I. Lakás bérlés {Eladó-Kiadó}

Egy széles és még annál is hosszabb teremben a kalapács szó hallatszott folyamatosan a hangosan bekiabált árajánlatok mellett.
- Az úrnál 13.400.000!
- 13.900.000! - ajánlottak félmilliónál többet a már régóta zajló lakás árverésen.
- Nem hagyom... 14.500.000!
- 15.000.000!
- 15.200.000! Bameg Taeil!
- 15.400.000!~
A százezrek még vagy fél órán keresztül növekedtek, pár milliót még elhagyva.
- Először!... Másodszor!... Harmadszor!... Eladva az alacsony, szemüveges úrnak! - hangzott a termet megmozgató kalapács hangja, és az összegyűlt ingatlanosok és kereskedők gyors pillantásokat vettetek egymásra, hogy mégis mi volt az előbbi csata két ifjú közt.


Zico POV

Nem rég léptem be a huszonharmadik élet évembe. Modellként dolgozok, ami sokat fizet, ezért gazdaságilag meg vagyok. A problémám, hogy magányos vagyok. Szüleim öt-hat éve vettek nekem egy szép, nagy, emeletes házat. Állandóan csak takarítanom kell, ha otthon vagyok...
- A munkám mellett minden reggel fútok, és kondizni is járok. Nincs házi állatom. Teljesen egyedül vagyok.
- Értem... De még mindig azt mondom, hogy Ön rossz számot hívott, mert én nem kiadó lakásokkal foglalkozok, hanem lakásárverésekkel...
- Hô? Tényleg? Valamit elnéztem volna?... - tekergettem szemfülesen a weblapon, miközben a másik kezembe a telefont tartottam. Szeretnék magamnak egy lakást, egy társasházban. Nem is venni szeretnék, hanem bérelni. Ha bérlem, akkor mindig fog jönni hozzám az a személy, aki pénzt szedi. Ha minden hónapban felugrik, akkor a végén még össze is barátkozhatok vele, nem?... - Akkor... Ön nem tudd segíteni nekem?... - kérdeztem szomorúan a telefonba.
- Ehhh ne búslakodjon már, nem bírom - hallottam nevetni. - Van egy ismerősöm, aki viszonylag olcsón add ki lakásokat. Kaucióval meg közös költséggel együtt van a havi fizetés. Most épp sok ingatlan van a nyakán. Ha szeretné, megadhatom a számát.
- Kérem! Kérem!
Milyen segítőkész ember. Áldja meg az ég!
Megadta a telefonszámot és én azonnal hívtam is. Vagy hússzor próbálkoztam, de egyszer sem vették fel. Kétségbeesve és bánatosan hívtam vissza azt a férfit, aki lakásárverésekkel foglalkozik.
- Ahhh már megint bajba keveredhetett...
- Hm? A tulaj?
- I-Igen... De mindegy. Holnap megnézem mi van vele... Szeretne velem tartani, hogy tudjon beszélni az illetővel?
- Szeretnék! Szeretnék! - mondtam határozottan, mire egy találkozót beszéltünk meg.

Másnap nagyon kellemes idő volt a városban. A metrók és az autók ma is rendesen fogyasztják a kőolaj készletünket hehehe... Szeretem a belvárosi zajt. Tetszik. Nem lakok messze innen, de ha itt találnék új bérelhető lakás, akkor igazán boldog lennék.

Egy buszmegálló mellett vártam. Már három busz is elment és nézegettem az embereket. Piros póló, azt mondta... Sovány alkat... Ahh inkább felhívom...
Elővettem a telefonom és már kerestem az előzményekbe a számát, de megcsörrent.
- Oh! Ez Ô!... Hallo!?
- Megtaláltam Önt. Forduljon meg.
Hátam mögé néztem, mire egy nálam kisebb és gizda fiú állt előttem kócos hajjal.
- Te fiatalabb vagy nálam? - kérdeztem meglepetten.
- Huszonhárom éves vagyok szintén, ahogy Ön.
- A-Akkor ne önözz! - kuncogtam rajta, ahogy olyan tisztelettel beszélt hozzám. - Woo Jiho, de kérlek szólíts Ziconak! - nyújtottam kezet.
- Park Kyung - nevetett. - Viccesen rázol kezet...
- Ez mancs rázás - javítottam és tovább rángattam a kezét. - Szóval merre?
- A következő utca. Gyalogoljunk! Akihez most megyünk már mondtam, a saját lakásaival kereskedik, egy ingatlan cégnek sem az alkalmazottja. Ingatlan közvetítőkkel vigyázz, becsapnak.
- Hogy?...
- Hát az ingatlanos cégek emelt díjas telefonszámot használnak. Ezért mondogathatnak neked rossz házcímeket, és te visszahívogathatod őket, hogy nem találod, meg ilyesmi... Én lakásárveréseket vezetek, ezért nem annyira értek ezekhez. Mindenesetre Lee Taeil otthon van a szakmában. Ô az, akihez megyünk.
Igen... Hozzá mentünk, egy társasházban egy eldugott kis ajtóhoz, ahol állítólag lakik, de nem volt otthon. Keseredetten megkérdeztem, hogy most mi lesz, mire ô fogta a telefonját és felhívta;
- Taeil... Hol vagy?... Kaszinóban? Már megint? Annyira jó az a város?... Lecsökkentették a vonat bérlet árát, erre neked mindig ki kell ugranod olyan messze!?... T-Tudom... Tudom... V-Várj! Ne lelkizz! Egy vevő szeretne veled beszélni - mondta és átadta nekem a telefont.
- Hello! Woo Jiho vagyok - szóltam bele félénken.
- Ohh Napot'. Hallgatom. Venni szeretne vagy bérelni?
- Bérelni! Kiadó lakást keresek.
- Jó helyen jár - mondta és elkezdte felsorolni a tudni valókat. Annyi mindent mondott, hogy képtelen voltam mindent megjegyezni, ezért visszakérdeztem.
- Akkor ebben a társasházban is van szabad lakás?
- Igen... Vissza adná a telefonhoz a haveromat?
Kérdezte, mire én odaadtam a készüléket Kyungnak.
- Igen?... Igen, nálam van a pótkulcsod... A melletted lévő lakást? Azt mutassam meg?... Jó... Jó, intézkedem... Ezért még jössz nekem eggyel - nyomta ki a mobilt, majd a zsebében kezdett kotorászni. Kivett egy kulcsot és amíg Lee Taeil ajtaját nyitotta ki, beavatott engem az előbbi telefonbeszélgetés részleteibe. - Azt mondta, sajnálja, hogy nem ô mutatja meg személyesen a lakást. A bocsánatodat kéri. Majd ha haza jön beszedi a pénzt, ha most úgy döntesz kell a lakás. Megkeresem a kulcsot, addig várj itt kint - mondta és bement.
Persze, hogy kell itt egy lakás! Ez a belváros. Minden közel van. Az is tetszik, hogy ez egy felújított háztömb.
- Itt van - jelent meg mosolyogva. - Azt mondta, hogy a melletti szoba üres... Azt mutatom meg. Szóval jegyezd meg, hogy az első emeleti.
Csak öt-hat lépést kellett tennünk Lee Taeil ajtajától, hogy az említett helyen legyünk. Kyung benyitott az ajtón és már engedett is előre.
Tágas volt és az a pár bútor, ami bent volt, az is illett ide. Stílusos volt. Egyből láttam benne a fantáziát.
- Nem rég egy fiú lakott itt egyedül, de nem is igazán volt itt sokat, csak bérelte. Mellékesen Taeil barátja lakott itt.
- Miért költözött ki?
- Magán ügyek.
- Ahham.
Tovább nézegettem a lakást és járkáltam benne ide-oda.
- A fürdő kicsi, de a többi szinte már tökéletes. Ohh az egy dárc? Miért vannak rá poker kártyák akasztva?
- A fiú nagy szerencse játékos. Tele volt a szoba a készleteivel.
- Ahha... - nyúltam fel egy dárcért és a rajta lévô pókerkártyával együtt levettem. Észrevettem, hogy valami írás van a másik oldalán. - "Ahn JaeHyo"?
- Mit mondtál!?
- Az van ide írva. "Ahn JaeHyo". Ez volt a neve?...
- N-Nem... - nevette el magát és közelebb jött megnézni. - Képes volt a kártyájára írogatni?... Szegényke...
- Tessék?
- Semmi, csak magamba beszélek - mosolygott rám. - Szóval kiveszed?
- Igen!

Mindent elintéztem, ami a költözéshez kellett. A házat, amit a szüleimtől kaptam, megtartom, de csak azért, mert még nem jutottam döntésre, hogy eladjam vagy sem. Mindenesetre itt jó lenni. Vannak szomszédaim hátul, elől, balra, jobbra, csak éppenséggel Lee Taeilt nem láttam még.
Este kis étel felderítésre vezetett lefelé az utam a lépcsőn. Kulcsomat örömmel pörgettem az ujjamon, majd el is ejtettem, ahogy egy gyerek sikolyt hallottam.
- Ne tedd a homokozós vödrömbe a pókot!
- De ô csak az én plüssöm. Nézd, nem igazi!
- Fúj! Segítség! - sikított megint az óvodás kislány és mellettem felfutott a lépcsőn, majd utána a fiú is.
- Azt hittem már valami baj van - fújtam ki magam újra kulccsal a kezembe, majd zsebre is tettem. Tovább mentem, majd egy fekete pulóveres alakot pillantottam meg a háztömb postaládái mellett egy széken kidőlve. - Jézusom! Minden rendbe?
- Mi?... Nem Jézus vagyok. Összetévesztesz valakivel... - motyogta csukott szemekkel, félálomba. Nagyon fiatalkának nézet ki és kis termetű volt. Az arcára pirossal oda volt írva, hogy "Leave me alone". A felírat ellenére segítettem neki és felráncigáltam a lépcsőn a lakásomba. Bedöntöttem a fotelbe, mire ô felhajtotta a fejét.
- "Bameg magad" - olvastam le a nyakánál és emellett még volt egy aláírás szerű is odabiggyesztve, de halvány lila gőzöm sem volt, hogy kié.
Egyáltalán ô kicsoda?...