III. A kereskedő társa {Eladó-Kiadó}

Taeil POV

Amíg ennek a kölyöknek nem csináltatom meg az ajtaját, addig velem fog lenni a lakásomban.
- Elég rosszul jött ki, hogy ebbe bele keveredtél...
- Igazából... Nem bánom - mosolygott az ebédlő asztalánál ülve.
- Hogyhogy? - kérdeztem rá, és megkínáltam őt egy fagylalt kehellyel így hajnalok hajnalán, ha már aludni nem volt kedvünk.
- Én nagyon magányos vagyok.
- Egy barátod sincs?
- Nincsen.
- De miért?
- Mert furán barátkozok, közvetlen vagyok, vagy mi?... Nem tudom. Szoktak dolgokat mondani, de elfelejtettem - vonta fel vállait, majd megfogta a kanalat és bele kezdett az édességbe, miután megköszönte.
- Mindenesetre nem szeretném, hogy belekeveredj a munkámba.
- De én szívesen! - pattant fel a székről. - Egyáltalán nem bánnám, hogy veled lennék a modellkedésem mellett. Sokkal jobb lenne, mint a konditerembe járás unalmamban...
- Nem szeretném--
- Kérlek, Taeil! Engedd meg, hogy veled legyek - ragadta meg kezeimet. Tényleg közvetlen, vagy mi, meg hülye.
- Nem tudod, hogy mikre vagyunk képesek. JaeHyo és én szinte már a földbe tiporjuk egymást. Nem bírnám, ha velem dolgoznál, és az történne veled, mint JiHoonnal!
- Miért? Mi történt JiHoonnal? - ült vissza a székre és a fagylalt kanalazása közben figyelt rám, hogy válaszoljak.
- Ô volt az én társam. Együtt végeztük a lakások eladását, kiadását. Jól ismertük már akkor Ahn JaeHyot, de JiHoon nem annyira volt rosszban vele, mint én, mivel neki jobbak az idegei a hülyékhez. Nem tetszett, hogy mikor találkoztunk néha napján azzal a fasszal, akkor JiHoon barátságosan nézett rá. Végül akkor lettem rendkívül dühös, mikor JaeHyo felhív, hogy JiHoon neki fog dolgozni. Én bevettem ezt, és nem gondoltam, hogy hazudik. Azt se vettem észre, hogy a mellettem lévő szomszéd ajtó be volt törve, ahol ô lakott. Nem voltam otthon akkor, így eszembe se jutott, hogy JiHoont elhurcolták. JaeHyo hazugsága miatt mérges voltam rá, és mikor találkoztam vele, veszekedésbe kezdtem. Azt mondtam neki, hogy egy utolsó szélhámos, meg durvábbakat is... De ô nem szólt vissza semmit, és később már azt vettem észre, hogy kiköltözött mellőlem...
- Taeil?...
- M-Mi van? - törölgettem meg a szemeimet, amiért kicsit részletesebben visszaemlékeztem. - Gáz, hogy ilyen természetem van; Hogy a legjobb barátomat képes voltam megbántani?
- Ha... Ha majd velem is összeveszel, akkor én mosolyogva fogok neked visszafeleselni, jó?
- Mi van? - néztem rá furcsán.
- Nem fogom engedni neked, hogy megbánts engem. Ezért ettől nem félek. Kérlek, hadd legyek a társad!
- Te nagyon unatkozhatsz...
- Nem csak az! Én... Én segíteni szeretnék neked. Bocsánat, hogy ezt mondom, de nagyon sérülékenynek látszol. Ahn JaeHyonak túl jó préda vagy, addig játszik veled, amíg tényleg tönkre nem tesz. Szóval - mutatott rám a kanállal. - veled leszek.
- Egy napja ismersz körülbelül.
- Rosszul ismerkedek.
- Így már értem, hogy nincs egy barátod sem.

Ez a kölyök délben befeküdt az ágyamba és elaludt. Nem tudtam vele mit kezdeni. Azt se tudom, hogy mennyire bízhatok benne.... De mivel a lakásomba nincsenek nagy értékek, ezért itt mertem hagyni neki a kulcsom, plusz a telefon számomat is beírtam a mobiljába. Rosszul teszem? Nem tudom... Még képtelen vagyok rajta kiigazodni. Túl kedves, aggódó és meggondolatlan.
- Itt lesz ma JaeHyo? - kérdeztem Kyungot, miközben a következő árverésére szedte össze a lakások papírjait.
- Nem tudok róla... De mi van Zicoval?
- Az a kölyök... Hogy is mondják?... Egy tünemény?
- Nem azt kérdeztem, hogy megfelel-e neked. Ennyire hajtasz a fiúkra? A végén nem csak bisex leszel.
- Nem azt mondtam, hogy lefektetném - mordultam rá. - Bár, ahogy a kanállal mutogatott felém azonnal eszembe jutott az anál, de az mindegy, hogy mik járnak a fejembe - köszörültem meg a torkom. - Csak mondtam, hogy nagyon fura a srác. Angyalként viselkedik velem, de amúgy hülye is.
- És honnét jöttek ezek a jelzők?

- Hát nem bánta, hogy balhéba keveredett, mi több, tetszett neki az izgalom, meg minden... Szeretne a társam lenni...
- A-Az nem jó - nevetett. - A végén teljesen átveszi JiHoon helyét, és úgy is fog járni, mint a ô.
- Mondtam neki. El is meséltem. Bár azt nem említettem, hogy JaeHyo további sakkban tartja JiHoont. Az úgyse foglalkoztathatja Zicot.
- Igen, sajnos JiHoon döntött így...

Mikor még nem tudtam JiHoon döntését, addig csak annyit láttam, hogy elköltözött mellőlem, mert elkergettem a viselkedésemmel. A telefon hívásaimra és az smseimre sem válaszolt, pedig bocsánatot akartam tőle kérni. Már féltem, hogy egyszer sem fogok vele találkozni, de a sors másképp hozta.
Egy messzebb város kaszinójának ültem a bárjába, mire meghallottam JiHoon hangját a hátam mögül. Ô volt a pókerasztal játékvezetője.
Ahogy szemébe néztem fél perc se kellett, hogy észre vegyen. Oda jött hozzám.
Már pár hónapja nem hallottam felőle semmit, és most meg itt áll előttem.
- Miért nem... Miért nem mondtad, hogy egy kaszinóba mész dolgozni, és azért hagytál ott!?
- Azért hagytalak ott, mert láttam, hogy képtelen vagyok kibékíteni téged. Hiszen én... Bosszantottalak, amiért jóban voltam JaeHyoval.
- JiHoon...
- A kaszinó már teljesen máshogy jött... JaeHyo emberei hurcoltak ide először, és mutattak be az itteni főnöknek, aki JaeHyo haverja. Ezért is voltam kedves vele és az ô ismerőseivel, hogy bejussak ide--
- Nem kell magyarázkodnod, JiHoon! Nem haragszom rád!
- De én most már tényleg JaeHyo emberének számítok. Mérges lehetsz rám. Munkát kaptam itt, de csak azzal a feltétellel maradhatok, ha ott hagylak téged. Önző vagyok.
- Cs-csak egy olyan fiú vagy, aki nagyon szereti a szerencsejátékokat - fogtam meg a kezeit. - JiHoon... A legjobb barátom és társam vagy.
- Csak voltam. Nem érdemlem meg.
- Há' mindjárt felpofozlak, azt lesz mit megérdemelned! - kiáltottam rá, mire pár ember ránk nézett, de nem törődtek velük. - Figyelj! Nem foglak visszakönyörögni, ha itt jó neked, maradj. Csak annyit szeretnék mondani, bocsáss meg és engedd, hogy meglátogassalak itt néha.

Abból a néhából az lett, hogy vagy egy egész hetemet töltöm itt JiHoonnal, vagy egy egész hétig nem jövök. Ez persze vonat ártól is függ, mert azzal lehet oda el jutni a legkönnyebben. Csak sajnos ez JaeHyo legfőbb szórakozó helye. Sokszor összefutunk. Nagyon sokszor, pedig egyáltalán nem vagyok kíváncsi rá. Ha egyszer lecsapnám ezt a tuskót, akkor bevinném egy erdő legsötétebb zugába, ahol Micimackó sem jár és ott hagynám a vadaknak. MinHyuk se látogatná.
Amúgy az a fiú is utálja JaeHyot, mégis vele van... Szorosan mellette... Ezt JiHoontól tudom, mert szokott néha mesélni a kaszinóban történő dolgokról. JaeHyo megint rámászott MinHyukra, ezzel szokta kezdeni, de sok más dolgot is mond, ami felettébb hasznos.
Például megtudtam tőle, hogy JaeHyonak most nem rég sikerült megvennie egy meghalt vénember lakását. Báró féleség volt az a öreg, mert tele van antik dolgokkal a lakhelye. Nem beszélve a sok festményről, amik szintén ott maradtak. Szomorú, hogy nincsen senkije, aki megörökölhetné az értékeit. A kerület kormányzója inkább eladta az egész lakást mindennel. JaeHyo persze, hogy rácsapott.
De itt jövök én a képbe.
- Ahaaa, értem - állt a fotelen Zico fagylalt kehellyel a kezében és nagyon fura volt, hogy más színű hajjal állított haza a modellkedése miatt. - Akkor fülest kaptál, hogy JaeHyonak van egy ilyen lakása, és?
- Még nem mondok semmit. Kyung telefonhívását várjunk, aztán fény derül a ma esti programra - néztem a karórámra, ami pontosan mutatta, hogy fél kilenc van. - Addig megverlek.
- M-Mi? - nézett rám, mint aki nem értette, amit mondtam.
- Egy parti sakkban! - jelentettem ki, mire elmosolyodott. - Tudsz sakkozni, ugye? - kérdésemre bólintott, majd követett is engem az ágyhoz, ahova leültem és elővettem a lakozott fából készült sakktáblát, amikhez a bábuk ugyan olyan szépen voltak elkészítve, mint a csataterük. Láttam, hogy neki is tetszik a drága készletem.
- Felállíthatom őket? - ült le velem szembe.
- Csak tessék - engedtem neki, mire ô mosolyogva kezdett neki. Kicsit ugyan gondolkodott, mi áll a bástya mellett, de végül segítség nélkül teljesítette ezt a küldetését, majd nekem is felállította. Csak akkor jutott eszembe, hogy ez piszkosul félreérthető kifejezés egy sakkparti megkezdése előtt, mikor a szorgoskodó kezeit néztem, és azok mögött a divatos nadrágjának sliccgombjára tévedtek a szemeim. A cipzára mintha egy kicsit lejjebb lenne húzva. Jobb, ha inkább nem bámulom neki, túl feltűnő vagyok. Nem akarom elijeszteni magam mellől, egy ilyen magányos srácot. Igen, azt hiszem sajnálom ôt, miért olyan fura és hülye.
- Most akkor kikezd?
- Lépj te! - adtam meg az elsőbbséget. S ô, mint minden tudatlan kisgyerek a lót emelte ki a megengedett L alakban, de mégis meggondolta magát, és egy paraszttal kezdett. A játék stratégiásan kezdetét vette, s azt a bábut, amivel kezdett, már vittem is a sírba. - Mindig szerettem a sakkot.
- Miért?
- Mert minden paraszt JaeHyora emlékeztet.
- De hát neked is vannak parasztjaid.
- Azok jó parasztok! Azok földet művelnek, állatot tenyésztenek, kenyeret sütnek... Vagy az utóbbit a pék csinálja?...
- Akkor én a pékjeidet viszem el szabadságra, oszt' nem lesz friss kenyered - mosolygott nagyon jókedvvel és fosztott meg a bábjaimtól, de még is nekem volt a jobb stratégiám. A királynője után sorba végeztem ki az erős figurákat.
- Figyelj, mert én fogok nyerni! - szóltam, mire ô következett a lépésekben, de keze megremegett és magához húzta. - Zico?... - emeltem rá lassan a tekintetemet. - Te... Sírsz?... - halkultam el és lehetett hallani, ahogy a kölyök felszipog. Szemei könnyesek voltak, orra pirosas, ajkának apró részét harapta és kezeit egymásra tette a mellkasán. - Sírsz, amiért én vezetek a játékban? - ámultan néztem rá, mire ô megrázta a fejét és orcái vörös színt kezdte felvenni, ezredik árnyalatként az arcán. Ha nem a vereségétől, akkor miért sír?
- Csak nem... - ugrott be egy másik elképzelésem. - Zico... - emelkedtem fel és az egyik kicsorduló könnyét ujjammal finoman letöröltem arról a gyermeki és sírós arcáról. - A sakkban nem igaziból halnak meg a bábuk.
- Huh?
- Nem kell gyászolnod őket, ne sírj.
- N-Nem - dörzsölte meg a szemeit, majd szája ezerwattos mosolyra húzódott. - Csak elérzékenyültem, hogy van egy olyan valakim, aki szívesen játszik velem sakkot vagy bármit. Semmi más nem történt - nézett a szemeimbe kipirult arccal. Látszik rajta, hogy tényleg hálás.
- Gy-Gyerek... - néztem el a vadul vigyorgó tekintetéről, majd azonnal vissza rá. - Olyan hülye vagy... - sóhajtottam.
- Még ha ezt is mondod rám, boldog vagyok - folyt ki egy-egy könnycsepp a pillái szélén.
Ez a fiú adja, hogy lehordjam ôt, pont, mint JiHoon. Hasonlítanak.
- H-Hagyd abba ezt az érzékenykedést - fogtam arcát két tenyerem közé.
- De hát... - motyogta rám nézve, közben átléptem a sakk készleten, így az öle fölött térdeltem, nagyon közel hozzá. - Taeil...
- Lefejellek!
- N-Ne... - ugrott meg, mire a homlokainak összeérintettem.
Nagyon gyerek, és ez valamiért tetszik, mi több elfog a bűnösvágy is mellé, de ahogy így voltunk egy darabig, láttam rajta, hogy ô nem olyan, mint én. Nem hunyta le a szemeit se. Nem volt semmi reakciója, pedig olyan közel vagyok hozzá, hogy csak egy kis bólintás kéne és ízlelhetném is már az ajkait, de ô csak nézett. Mintha a moziban valami értelmetlen filmre ült volna be, úgy bámul hol a szemeimbe, hol lejjebb, hogy mennyire nyomom a lábainál, mivel azokra dőlök a térdeimmel. Csak egy kicsivel kell, hogy kanosabb legyek és már mást nyomnék neki más testrészemmel. Nem is számítana, ha ô nem akarná. Egy kicsit se. S mivel egy kicsit sem számítana, mi lenne, ha most megtenném? Merjem?
- T-Taeil...
- Hm?
- Csörög a telefonod.
- Hja, tényleg - hallottam meg a másik szobából és már szaladtam is érte. A nagy elmélkedésembe nem is figyeltem, hogy szól a telefonom.
Ilyen későn gondoltam már, hogy csak Kyung lehet. Mikor fogadtam a hívását, mondta is, hogy indulhatunk. Nem tétováztam hát és vettem fel a kapucnis, fekete pulcsimat.
- Megyünk?
- "Megyünk"? - néztem rá.
- Hát megyünk!
- Nem, nem megyünk. Te itt maradsz.
- De én is menni akarok!
- Nem. Leülsz szépen ide az ajtóba, azt ugatsz, ha bejön valaki - ütögettem meg a pofiját, mire a fejét rázta, és csak követett engem az ajtót bezárva hagyva maga után.

Jó, nem vitatkozok vele. Ha bekényszerítettem volna a lakásba, akkor az ablakon mászott volna ki. Kinézem belőle, hogy képes rá.
Egy szót sem szólva ült be mellém a kocsiba, és végig az utat bámulta mosolyogva, mire Kyunghoz értünk.
- Kyungshii! - ugrott ki Zico a leparkolás után, majd én is a nyomába eredtem, pisszegve, hogy halkabban örüljön a haveromnak, mert már az egész utca alszik vagy épp a netet fogyasztja, tv nézés közben. Mindenesetre halkan legyünk.
- Az egyik szomszédban két csecsemő van, a szülök azzal vannak elfoglalva. A másikban meg nincsenek itthon. Úgy gondolom könnyű lesz, de természetesen az ajtóban leszek szemfülesen.
- Köszönöm, Kyung.
- Semmiség.
- V-Vá-Várjunk, miről van szó? - kérdezett rá suttogva Zico, miközben mentünk felfelé a lépcsőházban.
- Csak betörünk abba az antik dolgokkal teli lakásba, ami egy öregé volt.
- Amit JaeHyo megvett?
- Igen. Örülök, hogy emlékszel rá, mikor elmondtam - mosolyodtam el rajta.
- Be akarsz törni oda?...
- Miért ne?
- De...
- Zico, hagyjad - szólalt meg Kyung és kezét a kölyök vállára tette; - Ezt nem értheted.
- JaeHyo mindent megérdemel.
- De bűnözni érte... - nyelt egyet, mire megérkeztünk az ajtó elé.
Nem először csinálok zár kiirtatást, már a kisujjamba van. Hátam mögött láttam, hogy Zico szempárjai nagyban figyelnek. Nem tudja feldolgozni, hogy mit csinálok épp. Én mondtam neki, hogy nem kell velem jönnie. Na de nem figyeltem többet rá. Az ajtót feltörve, bekerültem a lakásba és egyből észre vettem a nagyobb bútorok hűlt helyét. JaeHyonak volt egy csöppnyi esze, az értékesebbeket el is vitette már innen, de így is tele voltak a szobák pénzt hozó cuccokkal. A szemem egyből megakadt egy közepes vászonnál nagyobbra festett képre.
- Erről beszélték, Kyung? - vittem ki a festményt, hogy megmutassam.
- Igen, ez az. A háború idejében készült és az internet adatbázisa szerint csakis két másolat készült róla szintén híres festők keze által.
- Akkor visszük!
- Hmmm - bámulta a festményt Zico, és valamin nagyban gondolkodott. - Ezek a halottak, olyan élethűek!


Egyre jobban érzem, hogy ezzel a kölyökkel, nem tudok mihez kezdeni.
Napról napra tele lesz a fürdőszobám az ô kenceficéivel. Megértem, hogy kellenek neki, mert modell, de...
- Már meg van csináltatva az ajtód. Vissza mehetnél a saját lakásodba.
- Muszáj? - fordult felém az ágyban, miután kinyomta az ébresztőét, ami engem is felkeltett. Kicsit fáradtan kihúztam magam ülő helyzetbe, majd egy nagyot ásítottam, miközben Zico a szemeit dörzsölgette, de nagyon.
- Hé! Nem kéne ki nyomnod a szemed. Fejezd be, túlságosan piros lesz - fogtam le a kezét, mire ô is ülő helyzetbe varázsolta magát.
- Taeil... Kyung ki neked?
- Huh? Hogy jött ez a kérdés?
- Ô a társad, nem?
- Nem... Ô csak egy haver. Egy fontos érdek barát. Csomószor segít. És mivel árverésekkel foglalkozik, tud értesíteni, hogy mikor érdemes menni. Ô nem társ.
- Akkor JiHoon miket csinált? Ô a társad volt.
- Ô szedte a lakbért a bérlőktől, írt és nyomtatott szerződéseket, sokat segített. Ô tényleg egy jó társ volt.
- Én is a társad szeretnék lenni! Engedd meg! Már több napja ismerjük egymást.
- Mivel nem vagy képes innen elmenni...
- Veled szeretnék maradni! Kérlek... Engedd meg! - ugrott a nyakamba, majd szempillantás alatt húzott le, ahogy hátra dobta magát, mire én fölé kerültem. - Engedd!
Olyan, mint JiHoon, csak ô rám feküdt ilyenkor és nem alám gyűrte magát, mint most ez a kölyök. Már a pólómhoz dörzsölődik és úgy könyörög szó szerint.
- Basszus, ne csináld már... Ennyire unatkozol?... Nem lehet a modellkedésnél túlórát kérni? Vagy mi lenne, ha valahol részmunkaidős lennél?... - kérdezgettem, mire éreztem, hogy a nyakamnál összekulcsolt kezei elengednek és folyamatosan lejjebb csúsznak, egészen végig a hátamon, majd a derekamnál lepihen az egyik keze, míg a másik a pólómat megfogva jobban az arcához húzza.
- Jó illat... Nagyon jó illatod van, Taeil... - mondta mélyeket szippantva bele. Én meg láttam a füle széléin a pirulás jeleit. - Szóval akkor itt maradhatok?