Zico vizes haját Taeil egy kis törölközővel törölgette gondosan, miközben ujjait játékosan beletúrta a nedves tincsek közé. A felmelegedett testrészekhez néha-néha hozzáért, amire Zico csiklandozást érzett és jókedvvel kuncogott fel miatta. Suttogó szavak hagyták el az ajkaikat, amiket csak a szerelmes fül hallhat, majd gyöngéden ölelkezve a kényelmes fotelbe találták magukat, ami már pár hete ágyként van beüzemelve és aktívan alkalmazkodik a helyzetéhez. Közel, egymás édes illatát érezve feküdtek elnyújtózkodva, amíg össze nem kuporodtak az alváshoz - ez a szivárványosan fénylő szappanbuborék jelképezte Zico gondolatát, de ez a képzelet hamar ki is pukkant, fekete cseppeket hagyva maga után.
Taeilbôl áradott a düh és magára hagyta a fiatalabbikat a fürdőben.
- Ennyire hátba akartál döfni!? Miért állsz a másik oldalra!?
Nem fogytak el a hasonló jellegű mondatok, egyre inkább csak áradtak.
Zico nem tehetett ellene semmit. Hallgatta. Kimászott a kádból, így a víz helyett a mély gondolataiba merült el és próbált nem Taeil mérges szavaira figyelni. Hogy magyarázhatná el a másiknak az ô ostoba alibiét az elkövetett tettel szemben? Hogy mondja el, hogy megértse? Jól tudta, hogy hibát követet el, így utólag már érezte az alku bűzét, amit most semmivel sem tud elnyomni.
Pizsama nadrágját már nyolcadszorra is megkötötte, de csak erőtlenül összefűzte a két kis madzag véget. El volt veszve a szerencsétlenségben, ami kegyetlenül rátalált.
- Lehet, hogy én vagyok a hibás - halkult le hirtelen Taeil, ahogy hallotta háta mögött Zico lépteit, a nappaliban. - Túlságosan is bíztam benned.
- Más történt... - suttogta. - Te nem ismered a magányt. Nem tudod, hogy mikre késztet. Még kutyaként is képes vagyok viselkedni miatta... Ha itthon vagyok, minden kis zörgésre az ajtóhoz futok, hátha te érkeztél meg. Hihetetlenül rosszul esik mikor haza érek és azt látom, hogy az eldobált cipők ugyan úgy vannak, ahogy hagytam. Mindig várlak... Direkt az ablak párkányon ülök a telefonommal, hogy lássam, mikor jössz haza.
- "Az ablak párkányon"? Még jó, hogy nem szakad le!
Zico látta, Taeil arckifejezése nem egyhûlt meg a mondottakon. Végképp lakatot tett a szájára és úgy ment a tehetlenségével együtt lefeküdni.
Figyelgette, ahogy Taeil a konyha térségben járkál fel-alá nyugtalanul és néha még pár szót hozzávágott. Zico nem merte azt mondani neki, hogy "Nyugi", se egyéb apró betûtömeget. Végül hátat fordított, takarójával ügyeskedve eltakarta a feje búbját is, hogy határozottan a sötétbe taszítsa magát, majd a céljára rásegített a szoba világítása, ahogy lekapcsolódott. Nagyokat pislogott a fénytelenségben, a szemének meg kellett szoknia az új körülményeket, mire a következő pillantásra a takaróját lerántották róla.
- Ostoba... - szóltak hozzá halkan, de ô behunyt szemekkel a hasára fordult. - Ne akard tettetni, hogy alszol.
- H-Hagyj...
- Hé! - bökte meg a vállát. - Ilyenkor a kedvemben kéne járnod, nem ezt csinálnod - pusmogta eldöntött fejjel, majd megrángatta Zico pólóját. - Hallod!? - érdeklődött ugyan olyan halk hanggal, majd lejjebb ereszkedett a fiú elfordított arcához. Kezével lépésenként bemerészkedett a másik felsője alá és rásimította tenyerét a sima hátnak a selymes bőrére, onnan meg egyre feljebb csúszott.
- Ne... - nyitotta résnyire a szemét Zico, de csak is a fehér lepedőt bámulta. Tetette, hogy nem reagál rá semmit, holott érezte minden kis porcikájában a társa érintéseit. Még arcizmai is meg-megrendültek tőle, miközben kicsi lélegzeteket próbált venni, majd ahogy vállára egy forró csókot nyomtak, ajkai némán kitárultak a heves érzéstől.
- Gyerünk, ne kéresd magad!...
- De nem... Mérges vagy rám. Erőszakos leszel - nyomta arcát a vánkosba, mire nyakának hátsó középpontjára csókoltak Taeil formás ajkai. - Ne csináld... - markolt bele a feje alatt lévő anyagba, mire a hátára tapadt tenyér egyéb előzmények nélkül eltűnt. Nem érzett semmi nyomást és egyéb mozzanást se hallott a másik felől. "Megforduljak?..." - futott át az agyán a kíváncsi énjétől származott mondat, de a bátor énje nem volt kéznél. Párnáját álláig legyűrte és mély lélegzetet vett, de a sóhajtás, ami az egész szobát megmozgatta, nem az ô szájából hangzott fel.
- Te ne csináld...
Taeil kihívó hangsúlyától a fiatalabbik rosszat sejtve megremegett.
- Zico... Tegyük meg most - pusmogta és újból a hozzá ért. A felgyûrôtt pólójánál keze lefelé haladt, majd akadályt érezve megállt a pizsama nadrág gumis részénél. Nem tudtak a kis ujjak lejjebb jutni és cirógató érzést hagyni. Szorosan tapadt a csípôhôz a ruha, amit Taeil szúrós szemekkel nézett. - Csomózd ki! - utasította. - Vedd le!
Zico megrázta a fejét, majd összehúzta magát, ahogy Taeil levegőben látszó lehelete a füle tövét közvetlenül súrolta.
- Véss valamit abba a cseppnyi eszedbe, ez mindig érvényes: Vagy hagysz mindent, vagy semmit se kapsz - vitte le a hangsúlyt és nedves csókokkal kezdte belepni Zico nyakát. Várta, hogy a fiú döntsön. Ha most tovább is elutasítóan fog viselkedik, holnaptól egy édes szava sem lesz hozzá, de Zico érezte mit kell választania a lehetőségei közül; Ahelyett, hogy még laposabban az ágyhoz nyomta magát, felemelkedett. Maga alá szedte karjait és higgadt látszattal tűrte, ahogy Taeil keze már a nadrág csomójánál munkálkodik, de sikertelenül.
- Hogy kötötted meg!? - kuncogott a lehetetlen feladat elvégzése közben addig, amíg az lehetővé nem vált. A nyolcszor áttekert két kis madzag vég elbúcsúzott egymástól és a nadrággal együtt lejjebb csúsztak, de csak egy szemernyi centiméterkét, pont annyit, amennyit a ruha magától hagyott el az elôzô helyétől, amikor Taeil hátulról becsúsztatni a kezét.
- Most komolyan fogjuk?... - nyelt nagyot Zico, ahogy párja kezének még lágy és kellemes tapintását a meztelen fenekén érezte. Az alsója is egyre lejjebb csúszott, miközben a vetkőztetés gondolata miatt a saját kérdésére rohamosan nőttek a százalékok az "igen" válasz felé. - T-Taeil! - remegett meg feltûnôen, ahogy az eddig érintetlen területre érkeztek meg a vékony ujjak, amik haladtak is tovább és nem foglalkoztak Zico ijedtségével.
- Nincs választásod, csak hagyni, nem igaz? - hangsúlyozta játékosan és összeszorította a középső- és a mutatóujját, majd a kettővel egyszerre hatolt be a tágasnak talált helyre. - Ohhh Másra számítottam - tolta beljebb és kíváncsiságot érzet a fiatalabbik teste feltárására. - Vegyél egy nagy, nyugtató levegőt. Legyél csak engedelmes~
- Ne mosolyogj! - szakadt ki két hangos szó, egy nagy nyögés helyett. Nem is látta a fiú arcát, csupán a hangjából ítélt.
- De annyira tetszel...
- Taeil... - lihegett aprókat. - Összezavarsz! - sívította magas hangon, ahogy a testében az ujjak keményen kezdtek súrlódni az idegszállakhoz. Egyre durvábban végezték a nekik szánt feladatukat, Zico mégis ellenállt, és nem szolgált a négy fal közt visszhangzó nyögésekkel. Csak parányi lélegzetekért nyitotta ki az ajkait, aztán szorosan összezárta őket egymáshoz, hogy együtt tudjanak remegni minden további vad érintésre.
- Told magad feljebb! Ne feküdj ennyire...
- N-Nem merem - nyomta párnájára az oldalra fordított fejét. A teste is figyelmen kívül hagyta az utasítást és megborzongva lejjebb rogyott, ahogy Taeil egy eddigieknél nagyobb kör leírása után közvetlenül kihúzta az ujjait.
- Mi az, hogy nem mered? Nem szeretnéd csinálni? - kapott a fiatalabbik alsóruháihoz és lefelé rángatta róla. - Pedig milyen kanosan bújsz hozzám mindig. Ne tagad, hogy egyszer sem fordult meg a fejedben a szex velem. Gondoltál és vágytál rá, ne hazudj nekem.
- De máshogy képzeltem...
- Násztánccal előtte, vagy mi? Gyertya lánggal, holott nem elég, hogy a testem ég? - nyúlt Zico alá, a fiú hófehér bôrû csípőéhez és feljebb emelte a nyugtalankodó testet a teljes elfekvéséből. - Hogy hihetsz a romantikus szexben? Egy olyannal se feküdtem le még, aki ilyeneket gondolt volna - jegyezte meg és elengedte őt. Amíg Zico térdei a matracba süllyedtek, Taeil magát kezdte vetkőztetni, majd egy kigondolt vetődés kíséretében a fiatalabb füléhez hajolt halk suttogással: - Szedd össze magad, Zicoya! Nem vagyunk semmilyen turbékoló madarak. Igazán beláthatnád, hogy a testünk hatásosabb hûsítôt szeretne. Érzed, milyen forró vagyok? - nehezedett rá és a jó elhelyezkedése fényében csak egy apró lökés választotta el a kívánt élvezet hajszolásának az indító gombjától. - Ha nem érzed most, akkor majd mindjárt - harapott rá éhesen a saját ajkára és behatolt az előbb ujjaival tágított helyszínre, figyelmesen, legalábbis az ô érdekében, hogy újabb meglepetség érje a fiú különleges énje miatt. Leheletnyi csalódásba sem ütközött. Elégedett sóhajttal húzódott ki a mosolya az arcán a kívánatos test érzésétől, ami a remegés ellenére, bódító könnyedséggel fogadta be a hímvesszőt, és hagyta beljebb vezetni lépésenként.
- Ne annyira be!... - kapta fel a fejét Zico, és homályosodni kezdett az eddig éberen figyelő szemei előtt a látkép. - Taeilah... - sóhajtott és erőfeszítést használva a felgyűrt pólója alját a fogai közé zárta.
- Gátolod magad? Ugyan! Csak ereszd ki a hangod - kócolta meg a dús hajat mosolyogva, majd az éhes tekintette visszatértével mozgásra szánta magát a kibontakozása érdekében.
A megannyi lökés és súrlódás durvábbá vált és éles fájdalmat keltettek a befogadó testben. Zico nem tudott további menekülő útvonalat találni, engedte magának, hogy torkán rekedt nyögések törjenek fel. Sûrûn, mitöbb szünet nélkül és abbahagyhatatlanul hagyták el a hangszaláit az ismeretlen, nem rendesen hozzátartozó hangszín.
- Vannak olyanok, akik mindkét szerepet tudják vállalni. Ha valaki alá kerülnek, a hangjuk magas hangzású lesz, de annyira, hogy bármilyen erős akarattal se lehessen tudni nekik ellenállni. Te is ilyen szajha lennél?
- Nem - rázta meg a fejét. - Tévedsz, Taeil! - a hangos és határozott válasz miatt a mozgás félbemaradt, mélyen Zicoban, aki meg folytatta mondandóját: - Nekem csak két párkapcsolatom volt. Azt is... Azt is két lánnyal. Mitöbb - kapott a lepedőbe és rendes lélegzetekért küszködött, hiszen ingerelte belül a másik hímtagjának a nyomása. - Velük... Ágyba se kerültem.
- Azt akarod mondani, ez az első alkalmad?
Válasz helyett heves bólogatást kapott.
- A-Akkor finomabban kéne csinálnom?...
- Hálás lennék érte! - nyüszített, mire Taeil elmosolyodott és hirtelenjében Zicot a hátára fordította, aki hatalmas nyögéssel reagált rá, majd ahogy elhalkult, újból elnyomva a fájdalmát, egy nyugtató és minden sebet hûsítô csókot kapott az ajkaira.
- Ne aggódj.
- Nem aggódok...
- Aish olyan ostoba vagy! - csókolta meg ismét, rajta maradva egy darabig. - Tényleg megijedtem... Nem akartam veled veszekedni. Nem tudom, hogy elfelejtetted-e, de azt mondtad, bírni fogod bármilyen durva viselkedésemet is. Vissza is fogsz beszélni... Viszont az előbb...
- Nem felejtettem el. Csak azóta elgondolkoztam. Hogy beszélhetnék vissza neked?... Milyen jogon, mikor a semmiért fogadtál be magadhoz.
- "A semmiért"!? Zico... Szeretsz engem?
- Igen! Persze!
- Akkor meg? - hunyta le a szemeit és gondozásba vette a szerelme pirosodó ajkait, hogy a birtokának mondhassa. - Hálássá teszlek, azt meg se úszod. Segítek elvarázsolni téged. Csak élvezd - suttogta olyan szerelmesen, amilyen hangot Zico eddig csak a képzeletében hallott Taeiltôl.
- Úgy gondoltad, hogy élvezzük egy-- Ah! - szorította össze a szemeit és megfeszítette a testét. Taeil akaratosan mozgásba kezdett ismét. Nem tűrte tovább halasztani a folytatását. - Cs-csak egy kicsit - nyögte és Taeil felé nyúlt, hogy magához próbálja karolni őt legalább egy másodperc erejéig. - A-Akarom. Minden porcikám akarja!
- Ne erőltesd magad így, te kölyök - nézett Zico szemeibe, majd lekapta a fiú már teljesen felgyűrt pólóját. Végül az egyik levegőben tartott kéznek az ujjait összefűzte a sajátjaival. - Meztelenül te is törékeny vagy.
Zico lépésenként le lett fogva és szoknia kellett a tempót és a fájdalmat. Mégis, ahogy összeszorította Taeil ujjait az övéivel együtt, öröm fogta el, aztán az élvezet is betoppant, társulva a nehezen bírt megterheléshez. Nem bírt egy parányi szót sem szólni, azthitte az élvezettével együtt a hangja is el fog menni a végén, de pár mély lélegzet és gôzölgô lehelet után feltudott tenni egy agyába vésôdôtt kérdést:
- Ugye velem azért másképp bántál most, mint ahogy a régebbi partnereiddel? - érdeklődött, de hangsúlyából is hallatszottak a kétségei a saját gondolata felől. Nem ez történt teljesen, mégis pislákolt benne a remény, hogy Taeil pozitív választ fog adni.
- Ahhoz képest, hogy vacsorázni akartam e helyett...Hmm Estebédelni kéne.
Zico értetlenkedve pislogott, hogy nem is kapott semmilyen feleletet, majd végül hagyta a kérdését. Nem fogja megismételni magát. Nem fontos, és, hogy ezeket a gondolatait alátámassza, elmosolyodva vonta magára a "vacsorára" vágyó szerelme figyelmét:
- Ne hagyj itt. Inkább... Most... Mégegyszer...
- Huh?
- Csináljunk újra.
- Nem kéne holnap dolgozni menned?
- Kéne, de annyira fáj most - sóhajtott és bátorkodva maga alá nyúlt, hogy megtapintsa a sajgó részét. - Ahhhh Fáj... Mondjam azt, hogy visszavár? - mosolygott nem enyhén kajánul. - Csináljuk, Taeil, mint, hogy így legyek. Vágytól szenvedni nem jó dolog.
- Ha szex éhessé válsz, nem fogok állandóan segíteni rajtad, úgy vigyázz - csókolta meg, a csábító mosolyt eltüntetve, majd lépésenként vezette le az ajkait a fiú kívánatos nyakához vezető úton, mire Zico komoly és elgondolkodott hangon suttogott:
- Köszönettel tartozom...
- Az előbbi kielégítésért?
- Nem.
- Akkor miért? - tett fel újabb kérdést, és várakozva a fiú nyakában maradt, de látta, Zico nyugtalankodva keresi magában a mondanivalóját, így rásegítettet: - Mert...?
- Veled lehetek... Nem vagyok egyedül. Melletted nem érzek olyan hidegséget.
- Mert meleg lettél.
- Ne hülyéskedd el!
Napfeljelték után, Zico változatlanul érdeklôdôtt a neki kijáró randevúja felől.
- Nem megyünk el egy eldugott helyre ebédelni?
- Kuss, és pakolj! Miért nem jó neked itthon enni? Együtt vagyunk...
- Jó, de... - nézett csalódottan a vasból készült fakanálra, amit még reggel, evés után gondosan elmosogatott, és most el kéne tennie. - Elfelejtettem a helyét - motyogta, majd a rágódást megunva a legközelebbi fiókot kirántotta és próbálta befelé dugdosni erőszakosan a kezében lévő eszközt.
- Mit művelsz? - fordult meg a csapkodásra és zörgésre. - Hja, hogy nem tudsz dugni, igaz - pusmogta, mire Ziconak sikerült a fiókot kézzel-lábbal elrendeznie.
- Innen! Soha! Ott marad! Örökké! - fújta ki magát. - Járhatunk hát éttermekbe.
- Sok pénzed van?...
- Szívesebben hajszolom magam a pénzért, mint hogy megtanuljak a konyhában mozogni.
- Nyugi, Zicoya! A háztartás is munka. S minden munkának vannak munkafeltételei. Itt az, hogy tudd, mi hol van. A te munkádnak mik a feltételei?
- Fürödjek, legyek ápolt...
- Nah jó. Más példa... A közösülés is munka! Ott mi a feltétel?
- Ott...
- Nah! Mit mondtam? Mit kell tenned?
- H-Hagynom magam neked, amikor akarod(?)
- Ügyes fiú.
- Miért érzem úgy érzem, mintha számomra ez nem hangzana valami fényesen(?)... - biggyesztette ki az ajkait, mire Taeil a fejét rázva elé állt és a kezeit felemelte a hangulatlan arc felé, hogy jókedvet teremtsen rá, de azon nyomban lefagyott egy váratlan hang hallatán:
- Nyissatok ajtót, hadd panaszkodjak!
Taeil mérgesen sietett a felbukkanó JaeHyohoz, aki azonnal rákezdett, ahogy a zár kattant.
- Létezik eladhatatlan ház, már látom. Minden vevőm csak menekül a modelke régi lakhelyétôl! Nem tudom, mihez kezdjek - szorította homlokához a tenyerét. - El sem tudom képzelni, mi lehet ott. Meg kéne nézi a volt tulajával együtt.
Taeilbôl áradott a düh és magára hagyta a fiatalabbikat a fürdőben.
- Ennyire hátba akartál döfni!? Miért állsz a másik oldalra!?
Nem fogytak el a hasonló jellegű mondatok, egyre inkább csak áradtak.
Zico nem tehetett ellene semmit. Hallgatta. Kimászott a kádból, így a víz helyett a mély gondolataiba merült el és próbált nem Taeil mérges szavaira figyelni. Hogy magyarázhatná el a másiknak az ô ostoba alibiét az elkövetett tettel szemben? Hogy mondja el, hogy megértse? Jól tudta, hogy hibát követet el, így utólag már érezte az alku bűzét, amit most semmivel sem tud elnyomni.
Pizsama nadrágját már nyolcadszorra is megkötötte, de csak erőtlenül összefűzte a két kis madzag véget. El volt veszve a szerencsétlenségben, ami kegyetlenül rátalált.
- Lehet, hogy én vagyok a hibás - halkult le hirtelen Taeil, ahogy hallotta háta mögött Zico lépteit, a nappaliban. - Túlságosan is bíztam benned.
- Más történt... - suttogta. - Te nem ismered a magányt. Nem tudod, hogy mikre késztet. Még kutyaként is képes vagyok viselkedni miatta... Ha itthon vagyok, minden kis zörgésre az ajtóhoz futok, hátha te érkeztél meg. Hihetetlenül rosszul esik mikor haza érek és azt látom, hogy az eldobált cipők ugyan úgy vannak, ahogy hagytam. Mindig várlak... Direkt az ablak párkányon ülök a telefonommal, hogy lássam, mikor jössz haza.
- "Az ablak párkányon"? Még jó, hogy nem szakad le!
Zico látta, Taeil arckifejezése nem egyhûlt meg a mondottakon. Végképp lakatot tett a szájára és úgy ment a tehetlenségével együtt lefeküdni.
Figyelgette, ahogy Taeil a konyha térségben járkál fel-alá nyugtalanul és néha még pár szót hozzávágott. Zico nem merte azt mondani neki, hogy "Nyugi", se egyéb apró betûtömeget. Végül hátat fordított, takarójával ügyeskedve eltakarta a feje búbját is, hogy határozottan a sötétbe taszítsa magát, majd a céljára rásegített a szoba világítása, ahogy lekapcsolódott. Nagyokat pislogott a fénytelenségben, a szemének meg kellett szoknia az új körülményeket, mire a következő pillantásra a takaróját lerántották róla.
- Ostoba... - szóltak hozzá halkan, de ô behunyt szemekkel a hasára fordult. - Ne akard tettetni, hogy alszol.
- H-Hagyj...
- Hé! - bökte meg a vállát. - Ilyenkor a kedvemben kéne járnod, nem ezt csinálnod - pusmogta eldöntött fejjel, majd megrángatta Zico pólóját. - Hallod!? - érdeklődött ugyan olyan halk hanggal, majd lejjebb ereszkedett a fiú elfordított arcához. Kezével lépésenként bemerészkedett a másik felsője alá és rásimította tenyerét a sima hátnak a selymes bőrére, onnan meg egyre feljebb csúszott.
- Ne... - nyitotta résnyire a szemét Zico, de csak is a fehér lepedőt bámulta. Tetette, hogy nem reagál rá semmit, holott érezte minden kis porcikájában a társa érintéseit. Még arcizmai is meg-megrendültek tőle, miközben kicsi lélegzeteket próbált venni, majd ahogy vállára egy forró csókot nyomtak, ajkai némán kitárultak a heves érzéstől.
- Gyerünk, ne kéresd magad!...
- De nem... Mérges vagy rám. Erőszakos leszel - nyomta arcát a vánkosba, mire nyakának hátsó középpontjára csókoltak Taeil formás ajkai. - Ne csináld... - markolt bele a feje alatt lévő anyagba, mire a hátára tapadt tenyér egyéb előzmények nélkül eltűnt. Nem érzett semmi nyomást és egyéb mozzanást se hallott a másik felől. "Megforduljak?..." - futott át az agyán a kíváncsi énjétől származott mondat, de a bátor énje nem volt kéznél. Párnáját álláig legyűrte és mély lélegzetet vett, de a sóhajtás, ami az egész szobát megmozgatta, nem az ô szájából hangzott fel.
- Te ne csináld...
Taeil kihívó hangsúlyától a fiatalabbik rosszat sejtve megremegett.
- Zico... Tegyük meg most - pusmogta és újból a hozzá ért. A felgyûrôtt pólójánál keze lefelé haladt, majd akadályt érezve megállt a pizsama nadrág gumis részénél. Nem tudtak a kis ujjak lejjebb jutni és cirógató érzést hagyni. Szorosan tapadt a csípôhôz a ruha, amit Taeil szúrós szemekkel nézett. - Csomózd ki! - utasította. - Vedd le!
Zico megrázta a fejét, majd összehúzta magát, ahogy Taeil levegőben látszó lehelete a füle tövét közvetlenül súrolta.
- Véss valamit abba a cseppnyi eszedbe, ez mindig érvényes: Vagy hagysz mindent, vagy semmit se kapsz - vitte le a hangsúlyt és nedves csókokkal kezdte belepni Zico nyakát. Várta, hogy a fiú döntsön. Ha most tovább is elutasítóan fog viselkedik, holnaptól egy édes szava sem lesz hozzá, de Zico érezte mit kell választania a lehetőségei közül; Ahelyett, hogy még laposabban az ágyhoz nyomta magát, felemelkedett. Maga alá szedte karjait és higgadt látszattal tűrte, ahogy Taeil keze már a nadrág csomójánál munkálkodik, de sikertelenül.
- Hogy kötötted meg!? - kuncogott a lehetetlen feladat elvégzése közben addig, amíg az lehetővé nem vált. A nyolcszor áttekert két kis madzag vég elbúcsúzott egymástól és a nadrággal együtt lejjebb csúsztak, de csak egy szemernyi centiméterkét, pont annyit, amennyit a ruha magától hagyott el az elôzô helyétől, amikor Taeil hátulról becsúsztatni a kezét.
- Most komolyan fogjuk?... - nyelt nagyot Zico, ahogy párja kezének még lágy és kellemes tapintását a meztelen fenekén érezte. Az alsója is egyre lejjebb csúszott, miközben a vetkőztetés gondolata miatt a saját kérdésére rohamosan nőttek a százalékok az "igen" válasz felé. - T-Taeil! - remegett meg feltûnôen, ahogy az eddig érintetlen területre érkeztek meg a vékony ujjak, amik haladtak is tovább és nem foglalkoztak Zico ijedtségével.
- Nincs választásod, csak hagyni, nem igaz? - hangsúlyozta játékosan és összeszorította a középső- és a mutatóujját, majd a kettővel egyszerre hatolt be a tágasnak talált helyre. - Ohhh Másra számítottam - tolta beljebb és kíváncsiságot érzet a fiatalabbik teste feltárására. - Vegyél egy nagy, nyugtató levegőt. Legyél csak engedelmes~
- Ne mosolyogj! - szakadt ki két hangos szó, egy nagy nyögés helyett. Nem is látta a fiú arcát, csupán a hangjából ítélt.
- De annyira tetszel...
- Taeil... - lihegett aprókat. - Összezavarsz! - sívította magas hangon, ahogy a testében az ujjak keményen kezdtek súrlódni az idegszállakhoz. Egyre durvábban végezték a nekik szánt feladatukat, Zico mégis ellenállt, és nem szolgált a négy fal közt visszhangzó nyögésekkel. Csak parányi lélegzetekért nyitotta ki az ajkait, aztán szorosan összezárta őket egymáshoz, hogy együtt tudjanak remegni minden további vad érintésre.
- Told magad feljebb! Ne feküdj ennyire...
- N-Nem merem - nyomta párnájára az oldalra fordított fejét. A teste is figyelmen kívül hagyta az utasítást és megborzongva lejjebb rogyott, ahogy Taeil egy eddigieknél nagyobb kör leírása után közvetlenül kihúzta az ujjait.
- Mi az, hogy nem mered? Nem szeretnéd csinálni? - kapott a fiatalabbik alsóruháihoz és lefelé rángatta róla. - Pedig milyen kanosan bújsz hozzám mindig. Ne tagad, hogy egyszer sem fordult meg a fejedben a szex velem. Gondoltál és vágytál rá, ne hazudj nekem.
- De máshogy képzeltem...
- Násztánccal előtte, vagy mi? Gyertya lánggal, holott nem elég, hogy a testem ég? - nyúlt Zico alá, a fiú hófehér bôrû csípőéhez és feljebb emelte a nyugtalankodó testet a teljes elfekvéséből. - Hogy hihetsz a romantikus szexben? Egy olyannal se feküdtem le még, aki ilyeneket gondolt volna - jegyezte meg és elengedte őt. Amíg Zico térdei a matracba süllyedtek, Taeil magát kezdte vetkőztetni, majd egy kigondolt vetődés kíséretében a fiatalabb füléhez hajolt halk suttogással: - Szedd össze magad, Zicoya! Nem vagyunk semmilyen turbékoló madarak. Igazán beláthatnád, hogy a testünk hatásosabb hûsítôt szeretne. Érzed, milyen forró vagyok? - nehezedett rá és a jó elhelyezkedése fényében csak egy apró lökés választotta el a kívánt élvezet hajszolásának az indító gombjától. - Ha nem érzed most, akkor majd mindjárt - harapott rá éhesen a saját ajkára és behatolt az előbb ujjaival tágított helyszínre, figyelmesen, legalábbis az ô érdekében, hogy újabb meglepetség érje a fiú különleges énje miatt. Leheletnyi csalódásba sem ütközött. Elégedett sóhajttal húzódott ki a mosolya az arcán a kívánatos test érzésétől, ami a remegés ellenére, bódító könnyedséggel fogadta be a hímvesszőt, és hagyta beljebb vezetni lépésenként.
- Ne annyira be!... - kapta fel a fejét Zico, és homályosodni kezdett az eddig éberen figyelő szemei előtt a látkép. - Taeilah... - sóhajtott és erőfeszítést használva a felgyűrt pólója alját a fogai közé zárta.
- Gátolod magad? Ugyan! Csak ereszd ki a hangod - kócolta meg a dús hajat mosolyogva, majd az éhes tekintette visszatértével mozgásra szánta magát a kibontakozása érdekében.
A megannyi lökés és súrlódás durvábbá vált és éles fájdalmat keltettek a befogadó testben. Zico nem tudott további menekülő útvonalat találni, engedte magának, hogy torkán rekedt nyögések törjenek fel. Sûrûn, mitöbb szünet nélkül és abbahagyhatatlanul hagyták el a hangszaláit az ismeretlen, nem rendesen hozzátartozó hangszín.
- Vannak olyanok, akik mindkét szerepet tudják vállalni. Ha valaki alá kerülnek, a hangjuk magas hangzású lesz, de annyira, hogy bármilyen erős akarattal se lehessen tudni nekik ellenállni. Te is ilyen szajha lennél?
- Nem - rázta meg a fejét. - Tévedsz, Taeil! - a hangos és határozott válasz miatt a mozgás félbemaradt, mélyen Zicoban, aki meg folytatta mondandóját: - Nekem csak két párkapcsolatom volt. Azt is... Azt is két lánnyal. Mitöbb - kapott a lepedőbe és rendes lélegzetekért küszködött, hiszen ingerelte belül a másik hímtagjának a nyomása. - Velük... Ágyba se kerültem.
- Azt akarod mondani, ez az első alkalmad?
Válasz helyett heves bólogatást kapott.
- A-Akkor finomabban kéne csinálnom?...
- Hálás lennék érte! - nyüszített, mire Taeil elmosolyodott és hirtelenjében Zicot a hátára fordította, aki hatalmas nyögéssel reagált rá, majd ahogy elhalkult, újból elnyomva a fájdalmát, egy nyugtató és minden sebet hûsítô csókot kapott az ajkaira.
- Ne aggódj.
- Nem aggódok...
- Aish olyan ostoba vagy! - csókolta meg ismét, rajta maradva egy darabig. - Tényleg megijedtem... Nem akartam veled veszekedni. Nem tudom, hogy elfelejtetted-e, de azt mondtad, bírni fogod bármilyen durva viselkedésemet is. Vissza is fogsz beszélni... Viszont az előbb...
- Nem felejtettem el. Csak azóta elgondolkoztam. Hogy beszélhetnék vissza neked?... Milyen jogon, mikor a semmiért fogadtál be magadhoz.
- "A semmiért"!? Zico... Szeretsz engem?
- Igen! Persze!
- Akkor meg? - hunyta le a szemeit és gondozásba vette a szerelme pirosodó ajkait, hogy a birtokának mondhassa. - Hálássá teszlek, azt meg se úszod. Segítek elvarázsolni téged. Csak élvezd - suttogta olyan szerelmesen, amilyen hangot Zico eddig csak a képzeletében hallott Taeiltôl.
- Úgy gondoltad, hogy élvezzük egy-- Ah! - szorította össze a szemeit és megfeszítette a testét. Taeil akaratosan mozgásba kezdett ismét. Nem tűrte tovább halasztani a folytatását. - Cs-csak egy kicsit - nyögte és Taeil felé nyúlt, hogy magához próbálja karolni őt legalább egy másodperc erejéig. - A-Akarom. Minden porcikám akarja!
- Ne erőltesd magad így, te kölyök - nézett Zico szemeibe, majd lekapta a fiú már teljesen felgyűrt pólóját. Végül az egyik levegőben tartott kéznek az ujjait összefűzte a sajátjaival. - Meztelenül te is törékeny vagy.
Zico lépésenként le lett fogva és szoknia kellett a tempót és a fájdalmat. Mégis, ahogy összeszorította Taeil ujjait az övéivel együtt, öröm fogta el, aztán az élvezet is betoppant, társulva a nehezen bírt megterheléshez. Nem bírt egy parányi szót sem szólni, azthitte az élvezettével együtt a hangja is el fog menni a végén, de pár mély lélegzet és gôzölgô lehelet után feltudott tenni egy agyába vésôdôtt kérdést:
- Ugye velem azért másképp bántál most, mint ahogy a régebbi partnereiddel? - érdeklődött, de hangsúlyából is hallatszottak a kétségei a saját gondolata felől. Nem ez történt teljesen, mégis pislákolt benne a remény, hogy Taeil pozitív választ fog adni.
- Ahhoz képest, hogy vacsorázni akartam e helyett...Hmm Estebédelni kéne.
Zico értetlenkedve pislogott, hogy nem is kapott semmilyen feleletet, majd végül hagyta a kérdését. Nem fogja megismételni magát. Nem fontos, és, hogy ezeket a gondolatait alátámassza, elmosolyodva vonta magára a "vacsorára" vágyó szerelme figyelmét:
- Ne hagyj itt. Inkább... Most... Mégegyszer...
- Huh?
- Csináljunk újra.
- Nem kéne holnap dolgozni menned?
- Kéne, de annyira fáj most - sóhajtott és bátorkodva maga alá nyúlt, hogy megtapintsa a sajgó részét. - Ahhhh Fáj... Mondjam azt, hogy visszavár? - mosolygott nem enyhén kajánul. - Csináljuk, Taeil, mint, hogy így legyek. Vágytól szenvedni nem jó dolog.
- Ha szex éhessé válsz, nem fogok állandóan segíteni rajtad, úgy vigyázz - csókolta meg, a csábító mosolyt eltüntetve, majd lépésenként vezette le az ajkait a fiú kívánatos nyakához vezető úton, mire Zico komoly és elgondolkodott hangon suttogott:
- Köszönettel tartozom...- Az előbbi kielégítésért?
- Nem.
- Akkor miért? - tett fel újabb kérdést, és várakozva a fiú nyakában maradt, de látta, Zico nyugtalankodva keresi magában a mondanivalóját, így rásegítettet: - Mert...?
- Veled lehetek... Nem vagyok egyedül. Melletted nem érzek olyan hidegséget.
- Mert meleg lettél.
- Ne hülyéskedd el!
Napfeljelték után, Zico változatlanul érdeklôdôtt a neki kijáró randevúja felől.
- Nem megyünk el egy eldugott helyre ebédelni?
- Kuss, és pakolj! Miért nem jó neked itthon enni? Együtt vagyunk...
- Jó, de... - nézett csalódottan a vasból készült fakanálra, amit még reggel, evés után gondosan elmosogatott, és most el kéne tennie. - Elfelejtettem a helyét - motyogta, majd a rágódást megunva a legközelebbi fiókot kirántotta és próbálta befelé dugdosni erőszakosan a kezében lévő eszközt.
- Mit művelsz? - fordult meg a csapkodásra és zörgésre. - Hja, hogy nem tudsz dugni, igaz - pusmogta, mire Ziconak sikerült a fiókot kézzel-lábbal elrendeznie.
- Innen! Soha! Ott marad! Örökké! - fújta ki magát. - Járhatunk hát éttermekbe.
- Sok pénzed van?...
- Szívesebben hajszolom magam a pénzért, mint hogy megtanuljak a konyhában mozogni.
- Nyugi, Zicoya! A háztartás is munka. S minden munkának vannak munkafeltételei. Itt az, hogy tudd, mi hol van. A te munkádnak mik a feltételei?
- Fürödjek, legyek ápolt...
- Nah jó. Más példa... A közösülés is munka! Ott mi a feltétel?
- Ott...
- Nah! Mit mondtam? Mit kell tenned?
- H-Hagynom magam neked, amikor akarod(?)
- Ügyes fiú.
- Miért érzem úgy érzem, mintha számomra ez nem hangzana valami fényesen(?)... - biggyesztette ki az ajkait, mire Taeil a fejét rázva elé állt és a kezeit felemelte a hangulatlan arc felé, hogy jókedvet teremtsen rá, de azon nyomban lefagyott egy váratlan hang hallatán:
- Nyissatok ajtót, hadd panaszkodjak!
Taeil mérgesen sietett a felbukkanó JaeHyohoz, aki azonnal rákezdett, ahogy a zár kattant.
- Létezik eladhatatlan ház, már látom. Minden vevőm csak menekül a modelke régi lakhelyétôl! Nem tudom, mihez kezdjek - szorította homlokához a tenyerét. - El sem tudom képzelni, mi lehet ott. Meg kéne nézi a volt tulajával együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése