogy mi is az ô feladata most.
Ritka vad szeles időben, a vonatállomás óriási terme a búcsúzások sokaságától visszhangzott be. YuKwon a nagy böröndöket átugorva került JaeHyo elé, a nevének hallatán.
- Segíts a cég helyettesének, ha kéri. Meg figyeld a telefonodat - mosolygott a főnök bizalommal a szemeibe, mire a fiú a feladatait megértve bólintott.
JaeHyo erre a másik oldalára fordult, MinHyuk felé.
- Mi van?... - vágta rá rosszat sejtve az eddig síri csöndben ácsorgó személy. Zokon vette, ahogy az a megszokott számpár megint csak beléfurodik. Védôpajzsot szeretet volna, de karba feküdni készülő kezei egyikét JaeHyo elkapta. - M-Most meg mi--
- Gyere egy kicsit.
- S YuKwon!?
- Csak kettesben bújunk el.
- Ugye nem akarsz olyat művelni még itt, az állomáson is?... - kérdezte nagyot nyelve és rosszallón. Testén már a hideg futkosott fel s alá, mikor megálltak egy bezárt kassza és az előtte álló oszlopa közt.
- Mit szólsz, hogy nem leszek veled?
- Semmit. Nem fogsz sok időre elmenni.
- Miből gondolod?
- Akkor csak nem hagynál itt, nem?... - kérdezett vissza bizonytalanul, mire JaeHyo keserű száj ízzel adott ki kacagó hangot.
- Apámnak most nyugalom kell, ezért muszáj, hogy egyedül menjek.
- Vagyis?... - értetlenkedett, de rögtön el is tűnt az érdekeltsége. Nyomtalanul. - Most, itt mit akarsz tőlem? Miért nem tűnsz már el? - nézett élesen oldalra.
- Egy feladat lenne itt neked - mondta nyugodtan JaeHyo, s ujján a számot mutatta. - Csak egy, amit rád hagynék.
Egy halvány mosollyal érintette, majd ölelte át a védtelen testet, akaratosan bújva, makacsul ragaszkodva a másik testmelegéhez.
- Hátraesek, idióta... - ugrott meg MinHyuk, ahogy felsőjébe mintha segéd kiáltásként kapaszkodtak volna bele.
- Szeretlek - szólt elfojtott hangon. - Ha nem fogadsz el engem, akkor fogadd el ezt tőlem - suttogta, megrémisztve szerelmét. - Ha rám nem is, akkor erre emlékezni fogsz - vitte le a hangsúlyt és ajkait használta a legszerelmesebb érintéshez.
MinHyuk ijedten tartotta lehunyva szemeit, és a nyomás alatt az összeszorított száját végképp nem nyitotta, kis résnyire sem.
- G-Gondoltam - nevetett JaeHyo keservesen, ahogy rögvest eleresztette a másikat. - Reménytelen a búcsúcsók - szórakozott magán, két feltünô könnycseppel együtt a szemében.
- Az lenne a feladatom, hogy erre emlékezzek?... - nézett előre, s fejjel lefelé látta a világot, a nagy, sötét szobát. Háton feküdt az óriási ágyon, fejét lelógatva. Ajkaihoz érintette az ujját, és gyűlölködve hunyta le szemeit. - Ez így nem jó!
"Azelőtt egy percet se bírt ki nélkülem. Most meg egy hónap se kottyan meg neki. Ennyire változhat az ember?"
- Aish fejembe száll a vér! - szédült és pólóját karmaival megszorította, miközben a másik kezében a telefonja volt.
"YuKwonnal tartja a kapcsolatot. Ha ô megkérdezi, hogy mégis mi van most vele, JaeHyo válaszol neki... De rám miért nem ír?... Az irodában mindenki tudja, hogy miért nincs jelen a főnökük. 'Az apja részvényes, és rohamosan rosszabbodik a piaci árfolyam. Végül annyira megviselte, hogy az egészségére ment, magas lett a vérnyomása... Így JaeHyo átvette a munkát tôle'. S ezt nekem másoktól kellett megtudnom, mert ô maga nem veszi a fáradságot, hogy rám írjon."
- Ahhh komolyan - húzta fel lábait, amiket könnyű anyagú nadrág óvta a hidegtől. Gyűrte maga alatt a lepedőt, miközben az agya zakatolt. - Nem én voltam az elsôszámú?...
A körülette lévő mély sötétet a telefonjának a fénye makacsul megtörte, és hangja is megszólalt. Egy üzenet miatt jelzet, egy smst kapott.
"MinHyuk, figyeld a telefonodat, mert én kikapcsolom. Elmentem arra a házavatóra, amire nem volt kedved. Ha aludtál, ne haragudj! Bye.: Kim YK"
- Miért is kéne akkor a telefonomat figyelnem? - húzta fel szemöldökét eltûnödve, és kezét telefonjával visszaejtette maga mellé az ágyra, majd más jutott eszébe. - YuKwon mindig tud szórakozni, de fura - mosolyodott el barátjára gondolva, mire az üzenet csengôhangja ismét megszólalt.
"1125, E. K. u. 63/B, TaeWoo" - ez állt az üzenetben, se több, se kevesebb. Mivel 'Bye.:' részlet se volt, így a telefon számra kellett MinHyuknak néznie, hogy megtudja, ki küldte. De nem számokat mutatott, hanem helyette egy jól ismert névnek a betûjei sorakoztak egymás mellett, ahogy a névjegyzékbe be lett írva.
- JaeHyo írt... - bámult a vakító képernyőre. - Ahhhh értem!
"YuKwon telefonszáma át lett irányítva az enyémre, te Senkiházi. Csak úgy megjegyeztem. Bye.: 2(=Lee) MH" - küldte, s jött is a következő üzenet;
"Az is lehet, MinHyuk, de YuKwon maga mondta, hogy közvetlen neked küldjem az üzeneteimet, mert ô most elfoglalt."
"Csoda, hogy tudod még a telefon számom."
"Én nem, de a memoriakártya igen."
- Idióta!
"Mit csinál YuKwon?"
"Miért érdekel? Csak kikapcsolódik."
"Miért nem vagy vele? Együtt szoktatok lenni."
"Szoktunk, igen. És hogy együtt is dolgozzunk, ahhoz vissza kéne jönnöd, Barom."
"De nem úgy néz ki, hogy visszamegyek."
"Akkor maradj ott! Kit érdekel a te szerencsétlenséged, komolyan! Utállak. Nagyon utállak."
"Hívj fel, és mond ki ugyan ezeket a szavakat."
"S" - küldte el véletlenül a 'Soha' első betűét.
Ki se javította magát. Felült az ágyon, lábai csak úgy erőtlenül hevertek el a félre tolt két takaró körében. A párnák fekvési helye pedig ismeretlen, de mind ezt MinHyukot nem is érdekelte. Egyik tenyere szorosan eltakart mindent szemei elől.
- Ne gyere haza, idióta! Nem is sejted, mennyire más itt nélküled... Jobb nél-- - akadt el a lélegzete, mire ismét két kezébe fogta a telefonját, JaeHyo újabb üzenetét elolvasva;
"Milyen szóra gondoltál? S vagy SZ az első hangja?"
MinHyuk csak pislogott. Figyelembe se vette ezt a szöveget, s írta;
"Soha nem foglak felhívni. Nem tudnék veled beszélni. Jobb a hangod nélkül."
"Felôlem. Úgy sem érek rá veled foglalkozni."
- "Felôlem", huh?...
"Holnap menjetek el YuKwonnal a megadott címre. Ha nem teszitek, megkérek mást."
"Értettem." - írta a választ, és rongyként esett vissza az ágyra. Fejét lelógatva a fejjel-lefé fordított magányos otthonát nézegetve.
dongsaeng = öcsi
Zico POV
Ahogy otthon benyitottam, és csak látszott örömmel az arcomon átléptem a bejárat küszöbét, Taeilshii kíméletlenül hátba csapott.
- Na de semmi "üdv itthon"? - nyögtem, ahogy agresszívan lerántott magához, de nem ijedtem meg, hiszen szemeibe nézve, semmi mérgességet nem láttam. Csak aggódást. Azt se azért, mert döntés képtelen, hogy a két közel eső kórház közül melyikbe szeretne küldeni.
- Nem az a baj, ha eltűnsz, hanem, hogy nem hívsz a nyamvadt mobilon - verte homlokát az enyémhez, mire még jobban elmosolyodtam az előbbi felvilágosítás miatt. - Ostoba - vitte le a hangsúlyt, mire én a suttogó ajkait figyelve, rögvest készen álltam a csókra.
Lehunyt szemekkel ért a számhoz, végig súrolva a felszínét, ahogy oldalra bólintotta a fejét. Segédkeztem volna az érzés mélyítésében, de a bejárati ajtó újból nyílt.
Velem ellentétben Taeil jól meglepődött. Ijedtében ellépett tőlem és a bejövő nagy árnyékot árgus szemekkel figyelte.
- Taeil hyung! - ejtett ki kezéből két táskát JiHoon, hogy támadás szerűen karolja át Taeilyat. A nyakába bújt, egyre lejjebb ereszkedve. - Nem jöttél hozzám, így én jöttem hozzád.
- Ez valami meglepetés, JiHoon? - kérdezte megilletődve.
"Nekem nem meglepetés..." - gondoltam, mire zsebre tett kezekkel magukra hagytam kettőjüket. Rendesen belegondolva, egyáltalán nem tűnik fényes helyzetnek, hogy ez a fiú, aki Taeil extársa, most itt lesz, az otthonunkban.
Hol fog aludni?
- A kaszinó főnöke azt mondta nyugodtan mehetek utamra, meg minden, mert ô most nyakig van a pácban. Azon kell törnie a fejét, hogyan fog kimászni.
Jöttek beljebb és azóta is beszélgetnek, egymással jelentősen elfoglalva, mintha én nem is lennék itt. Pedig csak pár méterre ülnek tőlem, a konyhában, én meg itt dülöngélek az ajtóban...
- Akkor ugye maradhatok?
- Persze!
Azonnal rábólintott. 'Persze, nem fogsz zavarni, Zicot majd félreteszünk' mintha ezt mondta volna, komolyan... Ütődött Taeil...
- Taeil hyung, van olyan almád vagy narancsod? Tudod... - mondta mosolyogva JiHoon, mire Taeil egy almát adott oda neki.
- Mi az, hogy olyan?... Ilyen jó?
- Pont ilyen az olyan! - vigyorgott lelkesen vissza.
Az almáról egy mozdulattal leszedte a rajta lévő kicsike matricát, és Taeil arcára nyomta, finoman rásimítva.
- Hja, már emlékszem - suttogta Taeil fura, jókedvű hanggal. - Bár sose értettem...
- Akkor csinálom, mikor nagyon-nagyon boldog vagyok.
- H-Hé... - figyeltem, ahogy JiHoon nem képes levenni a kezét Taeilrôl, még aközben se, hogy két talpra áll.
- Nagyon jó újra itt lenni veled - puszilt az arcára, a matrica fölé, én pedig falba vágtam a fejem, a villanykapcsoló fölé!
"Milyen kapcsolatban állnak ezek!?" - vesztettem el a kontrollt, s ismét zajt csaptam.
- Zico! Ne kezdj el házat bontani!
"Féltékenykedni kezdtem el, te ütőd-- Te vak helyzet-felismerő!" - gondoltam összeszorított ajkakkal, a szemeibe nézve.
- Bemutatkoztál már egyáltalán JiHoonnak!?
- Ô hozott haza! - válaszoltam szimpla "igen" helyet, és hátat fordítottam nekik, a kijárat felé indulva. - Kimegyek vásárolni.
- Éjjel van, te ostoba kölyök!
- "Kölyök"? - ez most ütött. JaeHyoék előtt szokott így hívni, itthon nem... Egyáltalán nem. Taeilya, viszonyunk van! Miért teremtesz most ilyen szituációt?...
Legalább hagynál elmenekülni, kiszellőztetni a fejem oda kint...
- Akarsz JiHoonnal aludni, vagy én feküdjek le vele?
"Hogy mondhatta így!?"
"Miért jó neki bántani most?..." - gondolkodtam, már JiHoon mellett az ágyunkban, miközben kint, Taeilnél, a fotelnél szintén le volt oltva a lámpa.
- Jó éjszakát, Zico hyung! - szólt felfoghatatlanul barátságos hangon, és szembe fordult velem, lehunyt szemekkel.
- Sz-szép álmokat - mondtam automatikusan, majd pislogva ránéztem. - A... Hyungod vagyok?
- Taeil hyung azt mondta, egy évvel idősebb vagy -ásított egy aprót. -, így szeretném, hogy a hyungom legyél - kényelmeskedett az ágyban, és közelebb került hozzám. - Leszek a dongsaenged, jó?
- J-jó - mosolyodtam el. - Az jó... - bámultam magam elé.
Csak egy bátyám van, azzal is van egy jó ideje, hogy nem találkoztam. Most egy öcsikét kapok(?) Ez nem is olyan rossz... Bár... Így... Mégis más itthon.
Zico POV's END
- Más így itthon. Nagyon más - állapította meg már nem először MinHyuk, az ágyon feküdve, a sötétben, kedvetlenül elmélkedve az alvás előtt, hogy mi is az ô feladata most.
Ritka vad szeles időben, a vonatállomás óriási terme a búcsúzások sokaságától visszhangzott be. YuKwon a nagy böröndöket átugorva került JaeHyo elé, a nevének hallatán.
- Segíts a cég helyettesének, ha kéri. Meg figyeld a telefonodat - mosolygott a főnök bizalommal a szemeibe, mire a fiú a feladatait megértve bólintott.
JaeHyo erre a másik oldalára fordult, MinHyuk felé.
- Mi van?... - vágta rá rosszat sejtve az eddig síri csöndben ácsorgó személy. Zokon vette, ahogy az a megszokott számpár megint csak beléfurodik. Védôpajzsot szeretet volna, de karba feküdni készülő kezei egyikét JaeHyo elkapta. - M-Most meg mi--
- Gyere egy kicsit.
- S YuKwon!?
- Csak kettesben bújunk el.
- Ugye nem akarsz olyat művelni még itt, az állomáson is?... - kérdezte nagyot nyelve és rosszallón. Testén már a hideg futkosott fel s alá, mikor megálltak egy bezárt kassza és az előtte álló oszlopa közt.
- Mit szólsz, hogy nem leszek veled?
- Semmit. Nem fogsz sok időre elmenni.
- Miből gondolod?
- Akkor csak nem hagynál itt, nem?... - kérdezett vissza bizonytalanul, mire JaeHyo keserű száj ízzel adott ki kacagó hangot.
- Apámnak most nyugalom kell, ezért muszáj, hogy egyedül menjek.
- Vagyis?... - értetlenkedett, de rögtön el is tűnt az érdekeltsége. Nyomtalanul. - Most, itt mit akarsz tőlem? Miért nem tűnsz már el? - nézett élesen oldalra.
- Egy feladat lenne itt neked - mondta nyugodtan JaeHyo, s ujján a számot mutatta. - Csak egy, amit rád hagynék.
Egy halvány mosollyal érintette, majd ölelte át a védtelen testet, akaratosan bújva, makacsul ragaszkodva a másik testmelegéhez.
- Hátraesek, idióta... - ugrott meg MinHyuk, ahogy felsőjébe mintha segéd kiáltásként kapaszkodtak volna bele.
- Szeretlek - szólt elfojtott hangon. - Ha nem fogadsz el engem, akkor fogadd el ezt tőlem - suttogta, megrémisztve szerelmét. - Ha rám nem is, akkor erre emlékezni fogsz - vitte le a hangsúlyt és ajkait használta a legszerelmesebb érintéshez.
MinHyuk ijedten tartotta lehunyva szemeit, és a nyomás alatt az összeszorított száját végképp nem nyitotta, kis résnyire sem.
- G-Gondoltam - nevetett JaeHyo keservesen, ahogy rögvest eleresztette a másikat. - Reménytelen a búcsúcsók - szórakozott magán, két feltünô könnycseppel együtt a szemében.
- Az lenne a feladatom, hogy erre emlékezzek?... - nézett előre, s fejjel lefelé látta a világot, a nagy, sötét szobát. Háton feküdt az óriási ágyon, fejét lelógatva. Ajkaihoz érintette az ujját, és gyűlölködve hunyta le szemeit. - Ez így nem jó!
"Azelőtt egy percet se bírt ki nélkülem. Most meg egy hónap se kottyan meg neki. Ennyire változhat az ember?"
- Aish fejembe száll a vér! - szédült és pólóját karmaival megszorította, miközben a másik kezében a telefonja volt.
"YuKwonnal tartja a kapcsolatot. Ha ô megkérdezi, hogy mégis mi van most vele, JaeHyo válaszol neki... De rám miért nem ír?... Az irodában mindenki tudja, hogy miért nincs jelen a főnökük. 'Az apja részvényes, és rohamosan rosszabbodik a piaci árfolyam. Végül annyira megviselte, hogy az egészségére ment, magas lett a vérnyomása... Így JaeHyo átvette a munkát tôle'. S ezt nekem másoktól kellett megtudnom, mert ô maga nem veszi a fáradságot, hogy rám írjon."
- Ahhh komolyan - húzta fel lábait, amiket könnyű anyagú nadrág óvta a hidegtől. Gyűrte maga alatt a lepedőt, miközben az agya zakatolt. - Nem én voltam az elsôszámú?...
A körülette lévő mély sötétet a telefonjának a fénye makacsul megtörte, és hangja is megszólalt. Egy üzenet miatt jelzet, egy smst kapott.
"MinHyuk, figyeld a telefonodat, mert én kikapcsolom. Elmentem arra a házavatóra, amire nem volt kedved. Ha aludtál, ne haragudj! Bye.: Kim YK"
- Miért is kéne akkor a telefonomat figyelnem? - húzta fel szemöldökét eltûnödve, és kezét telefonjával visszaejtette maga mellé az ágyra, majd más jutott eszébe. - YuKwon mindig tud szórakozni, de fura - mosolyodott el barátjára gondolva, mire az üzenet csengôhangja ismét megszólalt.
"1125, E. K. u. 63/B, TaeWoo" - ez állt az üzenetben, se több, se kevesebb. Mivel 'Bye.:' részlet se volt, így a telefon számra kellett MinHyuknak néznie, hogy megtudja, ki küldte. De nem számokat mutatott, hanem helyette egy jól ismert névnek a betûjei sorakoztak egymás mellett, ahogy a névjegyzékbe be lett írva.
- JaeHyo írt... - bámult a vakító képernyőre. - Ahhhh értem!
"YuKwon telefonszáma át lett irányítva az enyémre, te Senkiházi. Csak úgy megjegyeztem. Bye.: 2(=Lee) MH" - küldte, s jött is a következő üzenet;
"Az is lehet, MinHyuk, de YuKwon maga mondta, hogy közvetlen neked küldjem az üzeneteimet, mert ô most elfoglalt."
"Csoda, hogy tudod még a telefon számom."
"Én nem, de a memoriakártya igen."
- Idióta!
"Mit csinál YuKwon?"
"Miért érdekel? Csak kikapcsolódik."
"Miért nem vagy vele? Együtt szoktatok lenni."
"Szoktunk, igen. És hogy együtt is dolgozzunk, ahhoz vissza kéne jönnöd, Barom."
"De nem úgy néz ki, hogy visszamegyek."
"Akkor maradj ott! Kit érdekel a te szerencsétlenséged, komolyan! Utállak. Nagyon utállak."
"Hívj fel, és mond ki ugyan ezeket a szavakat."
"S" - küldte el véletlenül a 'Soha' első betűét.
Ki se javította magát. Felült az ágyon, lábai csak úgy erőtlenül hevertek el a félre tolt két takaró körében. A párnák fekvési helye pedig ismeretlen, de mind ezt MinHyukot nem is érdekelte. Egyik tenyere szorosan eltakart mindent szemei elől.
- Ne gyere haza, idióta! Nem is sejted, mennyire más itt nélküled... Jobb nél-- - akadt el a lélegzete, mire ismét két kezébe fogta a telefonját, JaeHyo újabb üzenetét elolvasva;
"Milyen szóra gondoltál? S vagy SZ az első hangja?"
MinHyuk csak pislogott. Figyelembe se vette ezt a szöveget, s írta;
"Soha nem foglak felhívni. Nem tudnék veled beszélni. Jobb a hangod nélkül."
"Felôlem. Úgy sem érek rá veled foglalkozni."
- "Felôlem", huh?...
"Holnap menjetek el YuKwonnal a megadott címre. Ha nem teszitek, megkérek mást."
"Értettem." - írta a választ, és rongyként esett vissza az ágyra. Fejét lelógatva a fejjel-lefé fordított magányos otthonát nézegetve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése