Zico POVA hajnali virradatkor éreztem, kényelmes hason fekvésemből fel kell ébrednem, hisz a markomból az eddig békésen fogott anyag kicsúszott, és a kellemesen meleg érzés eltűnt, így annak hiánya miatt kezdtem hadonászva keresgélni. Taeil válláról erre még jobban lecsúszott az a puha ruhaanyag, így ujjaim a bőréhez simultak. Magam mellett szerettem volna tartani ezt az irdatlanul selymes testet, a takarónk alatt, de Taeil a csörgő telefonjáért azonnal felkelt. Éjjel-Nappal működik az eladás-kiadás. A mobil mindig aktív. Ennek ellenére... Csönd van. Nyomasztó nyugodtság. Túlságosan normálisak a napok. Ha belegondolok ebbe, ijesztő.
Egy ideig Kyungot kerestem, hiszen miatta kerültem egy nem túl virágos helyzetbe, de nem találtam őt. Taeil sem beszélt vele... Sőt mi több! JaeHyo és vele együtt a két másik srác is... eltűnt. Határozottan kiléptek a tér-idő konténerből, vagy miből... Elmentek répát kapálni a dél-koreai GDP növeléséhez, és ott elnyelte őket a föld? Feláldozták magukat a jobb termőföld előállításához a populáció érdekében!?
- Hôsôk!
- Zicoya, ne ijesztgesd a másik kocsiban ülő pincsi kutyát!
- Huh? Mi? Megérkeztünk?
Néztem körbe az éjszakától elsötétült utcában, ahogy leállt a kocsi motorja.
- Olyan gyorsan telik az idô a semmivel..
- Figyelj, most bemegyek azért a meghatalmazásért a huszadik kerületi ügy miatt, de nem fog sokáig tartani, ezért maradj itt, és várjál. Rendben?
- Mi? Kihez? Hova megyünk?
- Ahh Zicoya! - rázta meg a fejét. - Ennyire fáradt nem lehetsz. Mi van veled?
A suttogva feltett kérdés közvetlen következtében egy vadító csókkal lepett meg, másodjára pedig láncot tudtam volna szakítani azzal a lendûllettel, ahogy ô belemart az ajkaimba.
- Várj egy kicsit! - szólt, ahogy hirtelen elengedett, és gonosz módon hagyott itt, feleslegesen felemelt karjaimmal, amikkel meg akartam ajándékozni őt szorításommal, hogy érezze, mennyire kötődök hozzá, de hiába.
Nagyot sóhajtottam, mire forró lehelet hagyta el a számat. Azt hiszem ez természetes, hogy Taeil csókjai után egyből fel tudok izgulni.
Ha ô nem lenne velem, már rég felemésztett volna minden, ami rossz és ijesztő. Mégis... Hiányzik most az a felpezsdítő érzés, amit pont akkor ismertem meg, mikor Taeillel először találkoztam. Azoknak a váratlan eseményeknek az izgalma, az a túlzott emóció, az érzelmek nehézsége, az hiányzik.
Most túl csönd van... Rémisztően....
- ...Csöndes - töltötte be az üres kocsit a hangom, majd unottan pislogva az ablakba könyököltem.
Égtek a világítások, egy-egy autó elhúzta a fényes csíkját mellettem, de komolyan buzgó életet nem láttam magamelôtt. Lehangoltságomból a villamos figyelmeztetô csengetjûe ébresztett fel, majd a látvány, ahogy egy biciklis azzal az egy, halvány lámpájával magára vonta a figyelmemet, ahogy elszáguldott a tömegközlekedési eszköz mellett, de aztán szempillantás alatt el is tűnt. A villamos maradt csak néznivalónak, majd az, ahogy a megállójában ahhoz a három-négy utashoz felszáll még egy, nah meg az is, aki most futva utolérte.
- Kyung, te szerencsés - mosolyodtam el rajta, ahogy a becsukódó ajtó előtt még felpattant a járműre. - He!? Mi!? Az Kyung! Az Park Kyung! - nyíltak fel szemeim, és mint aki elvesztette volna az eszét, kiugrottam az autóból.
- Zico, hova mész!? - hallottam mögöttem Taeil hangját, de már nagyban száguldottam a villamos után. Szedtem a lábaim a kanyarban, majd az egyenes utcán, csoszogás nélkül, nagyokat dobbantva a járdán.
Egy közeledő kocsi dudálásra hirtelen megálltam. Csupán reflekszbôl figyeltem fel a hangos jelzésre, de ahelyett, hogy a gondosan fényesre csiszolt autó tovább haladt volna, lefékezett, pont mellettem. Sötétes ablaka lehuzodott és egy mosolygó arc nézett vissza rám, amitől megremegtem, de ahogy levette a fekete napszemüvegét, sokkal barátságosabbnak tűnt.
- Gyere, szállj be! - szólt meglepően mély hangon.
Először körülnéztem, majd másodszor is. Harmadszorra pedig forogtam egyet, de... Ez az ismeretlen alak tényleg csak hozzám szólhatott.
- Ammm Hogy érti, hogy szálljak be?
- Kinyitod az ajtót, tudod, és ide beülsz mellém.
- Miért is?...
Huh... Félelem fogott el, hiába szimpatikus a csávó.
- Nem hinném, hogy idegen autókba csak úgy be kéne ülnöm.
- Kyungshiit akarod, nem? Gyere, menjünk együtt...
- Kyungsh--
Ez valami vicc!? Honnét tudja egy vad idegen, hogy én Park Kyung után futok? Ki van írva a hátamra, vagy mi? Vagy egy emberrabló, aki a gondolatolvasás képességével szedi össze az árucikkeit?
- Kyunggal van találkozom. Egyenesen oda megyünk.
A győzködésre és a navigálásra, hogy miképp lépjek közelebb kinyitni az ajtót, automatikusan megtettem. Féltve a bôrôm, de engedtem... Mellé kerültem...
- Csatold be az öved. Megyünk még pár utcányit.
- R-Rendben...
Csináltam, amit mondott, miközben a szívem a torkomban dobogott.
Ahogy rendesen elindult az autó, fájdalmasan szúrt belém a józan ész nyila; Végem. Mit tettem!? Azt se tudom, hogy konkrétan hova megyünk, és ki ez az alak. Kész, vége. Elvisz, elás, én meg magamra vállalhatom a legmarhább agyú címet!
A lehunyt szemeim tisztán látták bennem a félelem zakatolását, majd ahogy kimertem nyitni őket, egyenesen a fenti visszapillantó tükrébe pislogtam.
Hátul észre vettem valakit, mire felé is fordultam. A kényelmesen széttett lábai között az ujjai összefűzve pihentek, miközben teljesen hátra volt dőlve. Ahogy a fejét az ablak felé fordította, a város erős, esti fényei belevilágítottak a fáradtan lehunyt szemeibe, mire felismertem őt.
- Min--
- Látom, észre vetted MinHyukshiit - mondta a vezető, mire én egy megszeppent "ühüm"mel feleltem az ô szokatlan mély hangjára, majd megkönnyebûlten visszanéztem a tükörbe.
MinHyuk, akit mindig JaeHyo jobb keze mellett látok, nagyon sápadtnak nézett ki. Szemein látszott, hogy gondolataiban jár. Mozdulatlan ajkai kis rést hagytak egymás közt, miközben nem is lehetett észre venni, hogy lélegzik-e. Azt viszont észre vettem, hogy az ablakban nem a kint elhaladó dolgokat figyeli, hanem a visszatükrôzödött képét, s abban az összefûzôtt ujjait. Láttam, a tenyerében a telefonja volt elrejtve. Vár biztos valami hívást vagy üzenetet... Lehet, hogy JaeHyotól. Egyáltalán miért nincsen vele most?
- Hagyjad ôt... - ért finoman a vállamhoz az idegen. - Nincs jó kedve. Mikor téged észrevett, hirtelen megszólalt, hogy te vagy Taeil társa. Ha nem mondja, nem gondoltam volna.
- Ki vagy te? Ha megkérdezhettem.
- Ahhh a feledékenység magasabb szintje - kuncogott. - Pyo JiHoon vagyok - mosolygott szélesen.
- Az a JiHoon, akihez Taeil szokott menni a kaszinóba?...
Bolintott.
- Ahhhh ez remek! Örülök, hogy megismerkedhetünk! Woo JiHo vagyok, de szólíts csak Ziconak! - mondtam boldogan, és a kocsi már ki is rázta belôlem a félelem legkisebb morzsáját is.
Boldogan vártam a megérkezést, hogy újra lássam Kyungot és a többieket.
Egy pince helységbe sétáltunk le. Tele volt emberrel. Fotelekbe ülve társalogtak egymással, ittak és a nevetésük visszhangját hallgatták, halk mix szerű zene mellett. Vörös és neon kék fényekbe úszott az egész, mi pedig átvágtunk mindenkin, beljebb és beljebb kerülve. MinHyuk ment elől, a telefonját szorosan a kezében tartva, majd ahogy mi is egy asztalhoz kerültünk, Kyung felpattanva helyéről, élesen rákérdezett az okára, hogy;
- Zicoya! Mit keresel itt?...
- A pénzemet.
- Itt dolgozol?
- Nem. Elvesztettem.
- O-Ott a recepció - mutatta.
- A te számládon veszett el...
- Ülve is megbeszélhetitek - veregette meg a vállam JiHoon mosolyogva.
- Figyelj, most bemegyek azért a meghatalmazásért a huszadik kerületi ügy miatt, de nem fog sokáig tartani, ezért maradj itt, és várjál. Rendben?
- Mi? Kihez? Hova megyünk?
- Ahh Zicoya! - rázta meg a fejét. - Ennyire fáradt nem lehetsz. Mi van veled?
A suttogva feltett kérdés közvetlen következtében egy vadító csókkal lepett meg, másodjára pedig láncot tudtam volna szakítani azzal a lendûllettel, ahogy ô belemart az ajkaimba.
- Várj egy kicsit! - szólt, ahogy hirtelen elengedett, és gonosz módon hagyott itt, feleslegesen felemelt karjaimmal, amikkel meg akartam ajándékozni őt szorításommal, hogy érezze, mennyire kötődök hozzá, de hiába.
Nagyot sóhajtottam, mire forró lehelet hagyta el a számat. Azt hiszem ez természetes, hogy Taeil csókjai után egyből fel tudok izgulni.
Ha ô nem lenne velem, már rég felemésztett volna minden, ami rossz és ijesztő. Mégis... Hiányzik most az a felpezsdítő érzés, amit pont akkor ismertem meg, mikor Taeillel először találkoztam. Azoknak a váratlan eseményeknek az izgalma, az a túlzott emóció, az érzelmek nehézsége, az hiányzik.
Most túl csönd van... Rémisztően....
- ...Csöndes - töltötte be az üres kocsit a hangom, majd unottan pislogva az ablakba könyököltem.
Égtek a világítások, egy-egy autó elhúzta a fényes csíkját mellettem, de komolyan buzgó életet nem láttam magamelôtt. Lehangoltságomból a villamos figyelmeztetô csengetjûe ébresztett fel, majd a látvány, ahogy egy biciklis azzal az egy, halvány lámpájával magára vonta a figyelmemet, ahogy elszáguldott a tömegközlekedési eszköz mellett, de aztán szempillantás alatt el is tűnt. A villamos maradt csak néznivalónak, majd az, ahogy a megállójában ahhoz a három-négy utashoz felszáll még egy, nah meg az is, aki most futva utolérte.
- Kyung, te szerencsés - mosolyodtam el rajta, ahogy a becsukódó ajtó előtt még felpattant a járműre. - He!? Mi!? Az Kyung! Az Park Kyung! - nyíltak fel szemeim, és mint aki elvesztette volna az eszét, kiugrottam az autóból.
- Zico, hova mész!? - hallottam mögöttem Taeil hangját, de már nagyban száguldottam a villamos után. Szedtem a lábaim a kanyarban, majd az egyenes utcán, csoszogás nélkül, nagyokat dobbantva a járdán.
Egy közeledő kocsi dudálásra hirtelen megálltam. Csupán reflekszbôl figyeltem fel a hangos jelzésre, de ahelyett, hogy a gondosan fényesre csiszolt autó tovább haladt volna, lefékezett, pont mellettem. Sötétes ablaka lehuzodott és egy mosolygó arc nézett vissza rám, amitől megremegtem, de ahogy levette a fekete napszemüvegét, sokkal barátságosabbnak tűnt.
- Gyere, szállj be! - szólt meglepően mély hangon.
Először körülnéztem, majd másodszor is. Harmadszorra pedig forogtam egyet, de... Ez az ismeretlen alak tényleg csak hozzám szólhatott.
- Ammm Hogy érti, hogy szálljak be?
- Kinyitod az ajtót, tudod, és ide beülsz mellém.
- Miért is?...
Huh... Félelem fogott el, hiába szimpatikus a csávó.
- Nem hinném, hogy idegen autókba csak úgy be kéne ülnöm.
- Kyungshiit akarod, nem? Gyere, menjünk együtt...
- Kyungsh--
Ez valami vicc!? Honnét tudja egy vad idegen, hogy én Park Kyung után futok? Ki van írva a hátamra, vagy mi? Vagy egy emberrabló, aki a gondolatolvasás képességével szedi össze az árucikkeit?
- Kyunggal van találkozom. Egyenesen oda megyünk.
A győzködésre és a navigálásra, hogy miképp lépjek közelebb kinyitni az ajtót, automatikusan megtettem. Féltve a bôrôm, de engedtem... Mellé kerültem...
- Csatold be az öved. Megyünk még pár utcányit.
- R-Rendben...
Csináltam, amit mondott, miközben a szívem a torkomban dobogott.
Ahogy rendesen elindult az autó, fájdalmasan szúrt belém a józan ész nyila; Végem. Mit tettem!? Azt se tudom, hogy konkrétan hova megyünk, és ki ez az alak. Kész, vége. Elvisz, elás, én meg magamra vállalhatom a legmarhább agyú címet!
A lehunyt szemeim tisztán látták bennem a félelem zakatolását, majd ahogy kimertem nyitni őket, egyenesen a fenti visszapillantó tükrébe pislogtam.
Hátul észre vettem valakit, mire felé is fordultam. A kényelmesen széttett lábai között az ujjai összefűzve pihentek, miközben teljesen hátra volt dőlve. Ahogy a fejét az ablak felé fordította, a város erős, esti fényei belevilágítottak a fáradtan lehunyt szemeibe, mire felismertem őt.
- Min--
- Látom, észre vetted MinHyukshiit - mondta a vezető, mire én egy megszeppent "ühüm"mel feleltem az ô szokatlan mély hangjára, majd megkönnyebûlten visszanéztem a tükörbe.
MinHyuk, akit mindig JaeHyo jobb keze mellett látok, nagyon sápadtnak nézett ki. Szemein látszott, hogy gondolataiban jár. Mozdulatlan ajkai kis rést hagytak egymás közt, miközben nem is lehetett észre venni, hogy lélegzik-e. Azt viszont észre vettem, hogy az ablakban nem a kint elhaladó dolgokat figyeli, hanem a visszatükrôzödött képét, s abban az összefûzôtt ujjait. Láttam, a tenyerében a telefonja volt elrejtve. Vár biztos valami hívást vagy üzenetet... Lehet, hogy JaeHyotól. Egyáltalán miért nincsen vele most?
- Hagyjad ôt... - ért finoman a vállamhoz az idegen. - Nincs jó kedve. Mikor téged észrevett, hirtelen megszólalt, hogy te vagy Taeil társa. Ha nem mondja, nem gondoltam volna.
- Ki vagy te? Ha megkérdezhettem.
- Ahhh a feledékenység magasabb szintje - kuncogott. - Pyo JiHoon vagyok - mosolygott szélesen.
- Az a JiHoon, akihez Taeil szokott menni a kaszinóba?...
Bolintott.
- Ahhhh ez remek! Örülök, hogy megismerkedhetünk! Woo JiHo vagyok, de szólíts csak Ziconak! - mondtam boldogan, és a kocsi már ki is rázta belôlem a félelem legkisebb morzsáját is.
Boldogan vártam a megérkezést, hogy újra lássam Kyungot és a többieket.
Egy pince helységbe sétáltunk le. Tele volt emberrel. Fotelekbe ülve társalogtak egymással, ittak és a nevetésük visszhangját hallgatták, halk mix szerű zene mellett. Vörös és neon kék fényekbe úszott az egész, mi pedig átvágtunk mindenkin, beljebb és beljebb kerülve. MinHyuk ment elől, a telefonját szorosan a kezében tartva, majd ahogy mi is egy asztalhoz kerültünk, Kyung felpattanva helyéről, élesen rákérdezett az okára, hogy;
- Zicoya! Mit keresel itt?...
- A pénzemet.
- Itt dolgozol?
- Nem. Elvesztettem.
- O-Ott a recepció - mutatta.
- A te számládon veszett el...
- Ülve is megbeszélhetitek - veregette meg a vállam JiHoon mosolyogva.
- I-Igen.. Gyere, fizetek neked egy italt.
- Le akarsz itatni, ahelyett, hogy tárgyalnánk?
- Min akarsz tárgyalni? - nevetett, de már annyira zavart az egész, hogy inkább elfelejteném. - Tudod, mibe maradjunk inkább? Csöndbe!
"Csöndbe." Pont a csönd zavar, de rendben. Beleegyezek.
- Akkor mit iszunk? - mosolygott JiHoon rám, és Kyungot magunk közé szorítottuk. Ô fog fizetni.
Két fotelelünk volt, de az egyikben MinHyuk annyira otthon érezte magát, hogy elnyújtozkodott, és csak YuKwonnak szorított helyett maga mellett.
- Neked üzent valamit? - hallottam meg MinHyuk halk kérdését félfüllel, miközben JiHoonék is valami témát kezdtek el boncolgatni.
- Nekem nem üzent... - válaszolt elgondolkodva YuKwon. - Vagyis de. A második osztályon nézzem át az egyik titkárnak a munkáját...
- Nekem még ennyit se. Pusztuljon meg!...
- Felejtsd el, Hyukkie... Azt se biztos, hogy visszajön.
- Nem jön vissza JaeHyo? - vágott beszélgetésükbe Kyung.
- Csak sejtem, hiszen elég elfoglaltnak tűnik.
- Én arról hallottam, hogy JaeHyo családja ugyan abba szenved, mint az én kaszinócskám főnöke.
- Valami betegségről van szó? - kérdeztem JiHoont, majd a többieken is végig néztem, mire Kyung elmosolyodott;
- Nem tudom, hogy annak lehet-e nevezni, de rendes nevén, pénzügyi problémákról van szó.
- Méghozzá szabad piaci.
- Így az állam vezetését most(!) nem lehet szidni.
- A tőzsde vezetőt viszont nyugodtan!
- Részvénypiacon terjed a vírus, Zicoya.
- Aha... - nyögtem ki ennyit, hisz nem értettem, hogy ezek négyen pontosan miről is beszélnek. S hogy még jobban elbizonytalanodjak, folytatták. Síri csöndben ültem köztük, amíg meg nem ütötte valami a fülem.
- Mi!?
- Mi mi?
- Mit mondtál az előbb JiHoon?... - kérdeztem vissza rendesen, és reménykedtem, hogy rosszul hallottam.
- Hát amíg a kaszinó ki nem nyit ismét - mosolyodott el -, addig Taeil hyungnál leszek.
- Nekem nem üzent... - válaszolt elgondolkodva YuKwon. - Vagyis de. A második osztályon nézzem át az egyik titkárnak a munkáját...
- Nekem még ennyit se. Pusztuljon meg!...
- Felejtsd el, Hyukkie... Azt se biztos, hogy visszajön.
- Nem jön vissza JaeHyo? - vágott beszélgetésükbe Kyung.
- Csak sejtem, hiszen elég elfoglaltnak tűnik.
- Én arról hallottam, hogy JaeHyo családja ugyan abba szenved, mint az én kaszinócskám főnöke.
- Valami betegségről van szó? - kérdeztem JiHoont, majd a többieken is végig néztem, mire Kyung elmosolyodott;
- Nem tudom, hogy annak lehet-e nevezni, de rendes nevén, pénzügyi problémákról van szó.
- Méghozzá szabad piaci.
- Így az állam vezetését most(!) nem lehet szidni.
- A tőzsde vezetőt viszont nyugodtan!
- Részvénypiacon terjed a vírus, Zicoya.
- Aha... - nyögtem ki ennyit, hisz nem értettem, hogy ezek négyen pontosan miről is beszélnek. S hogy még jobban elbizonytalanodjak, folytatták. Síri csöndben ültem köztük, amíg meg nem ütötte valami a fülem.
- Mi!?
- Mi mi?
- Mit mondtál az előbb JiHoon?... - kérdeztem vissza rendesen, és reménykedtem, hogy rosszul hallottam.
- Hát amíg a kaszinó ki nem nyit ismét - mosolyodott el -, addig Taeil hyungnál leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése