2 FREEDOM Ship: Chunji célja

Chunji POV

Lee HongKi kapitány mondta, a FREEDOM Ship biztonságos. Ennek ellenére nem alszok nyugodtan az estéken. Többször körbejárom a fedélzetet, és ellenôrzôk mindent. Mi tagadás, félek, ami nagyon is meglátszik rajtam. Ez így alakult ki bennem.
A kabinoknál húztam végig a kezemet a falon, majd belefutottam YongHwaba, aki körülbelül csak egy hete van itt. Azt hittem eltévedt, nem talál valamit, de mielőtt megkérdeztem volna, hogy kell-e segítség, közvetlenül az arcomba emelte a csuklóján lógó bilincset.
- Kulcsot!
- S-Sajnálom, de JongHoon csak a kezembe nyomta, hogy... - mentegetõztem szüntelen. Nem tudom neki előkeríteni a kulcsot. Reggel majd jelentkezzen ezzel a problémával a Kapitánynál, és remélhetôleg minden helyre áll.
- Úgy mondod, mintha az a dilinyós valami mindent megoldó papp lenne - fintorgott Lee HongKi kapitányról beszélve.
Szerintem egy igazán remek személyről beszél. Bár, hogyan volt képes két ártatlan fiút fogságba ejteni a mai nap folyamán, azt én se értem. Miért tette? Ô egy mosolygó tengerész, aki folyamatosan másokon segít. Legalábbis így ismertem meg, de mióta YongHwa, a Kávé kalóz elég különös módon ide került, már nem tudom a dolgok pontos menetét.

Akár hogyis, még mindig hálás vagyok HongKinak. Már hetek teltek el, lehet, hogy hónapok is, mióta CAPet és engemet a hajójára fogadott, ameddig a célomat meg nem valósítom.
- ByungHunnie... - sóhajtottam a nyílt tenger felé nézve, mire fentről, az árbockosárból SeungHyun lenézett rám;
- Aludj, Chunji! Neked nem kéne ôrszemeskedned.
- De hát... - néztem a hullámokra és az estéi hideg átrázta a testem. Fáradt voltam, de nem szeretek aludni, hiszen bármikor felbukkanhat a Teen Top hajónk maradék emberei.
Mindig ezt mondom, de a bármikor sose akar eljönni.

A Teen Top eredeti legénysége hat tengerész, köztük CAP a főnök, de azt máig se tudom, hogy miért ô, hiszen alig csinált valamit. Mi ékszerekkel, vagyis inkább drága- és féldrágakövekkel kereskedtünk. Szerettem csinálni, mert sikeresek voltunk és a társaimat nagyon megszerettem. Lee ByungHunnal a testi érintkezésig is elmentünk. A világon ô ismer engem a legjobban. Tudja, hogy még a vihartól is képes vagyok rettegni, ezért segített nekem mindig. Bújt hozzám és én is ugyanúgy öleltem. Miatta jöttem rá, hogy nekem kell egy olyan személy, aki védelmet tudd nyújtani a számomra. ByungHun mindig mondta, hogy törékeny vagyok... Még aznap is azt mondta...
Aznap tomboltak a hullámok, de az eső csak szemerkélt. Nem volt nagy szél vész, mégis borzongtam belül. Nem lehetett megállapítani, hogy dél van-e vagy már este. Sötét felhők borították be az eget. Még a fedélzeten is eluralkodott a feketeség, mikor a szélnek folyamatosan sikerült elfújniuk a meggyújtott lámpásainkat. A többség a világítással törôdött míg a maradék a kormányzással. Idővel mindannyian megpillantottunk egy nagy hajót, ami felénk közeledett. Nem kellett sok, hogy észre vegyük a kalóz zászlót rajta. Egy szempillantás és már meg is támadtak. Teljesen váratlanul ért minket. Meg se fordult a fejünkbe, így nem voltunk rá felkészülve. Igazából hülyeséget feltételeztünk azzal, hogy sosem támadhatnak ránk. Drága holmikra persze, hogy egyszer rácsapnak!... De a történés előtt senki sem gondolt erre.
Fegyvertelennek és ártalmatlanok voltunk. Egy árbocba kapaszkodva álltam lerogyott térdekkel. ByungHun az egyik kalóz elé állt és tiltakozott, hogy ezt nem tehetik. Semmit se ért ez a mondat. Ahogy ByungHunt fellökték hozzá szaladtam. "Te törékeny vagy. Maradj hátul." - mondta nekem, amiért óvni probált. Látta rajtam, hogy félek ezért próbált gyorsan megnyugtatni és megcsókolt a nagy fosztogatás közben, majd utána fel is pattant a fedélzet padlójáról, folytatva amit elkezdett. "Nem maradhatok hátul." - gondoltam akkor a fejemet rázva és CAPnek, a kapitányunknak kezdtem segíteni a nagyobb ékszeres ládákat lekötözni a kalózok elől. A megmenekített pár dolgon kívül üressé vált a hajónk, majd mikor CAPpel észrevettük, hogy a kalózhajó távolodik, némán körbenéztünk. A testem megremegni se tudott a sokktól.
ByungHun és a fiatalabbak nem voltak a fedélzeten. CAP azonnal a térdeire esett, míg én a kormányhoz siettem. Életembe kétszer vagy háromszor nyúltam hozzá, de most kormányoznom is kell vele. Azonnal utol akartam érni a kalózokat, akik elvittek mindent, a társaimmal együtt, de nem sikerült a tervem. A vihar által hozott ködben mesebeli szokás szerint eltűnt a kalózhajó.

CAPpel napokig sodróttunk , majd láttuk, hogy így nem megyünk semmire.
Ekkor jött Lee HongKi a FREEDOM Shipjével. "Akkor tartsatok velem és segítek." - nyújtotta felém a kezét egy jóindulatú és ragyogó mosollyal, aminek fényébe hirtelen azt hittem ô egy isten, esetleg annak az egyik angyal. Mióta vele vagyok, mindennap sugározni látom. Olyan mértékben önzetlen és együttérző, hogy nála szimpatikusabb személyt nehezen lehet találni. Én szerintem.
A legénységével szemben sem látok semmi rossz indulatot. Mindannyian emberiesek.


A hajó szélén álldogáltam. Láttam, hogy messze tőlünk sziklák vannak, amiken a hullám vadul csap fel a szeles idô miatt. Egyre jobban fáztam, de nem mozdultam, csak bámultam ki a fejemből, majd nevetést hallottam oldalról.
- CAP? - ismertem fel az ô hangját.
Csak is este, vagyis éjjel szokott a fedélzetre jönni. Úgy látszik ma is itt van. Hátát a fának döntve ült kinyújtott lábakkal, miközben SeungHyun előtte, törökülésben magyarázott neki valamit.
- ...Legyél a szeretőm! - ragadtam ki ezt a mondatot SeungHyun beszédéből és lesokkolva álltam nem messze tőlük. Tudtam, hogy CAP és ô minden éjjel egymást szórakoztatják, mert hallom, ahogy nevetnek, de nem sejtettem köztük romantikus kapcsolatot. - Na! Mond, hogy oké vagy valami! - térdelt fel mosolyogva és CAP vállaiba kapaszkodott.
- SeungHyun...
- Ehhh elnézést-elnézést, de... - siettem oda hozzájuk ámultan rájuk nézve. - CAP neked nem N--... - majdnem kimondtam Niel nevét, de az eszem megállított. Mikor CAP előtt megemlítem a Teen Top társunk nevét, akkor mindig depresszióba esik, ezért nem szabad. Nekem is fájdalmas a szerelmemre gondolni...
- Mi a baj, Chunji? Talán a fedélzeten akarsz aludni? - nézett rám SeungHyun érdeklődve, miközben CAP két lába közé nyugodtan befészkelôdött. - Vigyázzál ám'! Láttad a sziklákat előttünk?
- Igen... Miért?...
- Bármikor megjelenhet rajtuk egy szirén - jelentette ki félelmet keltő hangsúllyal, ami be is vált nálam és hátrébb léptem egyet, amiért hirtelen elvesztettem az egyensúlyom. Egy szirén!?
- Ne ijesztgesd Chunjit ilyen mesékkel - szólt CAP, mire SeungHyun durcásan ránézett.
- Én komolyan láttam már! Léteznek!
- Egy szirén... Azok... Veszélyesek, nem igaz?... Elcsábítanak a bájukkal, majd elérik, hogy hínárba harapj - suttogtam és SeungHyun fürgén bólogatott az igazamért.
- Megfojtanak, eltörik a nyakadat, letépik a lábaidat--
- Uramisten! - kaptam számhoz a kezemet, megborzongva a gondolattól.
- De nem bántanak, ha a szeretőd veled van, ugye CAPshii?
- Én nem hiszek a tengeri mesékben. Nekem nem kell, hogy a szeretőm légy.
- De én félek!...
- Én is... - suttogtam nagyot nyelve és elgondolkodva lekuporodtam szorosan CAP mellé. - Legyen két szeretőd - mutattam az ujjamon, mire elnevette magát.
- Hogy lehettek ennyire beszariak?
- Én láttam, hogy néznek ki! Még a hajukban is tűhegyes pikkelyek vannak elrejtve. A hold fénye megmutatta nekem a távcsövemen keresztül - vette fel maga mellől az említett eszközét. - Félelmetes volt... - hunyta le szemeit és CAP mellkasához bújt, mire én is késztetést éreztem, hogy egy kicsi rést se hagyjak köztünk SeungHyun példájára.
- Chunji... - nézett rám a volt kapitányom, mire én megugrottam a mély hanglejtésétől. - Csak aludj! - utasított és egyik karjával magához ölelt a vállamnál. - Ne félj, hisz biztonságos helyen vagyunk - mondta a FREEDOM Shipre, miközben én először az ô közellétére gondoltam.
Lábaimat magamhoz húztam és fejemet CAP vállára döntöttem. Hirtelen jó érzés fogott el. Olyan felhevítő, ami miatt már nem is fáztam. Hálás voltam, hogy védelmet nyújt nekem.
- Ha jön egy szirén azt mondom, hogy a szeretőm vagy - viccelődtem, mire CAP rám morgott, hogy hagyjam abba. - Amúgy SeungHyunnak nem fent, az árboc tetején kéne lennie?
- Minhwan helyettesíti azt hiszem - suttogta válaszul és SeungHyun hajába túrt, aki lassan szuszogni kezdett. - Elég itt a legénység...

- Itt... Igen... - értettem egyet, majd elszomorodtam. - CAP... Nem kellett volna már megtalálnunk a többieket?... Sajnálom, hogy megemlítem, de... Hiányoznak!...
- Mégis... Mit tehetnék!? - emelte fel a hangját és szomorúan vont magához engem. - Mit csináljak!? - hajtotta fejét az enyémre. - Nem tudok olyan sokat a világról, de tudom, hogy sokkal nagyobb nálam. Sok hely van és sok ember... De Nielbôl csak egy... - suttogta, mintha már sírni készülne. Nem tudtam, mihez kezdeni. Én is érzem a fájdalmát.

Megint csak elértem, hogy CAP egy ideig egyik este se jöjjön ki a fedélzetre. Megszállta a depresszió.
SeungHyunt láttam lent vele, aki kérlelte, hogy legyen optimistább és még a távcsövét is odaadja neki a cél érdekében.
Mondom... A FREEDOM Ship legénysége a legemberiesebbek. Szinte már normálatlan.

Egyik reggel a kalóz, YongHwa kiáltására keltem. Kíváncsiságból megnéztem, hogy mi történt vele. Az utóbbi időben úgy is mindig segítettem neki ellátni a csuklóján lévő sebeit, amiket a bilincse dörzsöl ki állandóan. Sajnos nem tudjuk eltávolítani, mert HongKi azt állítja, hogy elhagyta a kulcsot. Így tűrnie kell a kezén lévő nehezéket.
Ahogy YongHwa szobája elé értem, a tárva nyitott ajtóhoz, láttam, hogy HongKi segít neki a bilincs lecsúsztatásába. A kalóz vendégünk az ágyán feküdt és a szabadon lévő bilincse az ágyhoz volt rögzítve. HongKi így próbálta megoldani a problémát, miközben YongHwa csípôjén ült, lefogva őt.
- Ne rajtam éld ki a vágyaid! Én nem vagyok olyan! - kiabált a kalóz folyamatosan. Hangos volt, és ezért is gondoltam, hogy segítenem kéne nekik, de mielőtt a szoba térségébe léptem volna, HongKi a mozgolódó fiú nyakába hajolt. - A nyelveddel se! - hangoztatott egy kisebb nyögést, mire észbe kaptam, hogy itt nem a bilincs eltávolítása folyik, hanem annak a használata, molesztálásra...